Meggyes hasé
2013. július 08. írta: Húsimádó

Meggyes hasé

Meggyes hasé

036
Azzal kezdem a posztot, hogy még soha sem készítettem semmilyen desszertet sem, kivéve a pudingpor/tej főzéséből létrejövő különféle pudingokat. Mivel a feleségem csoda tortákat, sütiket tud sütni - így eszembe se jutott, hogy belekontárkodjak ebbe a szférába. Most kivételt tettem. Gyakorlatilag a múltkor KajaPiaZongora blogger oldalán láttam, hogy milyen egyszerű egy ilyen hasé elkészítése - és gondoltam, kipróbálom. Tök jó lett. :-)

Gyakorlatilag el kell menni a "bótba", és venni kell leveles tésztát. Én vettem kettőt, az egyik meggyes hasé lett, a másik darált húsos. Végül is Húsimádó vagyok - nehogy már ezt ne próbáljam ki. Szóval kiteregetem a tésztát, majd 10 egyelő részre osztom éles késsel. A téglaalapú tésztát gondolatban ketté választom, majd az egyik felét beirdalom, a másik részbe pedig belepúpozom a meggy lekvárt, ami jó kis darabos állagú. A tészta széleit bekenem tojás fehérjével, majd a papírral együtt összeforgatom a két felet. Villával lenyomkodom a széleket, tojássárgájával megkenem a tetejét, hogy szép barna legyen a sütés után, és megszórom szezám maggal. Sütőpapíron be a sütőbe, és 220 °C-on olyan 10 percig sütöm. Ha gyönyörű a színe, akkor kiveszem - és nem szórok rá porcukrot !!! Nem, mert ez így jó és így finom.

002

008

015

018

027

037

süti beállítások módosítása