Vasalt kentucky-s csirkecombok
2013. szeptember 29. írta: Húsimádó

Vasalt kentucky-s csirkecombok

Vasalt kentucky-s csirkecombok

103
Ahogy már az előző posztban leírtam újabb kísérleten vagyok túl, saját keverésű fűszerrel pácoltam be a kifilézett csirkecombokat, majd mehettek a faszénre.

A csirkecombokat egyszerűen kifiléztem, már csak azért is, hogy a vendégek ne kínlódjanak a csontokkal - a kutyák pedig szinte kezet csókoltak este a ropogtatni valókért. Szóval filéztem és egy kicsit be is irdaltam a húsokat, hogy a fűszer jobban átjárja őket. Egy jénaiba elkezdtem rétegelni a húsokat, szórtam rájuk gazdagon a kentucky-s keverékemet, majd ismét hús és fűszer. Tipródtam magamban, hogy száraz vagy olajos legyen a pác - végül is az olajos verziónál maradtam, folpack, majd mehetett a tál a hűtőbe.

Míg Eszter foglalatoskodott a levessel, addig én csináltam egy kentucky-s szószt - kíváncsi voltam, hogy egyáltalán milyen íz lesz belőle, illetve egyáltalán igényli-e a hús majd az ebédnél. Az elkészítés szintén egyszerű és nagyszerű volt: kis edényben vajat felolvasztottam, kevés főzőtejszín ment bele, jött a kentucky fűszerkeverékem, simára kevergetés. Később még öntöttem bele még tejszínt, párhuzamosan készítettem egy rövid rántást, majd összedolgoztam őket. Két rottyanás, és kész is a szósz.

Amikor megettük a levest, akkor a már parázsló rácsra feldobtam a csirkecombokat, a szenes vaslóba is szórtam parazsat, majd jöhetett a vasalás. Mivel pácolva volt a csirke és mivel alul is felül is dolgozott a parázs - így gyorsan készen lettek a húsok, és már ehettünk is. Köretként egy spéci sült krumplis történet volt, amit Eszter nézett ki valahol - később majd még egyszer elkészítem és lefotózom. A szósz illett a húsokhoz és a körethez, máskor is megcsinálom.

090

096

109

110

süti beállítások módosítása