Öthagymás krémleves
2014. szeptember 20. írta: Húsimádó

Öthagymás krémleves

Öthagymás krémleves

 076

Az elmúlt napok esős, őszi hangulata felébresztette bennem a sűrű levesek iránti vágyat, agyaltam, hogy mit is szeretnék készíteni. Legyen fokhagyma vagy francia hagyma leves, vagy póréhagymát készítsek? Rájöttem: legyen mind, sőt van a teraszon snidling is, a kamrában pedig lila hagyma... Kísérletezzünk.

Vegyük elő és tisztítsuk meg az öt összetevőt: vöröshagymát, lila hagymát, fokhagymát, póré hagymát és metélő hagymát teszünk a vágódeszkára, majd felkockázzuk őket, illetve géppel össze is daraboljuk mindet.

Egy lábasban vajat olvasztunk, majd kevés vöröshagymát megdinsztelünk rajta fedő alatt, amikor kész, akkor kevés liszttel homogénre keverjük, úgy hogy ne legyen semmi csomó sem benne. Felöntjük húsleves levével vagy rosszabb esetben vízzel és leves kockával, majd jöhet az ötféle, összedarált hagyma kombó. Elkezdjük főzni az egyveleget, közben egy fél marék zöld fűszert összeszedünk a teraszon: legyen benne sok bazsalikom, kevés tárkony, kicsi citromfű, petrezselyem. Ezeket késsel apróra vágjuk, majd ők is mehetnek a levesbe. Só és bors, főzés fedő alatt, majd amikor már összeértek az ízek, akkor jöhet a botmixer. Szép sima, csomómentes leves jön létre, sűríteni sem nagyon kell, mert tök jó az állaga, de aki akarja, az tehet bele tejszínt esetleg.

A levesbetét finom és látványos, ez által nagyon népszerű és kapós. Zsemle vagy kenyér szeleteket sütőben megpirítok, majd kevés olivával meglocsolok. Kevés olajon lisztben megforgatott hagymákat sütök, addig, míg aranybarnák nem lesznek, ekkor ráhalmozom őket a kenyérkékre, majd snidlinggel díszítem ízesítem őket. Pillanatok alatt eltűnnek az asztalról, mert tényleg etetik magukat.

039

041

043

044

047

049

050

053

054

055

056

059

061

062

064

065

068

069

075

 

süti beállítások módosítása