Marhahússal töltött leveles tészták
2014. szeptember 22. írta: Húsimádó

Marhahússal töltött leveles tészták

Marhahússal töltött leveles tészták

118

Aki visszatérő olvasója a blogomnak, az tudja, hogy a leveles tészta az egyik becsípődésem. Szeretem enni, szeretek vele foglalkozni, mindig szép és látványos a végeredmény - úgyhogy jöjjön megint egy leveles tészta...

Nagy serpenyőben egy kevés olajon elkezdem lepirítani a darált marhahúst, közben pedig hozzáadom a darált vöröshagymát. Fakanállal összedolgozom és folyamatosan forgatom a kombót. A teraszról hozok egy fél marék friss bazsalikomot, kevés rozmaringot, majd apróra vágom őket - és mehetnek a hús mellé. Só, bors, a hús ereszt egy kis levet, majd addig hagyom a lángon a tölteléket, amíg ez a lé el nem tűnik, illetve egy kicsit megpirul a hús.

Leveles tészta kikerül a hűtőből, kiterítem, majd a fényképek szerinti módon felszeletelem, töltöm őket, ragasztáshoz egy tojás fehérjét használok, a tészták tetejét pedig a sárgájával kenem meg - majd szezámmag megy rá, és irány a sütő.

Két tepsinyi tészta készül el, pár perc alatt el is fogy minden - és mindig ez a legnagyobb dicséret.

079

080

082

083

085

087

089

090

091

094

095

096

097

099

109

110

116

120

süti beállítások módosítása