Zsebes karaj - újra töltve
2014. október 28. írta: Húsimádó

Zsebes karaj - újra töltve

Zsebes karaj - újra töltve

007

Azért született ez a cím, mert egyszer már készítettem zsebes karajt, de akkor Pataki tálban történt a cselekmény, most kipróbáltam, hogy milyen alufóliában sütni. Hát lássátok feleim...

A múltkor készítettem egy pácot, amiben gyakorlatilag 24 órán keresztül pihent a szép darab karaj - most úgy gondoltam, hogy kipróbálom pác nélkül, próba-szerencse. Azzal kezdem a műveletet, hogy a húst szép egyenletesen elkezdem szeletelni, hogy úgy nézzen ki, mint egy fésű és az ő fogai. ( Akinek nem egyértelmű, az puskázzon a képekből. ) Alaposan besózom az egészet, a szeletek közé is szórok, hogy majd átjárja a húst a só. Mivel a tegnapi lepény kísérletem során szeletelt répát, cukkinit, sajtot és sonkát is használtam, hát úgy gondoltam ezek az ízek harmonizálni fognak a karajjal és a fűszerekkel - így ezek az anyagok kerültek a zsebekbe.

Tehát fogtam egy vékony sonkát, beraktam az első zsebbe, mellé jött a vékonyka répa csík, majd a sajt, majd a cukkini. Ezt a műveletet minden zsebnél elvégeztem úgy, hogy a zsebeket alaposan kitöltse a négyféle anyag - de lehetőleg ügyelve arra, hogy a sajt majd ne tudjon kifolyni. A két utolsó zsebet meg lehet szúrni egy-egy hústűvel, így egyszerűbb lesz majd becsomagolni az egészet.

Az előkészített, felszerelt karajunkat egy nagyobb alufóliára raktam, hoztam a teraszról egy kisebb marék bazsalikomot, két ág tárkonyt - majd meglocsoltam az egészet olíva olajjal. Alapos borsozás, és már csak a hús beburkolása hiányzik - és már mehet is a sütőbe. A hőfok olyan 200-220 C, a jénai aljára mehet egy kis víz, vagy fehér bor - de mivel én a másodikat fröccs formájában megittam, így maradt a vizecske. 1,5 óra párolás, majd az alufólia kibontása után még vagy fél-háromnegyed óra lesütés következik.

Amint látszik is a fotókon, egy gyönyörű, homogén hús buci született, olyan illattal, hogy rögtön fel is kellett vágni - pedig hidegen könnyebb lenne szeletelni. Fontos, hogy átlósan szeleteljük, mert akkor sokkal szebb a végeredmény. Eszter készített hozzá hagymás bulgurt, locsoltunk a rájuk egy kis kisült szaftot - és olyat ettünk, hogy ...

Konklúzió?

Könnyebben lehetett volna elkészíteni a húst, ha be van pácolva, de így is finom volt - bár a Pataki tálban készült hús omlósabb volt. A töltelék, a répa és a cukkini nagyon különlegessé tette az ízeket, a sajt és sonka pedig hozta a sztenderdeket. Mivel nem kell pácolni, edényt beáztatni, így ez a második verzió lesz a befutó - biztos még fogtok ilyet látni itt a blogon.

031

032

 

035

 

038

 

039

 

057

 

059

 

060

 

061

 

063

 

065

 

067

 

084

 

002

 

007

 

010

 

013

 

015

Ja és akinek tetszik a blogom, az nyugodtan szavazhat rám a goldenblog.hu-n:

goldenblog.png

 

süti beállítások módosítása