Kobe steak vacsora
Szerdán egy fantasztikus esténk volt - egy igazi steak vacsorán voltunk, és életünkben először ettünk igazi japán kobe steak-et.
Már az elején szeretném megköszönni Jókuti Andrásnak ( http://vilagevo.blog.hu ), hogy megszervezte, koordinálta ezt az estét, amely a nagyszerű La pampa étteremben ( http://www.lapampa.hu ) zajlott. Azt hiszem, minden húsimádó ember gasztronómiai csúcsa a steak evése, kóstolása vagy a sütése lehet - úgyhogy amint megláttam András blogján, hogy mit tervez - máris jelentkeztem.
Az étterem számomra új volt, ugyanis még ebben az argentin miliőben nem voltunk - hanem még Box utca néven futó elődjét látogattuk nagy szeretettel. A személyzet részéről nagyon udvarias volt a fogadtatás, a helyünkre vezettek - majd megcsodálhattuk a belső design-t. A fekete és a fehér dominál az étteremben, a letisztultság és a fémes csillogás kontrasztja is megtalálható ugyanott. Az argentin pampák világát az imitált marha bőr hozza be térbe, illetve az elő-elő bukkanó marha koponyák a falakon erősítik a dél-amerikai feelinget.
Az asztalunkhoz vezetnek a pincérek, akik vannak vagy ezren... Udvariasak, profik. A terítő nélküli asztalon törtfehér a szalvéta, rengeteg borospohár és steak kések, villák sorakoznak rendben. Anyukámnak, aki vérbeli vendéglátós idegen lenne, hogy nincs terítő - de ez így tényleg nagyon jól néz ki, a mai trendeknek kiválóan megfelel.
Kezdődik a show, András és az étterem vezetője felvezetik a menüt és elmesélik, hogy miket is fogunk enni-inni. Az előétel empanada, azaz egy marhahússal töltött tészta, amit az argentinek lépten-nyomon esznek. Nekem annyiban érdekes ez a fogás, hogy én már készítettem empanadát úgy, hogy még eredetit nem is kóstoltam. A fogás nagyon ízlett, csúszott mellé egy kis dél-amerikai fehér bor - és ment a trécselés a barátokkal.
Ismét Andrásék érkeznek, hoznak három nyers bélszínt: egy magyar, egy amerikai és egy argentin húst mutatnak be úgy, hogy minden asztalhoz odajönnek - és elmondják a lényeges különbséget. A bemuató után jönnek a vörös, intenzíven gyümölcsös, fűszeres malbec borok - amelyek kiválóan illettek a húsokhoz. A pincérek hatalmas tálcákon, látványosan hozzák a steak-eket - mindenki kap egy-egy kisebb szeletet mindhárom steakből, mellé pedig egy héjában sült burgonyát. Nagyon érdekes volt így kóstolni a medium-ra sütött húsokat - mindenki fel is állított magában egy sorrendet. A mi asztalunknál egységes kép alakult ki: legkevésbé az amerikai steak jött be - mert kicsit szíjasabb, rágósabb volt ( persze ha csak ezt ettük volna, akkor már árnyaltabb lett volna a vélemény ). A második helyezett a magyar steak lett: lágy és omlós volt, közel azonos színű mint az amcsi, de sokkal omlósabb. A győztes az argentin lett: kissé világosabb, de omlós, mint a vaj, de szaftos és zamatos az íz.
Ismét érkezik a két profi - és beharangozzák a koronaékszert. Hoznak egy nyers, kobe marha húst, amin már messziről látszik, hogy valami nagyon más, mint amit eddig a marha steakről, vagy csak a marhahúsról gondoltunk. Világos színű, márványos, vékony zsír csíkokkal erezett hússzelet - amit egyébként arany árban mérnek. A srácok elmesélik, hogy tavaly nyár óta lehet kihozni Japánból ezt a különleges húst, tehát eredeti kobe steak-et eddig csak és kizárólag a szigeten ehettünk volna - ha szánnánk ennyit egy menüre. Tehát fel vagyunk villanyozva, várjuk a fogást - és mivel tudjuk, hogy milyen árakon lehetne egy rendes szeletet enni, így nem csalódás, hogy egy-egy hüvelyk ujj méretű husit kapunk egy kifli pirítóson. Szép és igényes a tálalás, érezzük, hogy egy gasztró élmény előtt állunk. Az íz. Nos aki az amerikai és húsos, véres steak-ekhez szokott, annak lehet, hogy csalódás. Ez egy világos színű, ízében intenzív, de zsírosabb élményt adó hús - ami szerintem is messzebb áll a hagyományos marhahústól. Kár, hogy többet nem kóstolhatunk, de őszintén nem biztos, hogy 40-50 ezer forintot rászánnék egy szelet kobe húsra - de ez hatalmas élmény volt.
A vacsora lezárása egy szintén argentin desszert volt, amely karamellizált sűrített tejből készült krémmel van töltve, mellé pedig egy édes malbec jön - ami szépen lezárja ezt az ételsort.
Egy biztos, nagyon nem bántuk meg, hogy eljöttünk - mert lehet, hogy soha sem tudunk még egyszer ilyen húst kóstolni. Ahogy láttam, a vendégek java része átérezte ezt a gasztró pillanatot - amit még egyszer köszönünk Andrásnak. Várjuk a folytatást, az újabb élményt.
