Részeges csirkemell kockák bográcsban, tócsni ágyon tálalva
2015. július 01. írta: Húsimádó

Részeges csirkemell kockák bográcsban, tócsni ágyon tálalva

Részeges csirkemell kockák bográcsban, tócsni ágyon tálalva

099

Változtatni szerettem volna a bogrács-pörkölt sztenderden, úgyhogy egy jó barátunk múltkori facebook-os bejegyzése jutott eszembe, amikor is Koczkás Gyuri barátom bográcsban főzött egy hasonló finomságot.

Azzal kezdtem a műveletsort, hogy két jól megtermett csirkemellet kicsontoztam, majd kb egyenletes kockákra daraboltam őket. Szalonnát vettem ki a hűtőből, majd közepes vastagságú szeleteket vágtam belőle, amiket be is fektettem a bogrács aljába. A mell kockák felét a szalonnákra dobáltam, majd érkezett az apróra vágott vöröshagyma, majd egy újabb réteg szalonna, majd a maradék mell és megint hagyma következett. A két darab csirkemell csont is megy a rétegezésbe, hadd főljön bele az ízük - majd a végén kivesszük - és Samu is örülni fog a vacsorának.

A hús, szalonna és hagyma kombó tetejére szórtam sót gazdagon, meghintettem szárított fűszerekkel ( bazsalikom, kömény ) és friss petrezselyemmel - és öntöttem kb 4 dl száraz fehér bort a húsok alá. Ja és amíg el nem felejtem, érkezett még négy gerezdnyi tört fokhagyma, érkezett egy fedő, és már mehetett is a tűzre a bogrács.

Hagytam párolódni a beltartalmat, addig pedig elkészítettük a köretet. Én rizsben gondolkodtam, de Tamás fiam azt mondta, hogy az gáz - úgyhogy a tócsnira esett a választás, ami szintén jól passzolhat egy ilyen szaftos húshoz. Úgyhogy krumplit lereszelünk, liszttel, tojással és tejjel összedolgozzuk - majd palacsinta sütőben jó nagy méretűre sütjük ki mindet.

Vissza-vissza térek a bográcshoz, megkavargatom őkelmét, finoman még fűszerezek - de már alakul az íz és az aroma. Őszintén még nem csináltam így húst, de egyre jobban tetszik a módszer.

Amint a húsok már megpuhultak, akkor liszt-tejföl és szaft keverékével besűrítem a bogrács beltartalmát, hagyom, hogy rottyanjon vagy kettőt - és már tálalhatunk is.

A tócsnikra ráhalmozzuk a részeges csirkemell kockáinkat, meglocsoljuk a szafttal az egészet - és élvezzük az ízeket, melyekre csak úgy csúszik a fehérboros jéghideg fröccs. Ülsz a szilvafa alatt az árnyékban, veled a kis családod, itt ez a brutál jó kaja - kell ennél több???

Kösz, az ötletért Gyuri! :-)

060

061

063

066

067

069

073

076

079

081

085

087

090

092

094

097

099

süti beállítások módosítása