Főtt és sült füstölt csülök
2016. február 20. írta: Húsimádó

Főtt és sült füstölt csülök

IMG 3029

Amint azt az előző posztban is leírtam volt egy szép füstölt csülök a hűtőnkben, aminek a főzőlevéből kolbászos bablevest készítettem, míg az előfőzött csülök egy nagyon lágy és finom, omlós sült csülökként végezte az asztalunkon.

A csülköt hideg vízben előfőztem, amiben volt még babérlevél, szemes bors és három gerezd fokhagyma is. Miután a hús már kezdett megpuhulni, kiszedtem a főzőléből - és indult a cserépedény projekt.

Az edényt beáztattam hideg vízbe, majd a megtisztított és faldarabolt hagymákat cserépedény aljára halmoztam. A csülköt lefejtettem a csontról, majd nagyjából azonos méretűre daraboltam az egészet - és hagymákra pakoltam mindet. A megpucolt és feldarabolt burgonyák érkeztek, majd egy doboz sörrel locsoltam meg a hagymás, húsos, burgonyás kombót - és a cserépedény tetejével együtt betettem a forró sütőbe egy órára.

Kóstolás után már érezhető volt, hogy a burgonyák is puhulnak, a hús is porhanyós - úgyhogy már csak a pirítás, a lesütés hiányzik, vagyis fedő nélküli sütés következett. A maradék sör szépen így elpárolgott, a hús és burgonya kellően megpirult - úgyhogy már lehetett is tálalni.

008

058

065

068

181

182

184

186

189

190

192

IMG 3028

IMG 3030

süti beállítások módosítása