Almával párolt, fűszeres marhapecsenye
2016. március 02. írta: Húsimádó

Almával párolt, fűszeres marhapecsenye

063

Az egyik konyhai projektemből maradt egy fél darabnyi fehérpecsenyém, amiből valami ízletes fogást gondoltam készíteni, de minden nagyobb macera nélkül. Nos ez sikerült belőle... :-)

Úgy gondoltam, hogy ezt a szép marhahúst először egy fűszerkéreggel látom el, majd elősütöm, azután pedig alaposan átpárolom őkelmét.

Tehát a megtisztított fehérpecsenyét kívülről alaposan bedörzsöltem a Fűszerész Pico de Gallo fűszerkeverékével - ami jellemzően paradicsom, korianderlevél, fokhagyma, chili, hagyma, citrom összetevőkből áll. A fűszeres húst egy lélegző fóliába tekertem, majd 2 órára a hűtőbe tettem, hogy az ízek és illatok átjárják a marhahúst. 

Miután letelt a pihentetési idő, egy serpenyőben vajat és olajat melegítettem, majd a fűszeres hús minden oldalát elősütöttem úgy, hogy szép aranybarna pörzsréteg jelezze, amikor kész a hús. Két almát feldaraboltam, majd a hús mellé pakoltam őket, a fehérpecsenyét pedig beburkoltam néhány bacon szelettel. Fedő ment az edényre, majd jó 90 perc párolás következett, néha meg-meg mozgatva, fordítva a pecsenyénket. 

Miután a hús elkészült, kivettem a serpenyőből és meleg helyen hagytam még egy kicsit pihenni, mindeközben a almás, baconos, szaftos alapot botmixerrel simává dolgoztam. Tálaláskor héjában főt burgonyákat karikáztam fel, mellé kentem az almás mártásból, majd érkezett a vaj puha, omlós marhapecsenye.

Ugye hogy nem egy nagy meló?

069

072

078

079

019

022

025

031

033

034

035

057

058

062

063

 

süti beállítások módosítása