Gyorsan elkészíthető csirkemelles grillszendvics
2016. június 12. írta: Húsimádó

Gyorsan elkészíthető csirkemelles grillszendvics

IMG 7004

Van az úgy, hogy gyorsan szeretnél valami tartalmas és frappáns finomságot a család vagy a barátok elé tenni - amire itt egy ötletadás. Ez a grillszendvics olyasmi, mint a Philly cheesesteak  - csak sokkal egyszerűbb.

Az első lépésként előveszünk csirkemellet, filézett combot vagy pulykahúst, és vékony csíkokra vagdossuk fel. Kevés olajjal leöntjük a húsokat, majd készítünk magunk egy egyszerű grill fűszerkeveréket, vagy ahogy én is, előveszünk egy már kész készítményt. Én most a Fűszerész pecsenye-grill-steak keverékével dolgoztam, amit beledolgoztam a húsokba.

Ezt követően felkarikáztam egy csomó újhagymát, felcsíkoztam egy kaliforniai paprikát - na meg vágtam vékony sajtszeleteket is. 

A grillem egyik oldalára az öntöttvas lapot tettem, majd feltekertem a gázt, hogy elég forró legyen a sütőfelület. A vaslapot vékonyan meglocsoltam olajjal, majd először a csirkehús csíkokat kezdtem el sütni. Amikor már kezdtek kifehéredni, akkor melléjük pakoltam a paprikát és a hagymát is, majd lecsukva a grill tetejét hagytam sülni őket. 

Ezt követően egy spaklival elkezdtem összekeverni a húsokat a zöldségekkel, majd át is forgattam őket.

Közben elősütöttem a félkész bagetteket, hogy szép pirult legyen kívül és belül is mind. Készítettem egy fokhagymás, joghurtos mártást - majd ismét ránéztem a grillre.

A húsok és a zöldségek már szépen összesültek, rájuk pakoltam a sajtszeleteket - majd ismét lecsuktam a grill tetejét. A sajtok klasszul ráolvadtak a húsokra, vagyis már lehet is összeállítani a grill szendvicsünket.

A bagett alsó felét megkentem a fokhagymás joghurttal, majd jöhetett egy adagnyi hús-zöldség kombó, rá pedig a bagett teteje.

Gyors, tartalmas és látványos, nem utolsó sorban pedig nagyon finom szendvics készült, vagyis érdemes kipróbálni.

IMG 6983

IMG 6984

IMG 6985

IMG 6986

IMG 6987

IMG 6989

IMG 6991

IMG 6993

IMG 6996

IMG 7009

IMG 7007

IMG 7005

IMG 7004

 

süti beállítások módosítása