Pulled pork - avagy cafatos tarja készítése
2016. augusztus 24. írta: Húsimádó

Pulled pork - avagy cafatos tarja készítése

IMG 9169

A pulled pork nem egy klasszikus gázgrill étel, hanem egy igazi bbq fogás - amit azért a gázgrillen is meg lehet csinálni, csak elő kell készülni, na meg oda kell figyelni a hőfokokra. Tehát most nem grillezünk, hanem bbq technikát alkalmazunk, ami azért igencsak időigényes - viszont a végeredmény nagyon meggyőző.

Mielőtt a hússal foglalkoznánk, előtte készítsünk egy szárazpácot, vagy hivatalos nevén "rub"-ot. Ennek a pácnak az a lényege, hogy fűszerkeveréket beledörzsöljük a húsba, majd a lassú sütés és füstölés során a húsba beinjektálódik az összes aroma, a cukor pedig megkaramellizálódik a felületen. A hús a kíméletes sütés során csodálatosan megpuhul, a zsírok és a kollagének egy olyan végeredményt adnak, amit hagyományos módon nem érhetnénk el. Lássuk hát a műveleteket:

Hozzávalók a rubhoz ( persze ez saját keverék, mindenki saját maga kreálhat jobbat ):

  • 2 ek baracukor
  • 1,5 ek só
  • 2 ek piros paprika
  • 1/4 ek kömény
  • 1/2 ek fokhagyma granulátum
  • 1/4 ek őrölt zöldbors
  • 1/4 ek római kömény
  • 1/4 ek őrölt borsikafű (csombor)

IMG 9055

IMG 9057

IMG 9058

IMG 9061

IMG 9063

IMG 9065

IMG 9068

IMG 9076

IMG 9078

IMG 9079

IMG 9080

Egy kb 1,5 kg-os csontos sertéstarját vásároltam a hentesünktől, amit első lépésként kicsontoztam. A húst kicsit formára vágtam, a lelógó részeket levagdostam, majd egy nagyon vékony mustár réteget kentem a húsra - de nem az íz miatt, hanem hogy a rub jobban tapadjon a felületen. A húst megszórtam a rubbal, majd alaposan bele is dörzsöltem a rostjaiba.

A grillt előkészítettem, vagyis a következő műveleteket végeztem el: a két középső lángvetőt leemeltem, majd két db vizes alutálcát tettem a helyükre. Ez azért jó, mert párásítja a műveletet, na meg a hús zsiradékja is ebbe fog belecsurogni. A grillrácsokat a helyükre emeltem, majd a két szélső égősort takarékra kapcsoltam. 

IMG 9037

IMG 9041

IMG 9044

IMG 9047

Azért, hogy kellően füstös legyen az íz és az illat is - nos ezért a füstölő tálkába faforgácsot szórtam, amit rögtön elő is pörköltem egy kézi gázfáklyával. De hogy teljes legyen a füstös élmény egy hickory füstölőt is feltettem a rácsra.

A meleg már kezdi átjárni a sütőteret, enyhén elindult a füstölés is - itt az ideje, hogy beállítsuk a rácshőmérsékletet. Normál bbq-nál 110-120 C-on dolgoznék, de most egy kicsit magasabbra veszem a hőfokot, vagyis 140 C-on fogok dolgozni. ez még benne van a bbq tartományban, nem grillezünk - de kicsit gyorsabban tudunk haladni.

A rubbal megszórt, bedörzsölt tarját a rácsra helyezem, közvetlen a két vizes alutálca fölé. A maghőmérőt beleszúrom a közepébe, majd lecsukom a fedelet - és leülök blogot írni, fröccsözni. A maghőmérő 18 C-ot mutat, és majd addig dolgozunk amíg el nem éri a 72-73 C-t.

IMG 9103

IMG 9101

IMG 9108

IMG 9135

Gyakorlatilag óránként ránézek a húsra, ilyenkor át is fordítom őkelmét, közben pedig mindig nézem a maghőmérőt, a belső hőmérsékletet. Kb 200 perc után már 73 C-on járunk - vagyis jöhet az alufólia, a becsomagolás. 

Előveszek egy vastagabb alufóliát, jó nagy darabot tépek belőle, majd beburkolom a húst, de úgy, hogy a maghőmérő érintetlen legyen. Visszapakolom a becsomagolt tarját a grillrácsra, és ismét visszatérek a laptop mellé írogatni.

IMG 9110

IMG 9113

IMG 9115

A következő 2-3 órában ismét forgatom egyszer-egyszer a húst, és a szemem a hőmérőn van. Szép lassan ballag fölfelé a hőmérséklet, és amikor már 90 C felett vagyunk, akkor már alakul a buli. Gyakorlatilag már vagy 6 órája megy a sütés - de még nem vagyunk készen. 

Mivel maradt egy kevés rubunk, így ebből csinálok egy kencét. Kevés olivát és ketchupot keverek hozzá, amit alaposan el is dolgozok. Keresek egy kenő ecsetet, majd irány a grillrács. Kicsomagolom a húst, felszabadulnak a fantasztikus illatok. Bekenem a hús egyik oldalát a kencével, majd a tetőt lecsukom. Hagyom, hogy a hús beszívja a kencét, kicsit kérgesedjen, dolgozzon a barnacukor. Kb 15 perc után megfordítom a húst, majd a kence másik felét is rákenem a tarjára - aztán ismét negyedóra sütés.

Gyakorlatilag 6,5 órát sütöttem a tarját, majd levéve a grillrácsról még 20 percig hagyom pihenni, de úgy hogy beburkolom. Ezt követően előveszek két villát, amikkel széttépem, szétmarcangolom a húst, ami szinte szétomlik magától is. Gyönyörű szálas, vajpuha és szaftos a végeredmény, amiből nem győzök kóstolgatni.

Eszter még délelőtt sütött un gyökér kenyeret, ami a szendvicsünk alapja lesz. Ebben a kenyérkébe aszalt paradicsom darabok is vannak sütve, ami még durvábbá emeli az élményt, ami ránk vár. Szintén Eszter által eltett uborkákat szeletelünk hajszál vékonyra, majd jöhet a szendvicskék összeállítása. 

IMG 9128

IMG 9132

IMG 9141

IMG 9143

IMG 9145

IMG 9146

IMG 9150

IMG 9152

IMG 9161

IMG 9163

IMG 9169

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:

facebook_1.jpg

insatgram.jpg

süti beállítások módosítása