Erdélyi fokhagymaleves
2016. december 11. írta: Húsimádó

Erdélyi fokhagymaleves

IMG 2173

Ahogy a múltkor már ígértem, néhányszor főzni fogok a 100% Disznó c. könyv receptjei alapján. Most eljött az első kipróbálásának az időpontja, vagyis elkészítettem ezt a nagyszerű fokhagymalevest Pálinkás Norbert leírása alapján. Ő 4 személyre főzött, én megdupláztam a mennyiségeket - mert mi sokan vagyunk, és éhesek is... Tehát a leírás 4 főre szól, a fotókon dupla mennyiségeket láttok majd. :-)

Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg sertés comb
  • 5-8 dkg füstölt szalonna
  • 2 ek sertészsír
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek liszt
  • 1,5-2 dl savanyú uborkalé
  • 1 ek fagyasztott kapor
  • só és bors 

Első lépésként a sertéscombot nagyjából egyenletes, apró kockákra vagdosom, majd szalonnát kockázok, és a fokhagymákat is megpucolom. Egy lábasban a szalonna kockákat elkezdeni lepirítani, majd egy kis sertés zsírt is teszek a szalonnák mellé. A megsózott, megborsozott húskockákat a lábasba dobálom, majd kicsit előpirítom. Fedőt teszek az edényre, a húsok egy kis levet eresztenek, miközben kifehérednek. Mindeközben a mozsárban összetöröm a fokhagyma gerezdeket, amik azután mehetnek a húsok mellé. 

IMG 2149

IMG 2150

IMG 2152

IMG 2153

IMG 2129

IMG 2159

IMG 2161

IMG 2162

Amint a húsok és a fokhagymák is előpirultak, azután felöntöm az edényt vízzel - aminél arra kell törekedni, hogy a folyadék bőven ellepje a húsmennyiségünket. Innentől foglalkozhatunk mással, ugyanis most addig nem lesz dolgunk, amíg a hús meg nem puhul.

Amint már úgy érezzük, hogy megpuhultak a sertéscomb kockák - jöhet a kapros habarás. A lisztet, a tejfölt és a kaprot egy edényben csomómentesen összekeverjük, majd hőkiegyenlítést végzünk, vagyis a levesből merőkanállal egy-egy adagot a habarásba teszünk. Ezt is  összedolgozzuk, majd a kapros habarás mehet is a levesbe.

IMG 2163

IMG 2166

IMG 2168

IMG 2169

Mivel Eszterkém nagyon sok savanyú uborkát készít, így nem gond a savanyítás, vagyis egy nagy pohárnyi uborkalevet öntök még a leveshez - majd rottyantok rajta egyet, és kész is vagyunk. 

Konklúzió? Mi még sohasem főztem, ettem ezt a levest, de nagyon bejött nekem is és mindannyiunknak is. Nem egy klasszikus fokhagymaleves kerül a tányérokba, hanem egy kicsit savanykás, könnyeden kapros ízvilág jelenik meg, ami egy igazi tartalmas, téli levest eredményez.

IMG 2178

IMG 2174

Köszönet az ötletért és az inspirációért Pálinkás Norbertnek.

IMG 2127

IMG 2128

Ha vásárolni szeretnétek a könyvből, akkor itt meg is tehetitek: 

http://www.geopen.hu/100-diszno.html

süti beállítások módosítása