Élmény és főzés = élményfőzés - avagy egy ajándék utóélete
2017. január 31. írta: Húsimádó

Élmény és főzés = élményfőzés - avagy egy ajándék utóélete

IMG 20170130 205436

A párom Karácsonyra meglepett engem és Tamás fiamat egy főzőkurzussal, na nem azért, mert annyira bénák vagyunk, hanem mert tudta, hogy egyre jobban érdekel bennünket az indiai ízvilág - és erre nagyon jó lehet egy ilyen kurzus. A karácsonyi ajándék mostanra vált valósággá, vagyis tegnap elmentünk az ominózus főzőtanfolyamra a Chefparade-hez. Őszinte vagyok, sokszor főzicskéztem már a szűkebb és tágabb családnak is, igen sok barátomat jóllakattam már - de azért most egy kicsit jobban izgultam. Még sosem főztem úgy, hogy "állnak felettem", ismeretlen számomra, hogy kapom az instrukciókat egy profitól - vagyis úgy éreztem, hogy szokatlan helyzetben vagyok. De kár volt spilázni, mert egy nagyszerű élménnyel lettünk gazdagabbak, na meg egy igazán jót is vacsoráztunk - a saját főztünkből.

IMG 20170130 174622

Maga a kurzus az Indiai kedvenceink nevet viselte, és igazándiból egy belépőszintű főzést jelent az indiai konyha világába. Én már a blogon próbálkoztam egy-két ilyen jellegű fogással, de kíváncsi voltam, hogy milyen egy olyan ember keze alatt dolgozni, aki ezeket az alapokat konkrétan Indiában, az utcai árusoknál, a helyi szokásoknak megfelelően szívta magába. A mini tanfolyam házigazdája Somlai Dániel volt, aki végzettségét tekintve közgazdász, de tanult szakmája mellett a hobbiját is profi módon űzi.

Maga a helyszín Budapesten, a IX. kerületben, egy profin felszerelt látványkonyhában van, ami a Chefparade első ilyen konyhája volt. A design, a kialakítás már a belépéskor is mutatja, hogy hova csöppentünk: mindenhol konyhai eszközök sorakoznak, lógnak a mennyezetről, a polcokon tömött sorokban állnak a fűszeres dobozok - a konyhai pultokról már nem is beszélve. Több, egymástól függetlenül mozgatható munkapult uralja a teret, amelyekbe be vannak építve a gázégők, a munkapultok pedig rozsdamentes acélból készültek. A konyhai pultok látszólagos lazaságban állnak egymás mellett, de mégis úgy kerültek a helyükre, hogy mindenki jól táthassa a többieket, miközben főz, na meg Danit is, aki instrukciókkal lát el mindenkit. Van a helynek egy aurája - a profizmusé. A hely azt sugallja, hogy ide azért jöttél, hogy élvezd a főzést, szívd magadba az élményt, tanulj, és élvezd a hobbidat.

IMG 20170130 180424

Maga a kurzus egy rövid ismerkedéssel indul, mindenki tegeződik a többiekkel, majd Dani ismerteti az elkészítendő recepteket, a reánk váró feladatokat. Gyakorlatilag kb 2,5 óra időnk van elkészíteni 5 ételt, amiből 2 főétel, 2 köret, egy pedig egy kvázi desszert.

  • Bengal masoor dhal / Bengáli vöröslencsés dhal
  • Tandoori csirke curry
  • Chappati / Indiai lapos kenyér
  • Pulao rice / Fűszeres rizsköret
  • Mango lassi / Mangós desszert ital

Nem fogom leírni az összes receptet és műveletsort, mert most nem az a fontos - a blogon a későbbiekben úgyis reprodukálni fogom az említett fogásokat. Inkább az motivál, hogy a hangulatot mutassam meg Nektek. 9 ismeretlen emberke és egy instruktor elindít egy főzési folyamatot, pácolódnak a csirkemellek, serceg az olaj, pattognak a fűszerek a serpenyőben, majd elindulnak a jellegzetes illatok. A korábban ismeretlen arcok már egymással poénkodnak, figyeljük egymás ételeit, hogy ki-hol tart, esetleg ki-mit bénázik. Egy azonban biztos. Mindenki tök jól érzi magát, az illatok hatására már egyre éhesebb a csapat, de mindenki törekszik arra, hogy Dani tanácsait, munkafázisait ügyesen kövesse. Megismerjük közben a fűszerek történetét, a különlegességüket, látjuk amint a fahéj kinyílik a forró olajban, a babérlevél pedig szépen bebarnul. Egyszerre több étellel is foglalkozunk, mert míg a rizs párolódik, addig a húsokkal is lehet foglalkozni. Nincs nagy hajtás, laza de ritmusos a menetrend, és mindenkit bevárunk.

IMG 20170130 192242

IMG 20170130 193641

IMG 20170130 200740

IMG 20170130 191926

IMG 20170130 174847

Kisebb csúszással, de kilencre végzünk a főzéssel - majd mindenki tálal, és közösen elfogyasztjuk a főztünket. Körbeüljük a nagy asztalt, a hölgyek szolidabban, a fiúk vehemensebben lapátolják be a fogásokat - és egy kevéske kóstoló még marad az otthoniaknak is. Mindenki elmondja, hogy milyen élmények érték az elmúlt három óra alatt, de van idő kifaggatni Danit is az indiai élményeiről. Senki nem siet haza, pedig már elmúlt este kilenc. Megisszuk a Mangó lassit, elköszönünk egymástól úgy, mintha rég ismernénk a többieket.

Egyetlen negatív élményem van. Este tízkor ledobom Tomit az albérletben, majd beülök az autóba és tök egyedül suhanok haza a ködös M3-on. Ez rémes. Srácok, mikor lesz Egerben a Chefparade-nak főzős kurzusa???

Ja és köszi Eszti, nagy voltál!   :-)

IMG 20170130 205416

IMG 20170130 205423

IMG 20170130 205436

IMG 20170130 223109 850

Sokan vannak velem a FB-on és az Instagramon is, de aki szeretne ott is követni, annak ajánlom az alábbi linkeket:
facebook_1.jpg
insatgram.jpg

süti beállítások módosítása