Szuvidált (sous vide) cigánypecsenye héjában sült burgonyákkal
2018. január 11. írta: Húsimádó

Szuvidált (sous vide) cigánypecsenye héjában sült burgonyákkal

IMG 2914

IMG 2921

Alapvetően egy szerény ember vagyok, azonban azt kell mondanom, hogy most sikerült tökéletes ételt alkotnom. Na nem is nekem, hanem a technikának. Ez a technika a szuvid vagyis a sous vide, ami azt jelenti, hogy vákuum alatt, alacsony hőmérsékleten készül el a hús néhány óra alatt - amitől iszonyú finom, szaftos és zamatos lesz a végeredmény. Magáról a vákuumozásról és a sous vide-ről több YouTube videót is fogok készíteni, úgyhogy most csak ezzel az étellel fogok foglalkozni, a technológiára majd később visszatérek.

Hozzávalók a páchoz:

  • egy fél tarja
  • 3-6 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • 2-3 ek piros paprika
  • 1/2 ek majoranna
  • 2 ek étolaj
  • mustár
  • só és bors

A húsokat felszeletelem, de nem ám valami vékonykákra, hanem legalább hüvelyujj méretűekre. Nincs klopfolás, nem csinálunk velük semmit, csak sózzuk és borsozzuk őket. A többi összetevőt egy tálban összekeverjük, majd a húsokat alaposan megforgatjuk a pácban. Fél vagy egy napra a hűtőbe tesszük a húsokat, hadd járja át őket az íz és az aroma. 

IMG 2810

IMG 2816

IMG 2819

IMG 2823

IMG 2832

Másnap meghámozunk néhány kisebb vöröshagymát, szalonnát sütünk kakastaréj formában egy serpenyőben - majd vákuumozunk. A zacskóba beleteszünk egy-egy pácolt húst, megy rájuk egy-egy fél hagyma és szalonna taréj. Levegőt kiszívjuk, majd vagy visszatesszük a zacsikat a hűtőbe pihenni, vagy elkezdünk szuvidálni.

IMG 2840

IMG 2842

IMG 2843

IMG 2852

IMG 2849

A hőfok 56,5 C, az idő 4 óra. A három zacskót beállítjuk a vízbe, majd a négy óra eltelte után sokkoljuk őket, vagy már egyből süthetjük is ki őket. Én két adag húst elteszek a srácoknak, egyet pedig máris serpenyőbe dobok. A zacskóban felgyülemlett szaftot egy másik serpenyőben besűrítem, közben burgonyákat előfőzők, majd lepirítok. Pörög a konyha, az illatok frenetikusak. Készül még két kakastaréj szalonnából, majd tálalunk és kóstolunk. 

IMG 2871

IMG 2866

IMG 2876

IMG 2879

IMG 2887

IMG 2888

IMG 2890

IMG 2893

IMG 2896

Én tíz percig a sokk hatása alatt vagyok. Nagyon sokszor próbálkoztam cigánypecsenyével éttermekben, kifőzdékben - de valahogy sohasem volt teljes a siker. Néha átsült, de rágós, néha félig nyers volt a tányéron a hús, amit felszolgáltak. És ez? Ez kívül gyönyörűen átsült, belül azonban szaftos, omlós - szinte olyan, mint egy steak. 

IMG 2900

IMG 2906

IMG 2914

IMG 2916

IMG 2921

 

Iratkozz fel, hogy mindig értesülhess a legfrissebb videókról:

youtube.jpg

süti beállítások módosítása