Még mindig Mexikóváros - Zócalo és Zona Rosa
2018. március 06. írta: Húsimádó

Még mindig Mexikóváros - Zócalo és Zona Rosa

IMG 7009

IMG 7094

Jelentem nagyjából túl vagyunk a jetlag-en és reményeim szerint sikerült elintézni az elmaradt autó bérlést is. Na nem a mexikói America Car Rental jóvoltából fordultak pozitívra a dolgok, ( akik kinn hagytak bennünket a reptéren, és akik sem az e-mailekre, sem egyéb dolgokra nem reagáltak ), hanem a Rentalcars.com ügyintézői segítettek nagyon sokat nekünk - akik végül is leszervezték a holnapi autó átvételt. Úgyhogy holnap reggel a reményeim szerint kapunk egy kisautót, majd átsuhanunk Pueblába.

Tehát reggel túlestünk a kocsi projekten, bereggeliztünk - majd úgy döntöttünk, hogy a szűken vett belvárost vesszük a nyakunkba - mindezt gyalog. Elindultunk a Juárez sugárúton, ami a szállodánk előtt húzódik. Ma már nem volt olyan csendes és békés, mint vasárnap, hanem ezer számra suhannak rajta a taxik, a klasszikus amerikai teherautók na meg a helyi lakosság autói. A sétánk először a helyi telefonos céghez (Telcel) vezetett, ahol kisebb sorban állás és adminisztráció után vettünk egy mexikói SIM kártyát. 2 giga net és a kártya ára 375 peso volt, ami durván ötezer forint. Bár a szállodában van wifi, de azért így biztonságosabb és kényelmesebb az életünk. 

A telefonos cég egy 37 emeletes toronyház ( La Torre Latino America ) földszintjén van, amely épületet egyébként is meg akartunk nézni, így befizettük a fejenként 110 peso-t, majd a liftes néni felsuhant velünk a legfelső emeletre. Itt egy körpanoráma kilátó van, kicsit avítt környezetben, büfével és ajándékbolttal - de azért a várost tök jól körbe lehet nézni, fotózni. Bár a szmog és a hatalmas távolságok miatt a várost végét még sejteni sem lehet, de legalább a belváros épületei jól kirajzolódnak. A toronyház saját kis parkjában jó néhány Salvador Dali szobor van kiállítva - természetesen ezeket is végig mustráltuk.

IMG 7009

IMG 6987

IMG 6992

A Torre Latino-val szinte szemben van a Palacio de Bellas Artes ( Szépművészeti palota ), ahova ingyen bejutottunk, benn azonban épp valami konferencia zajlott, így csak a hall részt láthattuk. Ettől függetlenül szép és lenyűgöző épület, nappal és este is nyüzsgő környékkel.

IMG 6974

IMG 6958

Gyakorlatilag innen indul Mexikóváros Váci utcája, amit tegnap este végig sétáltunk, most pedig a nappali arcára voltunk kíváncsiak. Ismét megerősödött bennünk, hogy a mexikóvárosiak 2/3-a valamit épp el akar adni a maradék 1/3-nak, smindezt igen hangosan. Kb 10 méterenként áll valaki, aki fejhangon kínálja a portékáját ( ékszer, szemüveg, wc, franc se tudja... ) és ez így megy egész nap. A kereszteződésekben mindenhol 2-2 rendőr posztol, majd amikor a közlekedési lámpa vált, akkor elkezdenek fütyülni, mintha mi nem látnánk, hogy zöldre váltott  a lámpa. A lámpa, ami egyébként pont senkit sem zavar - ugyanis mindenki megy tökön-babon át. A piros lámpa itt egy jelzés az utazóknak, hogy kicsit jobban figyelj, de egyébként menj csak nyugodtan.

A belvárosban már csak ezért is lehet nyugodtan sétálni, mert mindenhol rendőr áll. Este azonban ( ahogy azt tegnap személyesen is tapasztaltuk ) az idő előrehaladtával előjönnek a "zombik" - akikről tényleg csak így tudok írni. Lecsúszott, drogos fiatalok, akik a kezükből vagy üvegekből szívnak valami szart - és egy másik dimenzióban mozognak. Ahogy sötétedik, úgy lesznek többen - vagyis mi már ezt nem megvárva elhúzunk a szállásra. Tehát ezért van mindenhol rendőr és minden üzletnél, szállodánál biztonsági őr - ami egyrészről megnyugtató, másrészről para. Az biztos, hogyha odajön hozzám egy ilyen figura és jelzem neki, hogy olaj van - akkor tudomásul veszi, és lelép. Ettől függetlenül ez komoly árnyoldala ennek a városnak. 

IMG 7014

IMG 7074

IMG 7081

IMG 7084

IMG 7101

IMG 7120

IMG 7118

IMG 7113

IMG 7130

IMG 7138

Szóval végig sétálunk ezen a korzón, ami beletorkollik a világ második legnagyobb terébe, a Plaza de la Constitucion-ba ( Függetlenség tere ) vagy Zócalo-ba. Mivel nem útikönyvet írok ezért nem részletezem - de van itt katedrális, amit még Cortez építettet, van egy rakás spanyol hódítói épület - de akit részletesen érdekel, annak ott a barátunk - a Google. :-)

A katedrális keleti sarkánál fut egy utca, ahol árusok tömkelege árulja az igaz Ray Ban szemüvegeket és minden más hasznos holmit - és ahogy beljebb mész, úgy érzed egy idő után - hogy lassan innen kifelé kellene sétálni. Semmi gáz, de annyira top gagyi és zajos az egész, annyira sok a helyi arc, és annyira kevés a turista - hogy jobb innen lelépni. Iszonyú éhesek vagyunk, itt egy csomó helyi kifőzde - de nincs az az isten, hogy itt bármit is megegyünk. A utcán, a porban szaggatják a tortilla tésztát, sütik valami békebeli vaslapon a cuccot, majd műanyag széken majszolják ezeket ezerrel a helyiek. Szerintem elég edzett gyomrunk van, de egy ilyen fogás után komoly bajaink lennének. Szóval visszaporoszkálunk a Zócalo-ra, eszünk egy olyan helyen, ahol a belvárosiak sorban állnak a taco-ért - aztán majd reménykedünk, hogy holnap minden rendben lesz a gyomrunkkal.

Gyorsan vettünk is egy üveg tequilla-t, már csak a fertőtlenítés miatt is, majd pihizünk a szálláson.

....

A délutáni pihenés, lazulás, útikönyv böngészés után ismét elindulunk. Most a cél a Zona Rosa, ami egy könnyedebb városrésze a városnak, itt néhány tömbön belül éttermek, szórakozóhelyek találhatók. Ahogy a neve is jelzi talán, ez a tömb nem csak arról híres, hogy jó kaják vannak itt, hanem arról is, hogy a meleg közösség is jobban kötődik ehhez a részhez. A Paseo de la Reforma sugárút melletti óriási irodaházak és toronyházak mellett meghúzódó negyed bárhol Európában lehetne, talán olyan, mint Barcelona - a kávézók és éttermek, tacozós helyek váltják egymást, teli van terasszal - amit a belvárosban például nagyon hiányoltunk. A közönség is nagyon más, a felső középosztály fiataljai róják az utcákat, ülnek benn a helyeken - költik a pesót. Persze kicsit drágább is egy-egy étel, mint a belvárosi helyeken - de minőségibb is a kínálat, a higiéniáról már nem is beszélve. A lényeg az, hogy beültünk egy szimpatikus helyre, a teraszra, majd helyből kértem két tequillát - már csak a fertőtlenítés miatt is. Erre azt mondja a menyecske, hogy olyanjuk nincs - igyunk sört. Ezen kis liezonon kívül le a kalappal előttük, mert olyan kaját hoztak, hogy csak na. Bemelegítőnek én kértem pastor burritot, Eszter pedig casadilla-val nyitott. Az első rendelésénél én jobban jártam, Esztié sem volt rossz, de otthon legalább ilyen csinálunk mi is. Jelzem, én nem vagyok oda a csípős, erős ételekért, de a chili és jalapeno hazájában én is kenegettem a burritót mindenféle jóval. A bemelegítés után szívem választottja szintén egy burritóra szavazott, én taco-ban gondolkodtam - mikor a szomszéd asztalhoz gyönyörű szendvics szerű, húsos ételeket hoztak, amit rögtön én is megrendeltem. A kaja neve tortas, amit tésztának lehetne talán fordítani. Na ez volt a csúcs. Szálas, sült sertéscsíkok, zöldségek, hagyma és ki tudja még mi, na meg a chili és jalapeno. A végére ki is fogott rajtam, szégyen szemre egy kicsit ott is kellet hagynom. Utána azért csúszott a mexikói sör, kicsit még mászkáltunk, buszoztunk - aztán most "itthon" pihegünk. 

IMG 7158

IMG 7155

IMG 7156

IMG 7160

IMG 7163

Mostanra tényleg átálltunk, lassan mexikóiak leszünk. Telefonkártyánk már van, holnap lesz mexikói autónk - szóval asszimilálódunk. Ja csak spanyolul nem beszélünk ... 

A bejegyzés trackback címe:

https://husimado-eger.blog.hu/api/trackback/id/tr4713718390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BBéci 2018.03.06. 16:12:04

Nagyon szuper!!! Vigyázzatok magatokra, és minél több leírást!!! Képet! Esetleg nézzük meg az ottani lányokat/fiúkat :)