16 nap Mexikóban
2018. március 18. írta: Húsimádó

16 nap Mexikóban

img_20180318_140109.jpg

Hát sajnos ennek is vége lett. Éppen Londonban, a Heathrow 3-as terminálján ülünk, és várjuk a budapesti gép indulását, amivel majd este 22.10-kor landolunk a Liszt Ferenc reptéren. Ott átvesszük az autónkat Viktortól - majd éjfél körül landolunk saját ágyikónkban.

A szombati nap délelőttje sok eseményt nem tartalmazott, gyakorlatilag reggeliztünk, dumálgattunk - majd 2 órakor elköszöntünk a barátainktól - és elindultunk Mexikóvárosba. Az út a szokásos volt - talán csak az tűnt megint fel, hogy egy-egy emelkedő után elfogy a levegő, hevesebben ver a szív - ugyanis Eszter nagyon megérezte a tengerszint feletti magasságot. Az egyik helyen bekapcsoltam az applikációt - és 3.100 méter magasságot mutatott, majd lementünk megint 1.500-ra.

Tök furcsa két hét után visszatérni Mexikóvárosba - ugyanis mi nagyon sokat változtunk ezalatt a két hét alatt. Szóval két hete a nemzetközi reptér környékén fotózgattunk ezerrel, hogy hú milyen gáz ez a hely, úristen hogy élnek itt az emberek, és be sem mernénk menni egy-egy ilyen utcába - most pedig megmosolyogtuk saját magunkat. Már annyira akklimatizálódtunk ebben az országban, hogy ezek az utcák, ezek a házak teljesen normális képet mutatnak - vagyis sokkal elfogadóbban lettünk.

Sokat változott az emberekhez való viszonyunk ebben a nagy olvasztótégelyben, mert itt aztán nagyon sok népcsoport keveredett az évszázadok alatt - így annyi féle arcot, karaktert és embertípust láttunk, hogy azt elmondani is alig lehet. Egy biztos. A mexikói emberek kedvesek, segítőkészek, mindig vidámak és nem problémáznak - az egyszer minden megoldódik elvet vallják. Mi nagyon megkedveltük Őket - és a két hét alatt sem balesetet, sem atrocitást, sem bűncselekményt nem láttunk. Nem mondom, sötétedés után vagy este nem mernénk most sem mozogni, autózni ebben az országban - de nappal egy igencsak élvezhető, szerethető ország - persze ha Te is befogadó vagy.

Egy biztos - hihetetlen, hogy mi 16 nap óta úton vagyunk, ugyanis még simán maradtunk volna, mert rengeteg dolgot nem láttunk. Máskor maximum 10 napra szoktunk utazni, most ez a több mint két hét is kevés volt. Nagy ország, nagy távolságok és rengeteg látnivaló - ez jellemzi ezt a helyet.

Most lassan befejezem, eszünk még egy-egy burgert horror áron ( 11 és 13 font ) - majd indulunk haza. Köszönöm, hogy ilyen sokan velünk voltatok - a két hét alatt 20.000-en olvastátok a napi beszámolóimat, ami számomra is nagy döbbenet.

Szép jövő hetet mindenkinek, üdv:

Zoli és Eszter

img_20180318_160045.jpg

img_20180318_165856.jpg

 

süti beállítások módosítása