Francia rakott burgonya
2017. október 17. írta: Húsimádó

Francia rakott burgonya

 Hozzávalók: ( 6 tálkányi körethez ) 8 db burgonya 2 fej fehér hagyma lágy sajt és parmezán vaj A burgonyákat megpucoljuk, megmossuk, majd vékonyan felszeleteljük mindet, ezt követően pedig a hagymákkal hasonlóan járunk el. A kis kerámia tálkákat alaposan kivajazzuk, azután pedig egy…

Knédli
2017. február 14. írta: Húsimádó

Knédli

Hozzávalók: 200 g búza-rétesliszt ( BFF 55 ) 400 g búzalszt ( BL 55 ) 1 tojás sárgája 20 g só 20 g cukor 20 g élesztő 300 ml víz Az összes alapanyagot a dagasztógép üstjébe dobjuk, majd a géppel alaposan összedolgoztatjuk. Ha már homogén a tészta, akkor letakarjuk egy konyharuhával, majd…

Zakuszka
2015. szeptember 07. írta: Húsimádó

Zakuszka

A múltkoriban a barátainknál jártunk, ahol reggelire többek között igazi erdélyi zakuszkát is kaptunk. Lehet, hogy szegénységi bizonyítvány, de én korábban nem kóstoltam ezt a finomságot - most azonban függővé váltam. Sarudon tehát nekiálltunk, és elkészítettük a saját…

Tavaszi tekercs
2014. május 04. írta: Húsimádó

Tavaszi tekercs

Tavaszi tekercs Többnyire konyhai kísérleteimről és egyéni sikereimről szoktam posztolni, nem gyakran kerülnek az oldalakra a nem igazán sikerült ételek - ezen most változtatok. Készítettem tavaszi tekercset, vagy valami hasonlót - ami egyébként finom lett, de nem lett életem…

Guacamole
2013. július 14. írta: Húsimádó

Guacamole

Guacamole Ezt a mexikói eredetű finomságot már jópárszor megcsináltam, és mivel a Spar-ban találtam szép érett avocadó példányokat- úgy gondoltam, megint sikere lesz a srácoknál. Fontos eleme a guacamole-nak, hogy szép és jó avocado-t használjunk, mert a túl kemény…