Buggyantott tojás rántva
2013. május 08. írta: Húsimádó

Buggyantott tojás rántva

Buggyantott tojás rántva

144.jpg
Főiskolás korom egyik kedvelt étele ez, mely szintén nem egy húsimádó, hanem egy vega kedvenc lehet - de ezen is látszik, hogy én sem vagyok egy elvadult ragadozó. Tehát egyszerű, viszonylag gyors és szerintem nagyon olcsó és laktató kis vacsora.

Szükség lesz egy normál lábasra, melyben vizet forralunk. A vízbe 3 evőkanál 10%-os ecetet teszek, nem szabad azonban túl ecetezni, mert akkor a tojások is átveszik az ízt - és az elég kellemetlen lehet. Szóval amikor már bugyog a víz, akkor egy kicsit lejjebb veszem a gázt - az a jó, ha ép a forrás határán áll az ecetes víz. Ekkor beleütöm a tojást, arra ügyelve, hogy a sárgája ne szakadjon ki. A tojás nagyjából egybe maradva a lábas aljára süllyed, evőkanállal kicsit egybe is terelgetjük. Én egyszerre két tojás főzök, így nem akadnak össze a jakuzziban. Ha már a fehérje szépen egyben van, a sárgája pedig még képlékeny, akkor egy nagyobb szűrőlapáttal kiemelem a tojást, és kiteszem hűlni. ( Ideális lenne, ha jeges vízben megállítanánk a további fövést, de hát kinek van erre ideje - és jege? ) Én most nyolc tojást főztem így, tehát amikor mind megvan, akkor a hagyományos módon panírozunk, ja és előtte megsózzuk őket.

Simán kisütjük a tojásokat, köretnek rizs, sült krumpli vagy zöld köret is lehet - én most a krumplira szavaztam. Mellé nagyon finom lehet a majonéz, de igazándiból a tartármártás lenne a legjobb. Ez már igény és idő kérdése.

102.jpg

109.jpg

114.jpg

117.jpg

125.jpg

132.jpg

144_1.jpg