A gasztro-blogról
2013. május 09. írta: Húsimádó

A gasztro-blogról

Most nem receptet írok, csak van bennem valami, ami kikívánkozik.

Nos én vagy 3 hete gyerekeim legnagyobb megrökönyödésére elindítottam egy blogot, csak úgy magamnak. Nem egóból, hanem hogy egy kicsit kipróbáljam, hogy milyen leírni azt, amit a konyhában vagy egy pohár bor mellet gondolok, érzek a gasztronómiáról, ételekről, italokról. Feltettem egy "receptet" egy-két fotóval, el is olvasta rajtam kívül vagy 2-3 ember. Nekem tetszett, majd egy-két nap múlva feltettem még egy-két bejegyzést, egyre több fotót - a srácaim és a nejem pedig jót somolygott, amikor a konyhában próbálgatom a fényképezést, a fényeket, a dizájt. De abszolút segítettek - csendben Ők is elolvasgatták a "műveimet".

A hét elején egyre többen kezdtek komment-et írni a receptjeimhez, és ránézve a statisztikára láttam, hogy ezer felett van az oldalletöltés...! Rájöttem, hogy az index2-n kinn van az egyik bejegyzésem - őszintén nagyon büszke voltam magamra. Erre tegnap megint egy rakás komment érkezett, ami nagyon jól esett - megint körbenézés, statisztika - és délben már 2.000-nél is többen ide kukkantottak. Kint van a receptem a blog.hu-n. Ez hihetetlen. Estére a szám felkúszott a 6.500 oldalletöltésre, ami 4.000 egyedi látogatót jelentett. Van ilyen? Őszintén én azt gondoltam, hogy 2-10 ember olvas egy-egy ilyen blogot, általában a blogolók maguknak írják ezeket a posztokat - ezek szerint tévedtem. És ezek szerint fel kell kötni a gatyát.

Nos kedves blog olvasók, magasra tettétek nekem a mércét. Tehát folytatom a főzicskélést, igyekszem egyre szebb ételeket sütni, főzni és fotózni - és remélem, ezután is olvassátok a blogomat, és legalább annyira élvezitek ti is, mintha együtt állnánk a konyhánkban.

:-)

A bejegyzés trackback címe:

https://husimado-eger.blog.hu/api/trackback/id/tr105290770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2013.05.10. 11:21:41

A gasztroblogokkal az a bajom általában, hogy a főzést valami rituális tevékenységnek, varázslásnak tartják, holott a legjobb szakács az, akinek természetes, hogy mindennap jó dolgokat készít. Nem kell mindig kaviár!

"Természetesen" engem is a címlap vezetett ide, de azért maradtam is, mert számomra tetszetős módon közelíted meg a témát. Semmi pátosz, semmi önfényezés. Csak egy kis hangulatteremtő sztori indításnak, aztán követhető munkafolyamat remek képekkel. Nyilván azért is tetszenek az itteni írások, mert a végeredmény is szimpatikus.

Jó látni azt a meglepetéssel vegyes örömöt, amit az ember az első címlapja után érez. Ezt is elég pontosan fogalmaztad meg, szóval számomra ez is igazolja, hogy a receptjeidet is jól értelmezem. Az ananászos csirke nagyon esélyes a jövő hétre amúgy. :)

Csak így tovább! (Most épp kajákról írtam a blogomon, ajánlottalak. Remélem, nem baj. :) )

motoroskonyhaja 2013.05.10. 12:51:29

Gratulálok én is, tetszik az új design és tényleg jók az írások. Az első címlap valóban hatalmas élmény, én is majd' kiugrottam a bőrömből anno.

Továbbra is olvasni foglak ;)

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.05.10. 15:13:37

@Reckl_Amál: Nagyon köszönöm amit írtál itt is és a saját blogodon is. Igyekszem ez után is ösztönös és természetes maradni, és kösz a támogatást... :-)

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.05.10. 15:15:21

@motoroskonyhaja: Köszi Neked is, próbálgatom ezt az a számomra új műfajt - de őszintén nagyon tetszik is.