Teotihuacan - egy gyerekkori álom megvalósulása
2018. március 09. írta: Húsimádó

Teotihuacan - egy gyerekkori álom megvalósulása

IMG 7781

IMG 7633

Csütörtök este 8 óra után érkezünk Pueblába (mexikói idő szerint), Ti ilyenkor már javában durmoltok otthon -ezt még mindig nehéz megszokni. Nekiállnék írni - mert egy olyan élményen vagyunk túl, amit mindenképpen jó lesz megosztani Veletek. A "hazaérkezés" után megittunk Eszterrel egy-két tequillát - és gyorsan végig futottuk az elkészült mai képeket. Az italozás nem volt öncélú, Nőnap és Zoltán nap volt ma a porondon - rengetegen írtatok rám, köszöntöttetek - de mi napközben épp a Kígyó Istennel randevúztunk Teotihuacan-ban - így csak estére maradt idő egy kis szolid mulatozásra. Este még nekiálltam rendezni a fotókat - de olyan szinten elfáradtunk, hogy 10 órakor fellőttük a pizsiket, ágyba bújunk.

....

Péntek hajnal van, Eszti még alszik - én pedig mesélek a tegnapi napról

Amikor felkeltünk, készítettünk két-két szendvicset - majd megreggeliztünk, mert tudtuk, hogy komoly séta vár reánk, és kell a kalória. A szendvicseket nem smucigságból gyártottuk le, hanem azért, mert ezen a több ezer hektáros területen sok mindent lehet kapni, de kaját és vizet vagy üdítőt nem. Így klasszul előkészültünk, vettünk még magunkhoz szendvicseket, vizet, fotós cuccot - és bevágtuk magunkat a kis Hyundai i10-be.

A cél a Mexikóvárostól északkeletre fekvő Teotichuacan terület, amely Pueblától 137 km-re fekszik. Megint nem leszek idegenvezető - ha érdekel minden pontos részlet, akkor arra itt az internet vagy a rengeteg útleírás, útikönyv - a lényeg az, hogy két jelentősebb piramis ( Nap- és Hold-piramis ) uralja a terület nagy részét, a másik oldalon pedig a Tollas Kígyó temploma húzódik, amelyeket összeköt egy csomó szertartásra használt kisebb piramis/épület illetve a Holtak útja. Nekem gyerekkori álmom volt az, hogy egyszer eljuthassak Mexikóba - és láthassam valamelyik azték vagy maya piramist - ami most végre megvalósulhatott.

Tehát belevetettük magunkat a mexikói autós társasjátékba, ami arról szól, hogy kit tud kevesebb irányjelzéssel, minél gyorsabban eljutni A-ból B-be - amit szép lassan egyre jobban sikerül meg is szoknom. Egy biztos, hogy nagyon deffenzíven kell hozzáállni az itteni közlekedéshez, vagyis ha megy előtted egy autó, akkor az bármikor fordulhat jobbra, vagy balra, vagy akár meg is állhat - a többi közlekedő pedig ugyanezt szintén fontolgatja a fejében, vagyis egy sok ismeretlenes egyenlet a napi közlekedés. Szóval nem olyan nagy para, csak észen kell lenni.

20180308 112005

20180308 104037

20180308 103012

20180308 104143

20180308 104315

20180308 103706

Az autópálya fizetős, időnként fel tűnik egy-egy kapu, ahol készpénzben rójuk le a hálánkat - nekünk talán 200 pesó alatti összeg volt erre az útra a tarifa. Az út helyenként teljesen jó, helyenként csapnivaló - és egy ilyen kis kerekű, kis súlyú autónak elég pattogós tud lenni az aszfalt - de az ember szemét leköti a csomó csőrös, régi amerikai kamion, egy csomó buherált teherautó csoda - na meg az időnként a leálló sávba szembe kerekező kerékpáros. Nem elírás, egy csomóan simán tekergetnek az autópályán, de láttunk éppen a pályára készülő tehéncsordát is - vagyis nagyon észen kell lenni...

A napokban az egyik barátom rákérdezett, hogy hány méter magasan vagyunk - és én csak sejtettem, hogy 2.000 méter felett - de ma letöltöttem egy applikációt, ami pont ezt mutatja. Szóval útközben be-be kapcsoltuk, és az autópálya egy szakaszán 2.700 m magasan voltunk. Akinek ez nem sokat mond, annak csak annyi összehasonlítást tudnék adni, hogy egy jobb sípálya 2.000 - 2.400 m magasan fekszik. És itt nálunk most nem sok hó van. ( Finoman megint sikerült le is pörkölődni, mert itt már a nap is sokkal erősebb, úgyhogy jobban oda kellene figyelni. )

IMG 7815

Tehát letudtuk a távot, kicsit kavarogtunk, mert a Waze és a táblák egymásnak ellentmondtak - de csak megtaláltuk az 1-es kaput. Mi azért parkoltunk le ide, mert szerettük volna felépíteni a sétát, vagyis az volt a cél, hogy először a Tollas Kígyó templom lesz a látnivaló, majd a Nap-piramis következik - a végcél pedig a Hold piramis lesz. Így egy fokozatosságot lehet felépíteni a látnivalókban - de hozzá teszem, ez a leghosszabb séta így. 2 x 4 km-es terület + minimum 3 megmászandó piramis = estére nem kell altatni senkit sem. Ja és ezt 27-28 fokban, árnyék nélkül. Ez a tegnapi matek...

Vágólap01

Annyi azért fontos, hogy nagyon spirituális a hely. Ismertek sokan, nem vagyok egy vallási fanatista - és akkor még finoman fogalmaztam -, de ezt a helyet komolyan átjárja valami megfoghatatlan. A köveken sétálva, a piramisokon felmászva az a rengeteg szenvedés, izzadás és vér járja át az ember lelkét, ami azért kellett - hogy mi itt lehessünk. Az, hogy egykoron itt 170.000 ember élt, nevelte a gyermekeit, próbált fejlődni, továbblépni - és ehhez egy ilyen érdekes helyen és kultúrában kellett helytállnia - nos ez lenyűgöző. Szóval nagyon lelkizős hely, ha leül az ember egy kis árnyékba, és próbál elvonatkoztatni a sok turistától, az idesegítő, szombrérós árusoktól - nos akkor komolyan át lehet szellemülni. Mondom, nem semmi hely...

IMG 7623

Nos jöjjenek a képek:

IMG 7612

IMG 7631

IMG 7633

IMG 7635

IMG 7636

IMG 7720

IMG 7755

IMG 7760

IMG 7779

IMG 7781

IMG 7792

IMG 7802

Több képet nem akartam feltenni, mert azt hiszem, ezek nagyon kifejezik a helyet. A méreteket sajnos ezek a fotók sem tudják behozni - őszintén lenyűgöző ez az élmény. Nincs és nem is volt bakancslistám, de ha lenne, akkor a piros ceruzával már húznám is ki ezt a sort.

Ma indulunk Oaxaca-ba, ami Pueblától 339 km-re van - és az elmondások szerint egy csodaszép város. Szóval reggelizünk - és suhanunk le délre.

süti beállítások módosítása