Stroganoff leves
2018. október 07. írta: Húsimádó

Stroganoff leves

IMG 8845

IMG 8835

Igazándiból nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán ez a leves, mert a blogokon csak két verziót találtam, amik őszintén annyira azért nekem nem jöttek be. A sztori ott kezdődött, hogy a napokban ismét az egri HBH-ban ebédeltünk, ahol a menü egyik levese Stroganoff volt - ami aztán meg is hozta a kedvemet ahhoz, hogy itthon is elkészítsem. 

Úgy gondoltam, hogy a leves az eredeti főétel kissé átformált, levesített változata lesz - a kiindulási alap pedig nálam a sertés szűz lett. A többi fontos összetevő pedig a gomba, a hagyma, a fokhagyma és az uborka - vagyis indulhat a buli, főzzünk Stroganoff levest.

Hozzávalók:

  • 1 csík sertésszűz
  • 2 nagyobb fej vöröshagyma
  • 4-6 gerezd fokhagyma
  • 50-60 dkg csiperke
  • 1 marék kovászos vagy savanyú uborka
  • só és bors gazdagon
  • 1 marék friss petrezselyem
  • 1-2 deci alaplé
  • 1,5-2 l víz
  • 1 ek liszt
  • 2 kk piros paprika
  • 2 ek tejföl
  • mustár

IMG 8751

Azt hiszen nem okozok nagy meglepetést, hogy a recept azzal indul, hogy a hagymát és fokhagymát megdinsztelem. Szóval míg a hagymák a lábasban szépen alakulnak, addig a szűzpecsenyét szépen felcsíkozom - olyan darabokra gondolok, mint amikor tokányt készítünk. Tehát csíkozunk, sózunk és borsozunk.

Ha klassz már a hagyma, akkor rádobáljuk a húscsíkokat, amiket kifehéredésig pirítunk. Amint a hús elérte a kívánt állapotot, akkor jöhet az alaplé és a víz - amikkel pírmán összefőzzük az alapunkat.

IMG 8762

IMG 8765

IMG 8768

IMG 8782

Míg ez a művelet zajlik, addig felszeleteljük a gombákat - de nem keveset, hanem ipari mennyiséget. Egy serpenyőben a gombákat több részletben elősütjük, de fontos hogy megsüljenek - ne párolódjanak - ezért is érdemes több részletben dolgozni. Az elkészült gombákat papírtörlőn lecsurgatjuk.

IMG 8752

IMG 8755

IMG 8759

Amint a hús már kezd bepuhulni - ami viszonylag gyorsan meg is történik - akkor mehet a lébe a sok gomba, a felaprított friss petrezselyem zöld, amikkel még főzzük egy kicsit. Közben készítünk egy tejfölös, kicsit paprikás habarást, amit hőkiegyenlítéssel a levesbe dolgozok. Kell még az uborka is, amiket szintén vékony csíkokban szórok a levesbe, illetve egy kevés mustárral állítom be a leves savasságát.

IMG 8776

IMG 8779

IMG 8781

IMG 8783

IMG 8785

IMG 8789

Hogy milyen lett? Nos brutálisan finom. Az az igazság, hogy Viktor fiam szülinapi (25.) vacsorájának ez volt az első fogása, ezután sült báránybordát készítettem kakukkfüves sütőtökpürével - de a főételt simán a háttérbe szorította a leves. A szüleim, a nejem és a srácok is azt mondták, hogy világbajnok ízvilágú lett a leves - a pirított gomba és a kissé savas íz (uborka, mustár) szuper kombinációt hozott az asztalunkra, amit még egy jópárszor biztos meg kell ismételnem. Na, Ti is kipróbáljátok?

IMG 8836

IMG 8834

IMG 8845

IMG 8839

 

A bejegyzés trackback címe:

https://husimado-eger.blog.hu/api/trackback/id/tr4714287561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donat Ella 2018.10.08. 20:46:03

Nagyon étvágygerjesztő a leírás is és a képek is. Ezt a levest én is kipróbálom!

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2018.10.08. 22:57:24

@Donat Ella: Remélem, hogy izleni fog Nektek is. Jó főzést! :-)