Sült bárányborda kakukkfüves sütőtökpürével és pirított kelbimbókkal
2018. október 14. írta: Húsimádó

Sült bárányborda kakukkfüves sütőtökpürével és pirított kelbimbókkal

IMG 8863

IMG 8847

IMG 8848

Viktor fiam születésnapjára valami különlegesebb ételt szerettem volna készíteni, ezért a fagyasztóban várakozó, még Szegeden, a sógorom jóvoltából levágott bárányka bordáit gondoltam megsütni. A bordákat még ott, a helyszínen úgy készítettük elő, hogy majd alkalmas legyen egy ilyen elkészítéséhez - úgyhogy itt volt a legjobb alkalom.

A két gerincet még lehártyáztam, a csontokról igyekeztem éles késsel leszedegetni a húsdarabkákat, majd egy serpenyőben elősütöttem őket. A bárányhús nagyon szereti a rozmaringot, úgyhogy mehetett bele két ág - na meg a fokhagyma is jól áll neki, vagyis ebből is dobtam a serpenyőbe. Addig sütögettem őket, amíg a húsrész ki nem fehéredett, illetve egy kis kérgességet is adtam nekik. Ezt követően a kilógó csontokra alufóliát tettem - de csak azért, hogy ne égjenek meg nagyon, vagyis adunk a látványra is.

Egy tepsibe sütőpapírt tettem, bepakoltam a bordákat - és természetesen ment melléjük a rozmaring ág és a fokhagyma is. A sütő 150 C-ra lett feltekerve, majd 35 perc sütés következett.

IMG 8808

IMG 8810

IMG 8813

IMG 8818

IMG 8823

IMG 8822

A köretnek sütőtökpürét képzeltem el, már csak a szezonalitása és az ízvilága miatt is. A sütőtököt felkockáztam, sütőbe toltam őket, majd amikor már megkaramellizálódtak, megpuhultak, akkor cutterben vajjal és friss kakukkfű levelekkel összedolgoztam.

IMG 8771

IMG 8775

IMG 8793

IMG 8798

IMG 8803

IMG 8804

Másik köretnek párolt, sült kelbimbókat szerettem volna készíteni, úgyhogy sós vízben megfőztem őket, majd amikor már megpuhultak, akkor kettévágtam őket és vajon lepirítottam mindet.

IMG 8791

IMG 8792

IMG 8827

És a végső konklúzió? Nos a Stroganoff leves szépen vitte a prímet, utána nagyon bejött mindenkinek a vajpuha bárányhús is, amihez tényleg illettek a köretek is. Az étkezés zárópontja pedig Eszterem lávasütije volt, ami persze olyan lett, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva - vagyis a végén mindenki dőlt jobbra-balra... :-)

IMG 8847

IMG 8848

IMG 8863

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://husimado-eger.blog.hu/api/trackback/id/tr1414301507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.10.15. 08:30:56

Bárány-nyalóka! A bordacsontok lekaparászása, a hús tisztogatása kemény dió, de a látvány miatt megérte.
Személy szerint még pár szem főtt gesztenyét, meg pirított szalonnát el tudok képzelni a tányéron. A sütőtökből pedig szép kis korongokat lehet sütni vajon, így:
www.dailymotion.com/video/xtbi2r 23:40-től
Nekem ez nagyon bevált. Szívesebben csinálom, mint a pürét, de ez egyéni dolog.

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2018.10.15. 09:40:28

@Gyalogrépa: Hú ez a tökkorong nagyon tetszik, köszönöm. :-D Én is ki fogom próbálni.

Attilajukkaja 2018.10.15. 18:44:05

@Húsimádó:
Nagyon tetszik a recept és a fotók is.

@Gyalogrépa:
Raymond Blanc egy nagy kedvenc! :o)
Nem csak a főztje, hanem a stílusa miatt is.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.10.16. 04:42:26

@Attilajukkaja: Jó kis műsort csinálnak az Adaam-mal. Meg hát a rettenetes kiejtés... Temperácsőr, szószpán, stb. :)
De amiket főznek, az nagyon komoly. No, meg a mondanivaló is.

Attilajukkaja 2018.10.16. 14:34:24

@Gyalogrépa:
Engem abszolút nem zavarnak a különböző külföldi kiejtések, inkább viccesnek találom ezeket. A hunglist is. :o)
Raymond Blanc tényleg tud főzni, és mint mondtam, számomra nagyon szimpatikusan, alázattal, mosolyogva teszi. Kedvelem őt.
Viszont nekem a sütőtökös püré is megteszi, illetve a kettő kombinációját tartanám az igazinak: püré néhány tökkoronggal.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.10.17. 06:01:39

@Attilajukkaja: Félreértés ne essék, jót derülök a kiejtésen.

Attilajukkaja 2018.10.18. 11:43:28

@Gyalogrépa:
Ahogy az egyik kommentelő írta: "Raymond? Jacques Cousteau? Another truly great Frenchman! RIP Charles Aznavour! "