Talán a cím harmadik eleme igényel némi magyarázatot, de igérem a végén kiderül,  hogy mire gondoltam. 

Tehát még mielőtt a mai történéseket leírnám, előtte egy-két fénykép a tegnap esti napzárásunkról, mert mint ahogy jeleztem a technika ördöge miatt a fotók kicsit fáziskésésben vannak. 

Nos a mai nap.  A terv az volt,  hogy korán felkelünk,  elmegyünk az Eiffel toronyhoz,  mielőtt a nagy tömeg odaér - de hát ahogy azt Móricka elképzeli...  Mivel én  fél  kettőig írtam a blogot,  így én  is csak nyolc után ébredtem,  majd pékség, kávé,  croissant,  zuhi,  stb következett - szóval jóval kilenc után  tudtunk csak elindulni a turnéra, miközben mi már ilyenkor kinn akartunk lenni a toronynál. 

Második nehezítés a Google térkép miatt volt, mert az applikáció elvitt egy másik metróhoz, ami után sokkal többet kellett aztán sétálni - de hát ezek a technológiák is hibáznak, nem csak mi. 

A lenyeg az volt,  hogy a Mars mező másik végétől érkezünk az öreg hölgyhöz,  amit aztán én  nem is bántam,  mert emlékeztem,  hogy egy szép pázsiton jutunk majd a torony lábához... ahogy azt Móricka elképzeli. A mai Mars mező egy kiégett füvű,  koszos és kikopott falusi focipályához hasonlító valami,  a mellete futó közlekedő út  pedig egy fehér kaviccsal leszórt porhalmaz,  amit mi gyalogosok és a szél is klasszul felkavarunk. Sebaj, mi ilyeneken nem akadunk fel,  szebb volt régen,  sok a turista,  bla,  bla,  bla. Egy tuti,  én a volt csajommal egy kis üveg  eredeti Champagne-t fogok a torony tetején  meginni,  ami már behűtve ott is van nálam...  ahogy azt Móricka elképzeli. 

Nem ragozom, mert ez a blog nem erről szól - de nekem az Eiffel egy olyan csalódás volt,  hogy a végén csak azért mentem fel,  mert Esztit nem akartam megfosztani az élménytől. Mindenhol száll a por,  mert Európa egyik leggazdagabb és vezető országa képtelen valami normális megoldást találni a térburkoltra - jegyzem meg a Tuilerák kertjében ugyanez volt a helyzet ma este... 

A torony olyan rozsdás és elhanyagolt,  hogy az már ciki,  a körülötte lévő üvegfalról már ne is beszéljünk. Tudom volt egy csomó rettenetes esemény (Bataclan),  de ennél szánalmasabb ötletet elképzelni sem tudok, mint hogy így bekerítsem ezt az épületet. Mi voltunk a látvány az állatkertben...  Na és a beléptetés... Hogy a mi kis pezsgőnket nem lehet bevinni a területre, az egy óriási parasztvakítás, mert biztos azzal fogom felrobbantani a tömeget... És amikor már egyszer átkuttattak mindenünket,  akkor bent mégegyszer megteszik ugyanezt.  Röhej. Ha valahol voltam szarul szervezett helyen, akkor ez volt az. Lehetne tanulni a németektől, mert aki járt már a Reichstag épületében, az tudja hogy miről beszélek,  de a lesajnált mexikói idegenforgalmi látványosságok is fényévre vannak ettől. 

Na nem puffogok, de óriásit csalódtam. 

Tehát még lenn megittuk a jéghideg pezsgőnket, felmentünk, élveztük a panorámát,  de nem ez lesz az a hely,  ahova visszahúz majd a szívem. 

Ezután Eszti azt találta ki,  hogy ne metróval menjūnk tovább,  hanem buszozzunk - mert arról is tök jól meg lehet nézni  a várost. Sok európai városban tömegközlekedtünk már így - de ez a napunk nem akaródzott jóra fordulni.  Szóval ültünk egy megállóban vagy 25 perce,  amikor egy aranyos helyi nagymami szólt,  hogy a 69-es itt meg sem áll,  csak szemben...  Pedig ide volt kiírva. Na nem ragozom,  nem mentünk végig a városon, hanem kiszálltunk a Louvre-nál,  mert ez volt a következő cél. 

Azt már otthon elkönyveltük,  hogy a Louvre kiállítását most kihagyjuk,  lévén már annak idején elég alaposan végignéztük - és most inkább az élményeket szerzése,  az együttlét a fontosabb,  nem az,  hogy "kipipáljunk" helyeket. 

Nagyot sétáltunk, élveztük a hely atmoszféráját, fotózgattunk - majd megbeszéltük, hogy visszamegyünk a latin negyedbe ebédelni. (Délután öt körül...)  A táv kb 2 km volt,  mondtam életem párjának,  hogy béreljünk egy Lime-ot,  és menjünk azzal haza - de láttam az arcán,  hogy tök hülyének néz. 

Aki nem tudja - ez egy új közösségi közlekedési eszköz,  egy elektromos roller,  amit baromi sokan használnak, na persze nem elsősorban az ötvenesek... Én már le is töltöttem az applikációt, de Eszti ragaszkodott hozzá,  hogy gyalogoljunk.

Visszaérve beültünk egy közeli étterembe egy-egy szolidabb menüre,  de olyan finom kagylót,  halat,  steak-et és miegymást ettünk, hogy utána én már csak klímás szobánkban ébredeztem a kora esti szunyókálásból.

Eszti ötlete az volt, hogy induljunk valahova egy esti nyüzsgésre, nekem az,  hogy a hűvös szobában rúgjunk be csendben. Kompromisszum született: bérlünk egy Lime-ot, azzal elgurulunk a Louvre-hoz,  majd ott borozgatunk,  lazulunk.

Hát nem mondom,  hogy nem voltunk viccesek ezen az elektromos rolleren kettecskén - de a végén már annyira élveztük, hogy szinte a könny csorgott a szemünkből.  Rollereztünk a történelmi falak között,  Eszti önállóan is kipróbálta ezt a kis csodát,  hazafelé pedig már úgy suhantunk a párizsi forgalomban,  mintha ez tök természetes lenne. 

Szóval, nem igazán indult szuperül ez a nap - de estére olyan kerekké vált, mint amire vágyik az ember harminc év együttlét után. Lassan fekszem,  mert holnap múzeumok  és kiállítások jönnek, rengeteget fogunk ismét menni.

Csók Nektek!