Kirándulás Suomenlinna (Sveaborg) erődítményébe és szigetére
2020. július 29. írta: Húsimádó

Kirándulás Suomenlinna (Sveaborg) erődítményébe és szigetére

A szerdai napon ismét egy nagyobb sétára készültünk, melyben azért volt egy könnyedebb hajóút is oda-vissza. Az apartmanból 11 után indultunk el - ami azért jelzi, hogy egyre fáradtabb a különítmény. Lesétáltunk a kikötőbe, a már ismerősebbnek tűnő utcákon és tereken át, érintettük a Szenátus teret,…

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb
2020. július 27. írta: Húsimádó

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb

Temppeliaukio templom, Regatta, Sibelius park és szobor, Olimpiai stadion, Finlandia csarnok, HAM kortárs kiállítás, majd egy laza kerékpározás a tengerparton

Ahogy a címből és az alcímből is látjátok, a keddi nap is az intenzív séta, majd egy könnyedebb kerékpározás jegyében telt. Reggel úgy indultunk, hogy nem volt konkrét terv, csak azt tudtuk, hogy mindenképpen meg szeretnénk nézni a szikla templomot, mert az annyira különleges lehet, Papi pedig…

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával
2020. július 26. írta: Húsimádó

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával

Kampin kapelli, Central library Oodi, Helsiniki székesegyház, Szenátus tér, Városi múzeum, Uspenskij székesegyház, Piac tér, Vásár csarnok, Esplanadi park

Kemény, sétálós napra ébredtünk - ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint 6 km-es távot simán letudták, Ádám pedig már több külföldi utunkon is bizonyította, hogy fáradhatatlan. Fruzsi még a mi ébredésünk előtt elsuhant dolgozni a kórházba, Viktor velünk…

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval
2020. július 22. írta: Húsimádó

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval

Az előkészületek

Most július 22-e, szerda van, immáron itthon ülök – és mesélek. Mesélek egy kirándulásról, egy nagyon klassz útról, ahova el tudtak bennünket kísérni a szüleim is, egy utazásról, aminek a végcélja az volt, hogy találkozhassunk a gyerekünkkel és az Ő drága párjával. Igen drága Véreim, Olvasóim – mit…

süti beállítások módosítása