Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával
2020. július 26. írta: Húsimádó

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával

Kampin kapelli, Central library Oodi, Helsiniki székesegyház, Szenátus tér, Városi múzeum, Uspenskij székesegyház, Piac tér, Vásár csarnok, Esplanadi park

Image00020

Kemény, sétálós napra ébredtünk - ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint 6 km-es távot simán letudták, Ádám pedig már több külföldi utunkon is bizonyította, hogy fáradhatatlan.

Fruzsi még a mi ébredésünk előtt elsuhant dolgozni a kórházba, Viktor velünk reggelizett, majd Ő is a munkába vetette magát - mi pedig felvettük a legkényelmesebb cipőinket - majd nyakunkba vettük a várost. Papa kérése az volt, hogy szerezzünk Neki helyi térképet - Ő még a klasszikus, régi iskolában szocializálódott, amit mi tiszteletben tartunk. Tehát az irány a központi könyvtár, mert ott láttunk a portálokon keresztül, hogy vannak tájékoztató prosik, térképek - de útközben betérünk a Kampin kapelli-be, a Csend kápolnájába is.

Ez egy kortárs építészeti alkotás és ökumenikus kápolna egyben, ami a belvárosi zajból egy teljesen csendes, érdekes formát mutató belső teret nyújt a betérőknek. Az épület fából készült, az alaprajza kvázi ovális - és benn effektíve nincs semmi látványosság - mégis átjárja az embert az az érzés, hogy egy kicsit érdemes magunkba fordulni a rohanó világunkban. Külön érdekesség volt számunkra, hogy a három padsor mellett volt egy pár óriási párna is, ami tök úgy nézett ki, mintha folyami, mosott kövek lennének - miközben ezek olyanok, mint a babzsákok. 

Image00006

Image00005

Image00004

Image00001

Image00003

Image00002

A kápolnából kiérve ismét a nyüzsgő belvárosban folytattuk sétát, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy nem egy budapesti nyüzsgést, pörgést kell ezen érteni. Sokkal nyugodtabb a forgalom, úgy érzi az ember, hogy itt nem rohannak úgy az emberek mint nálunk - kisebb a zajterhelés és nincs szmog. Egész Helsinkire a friss levegő a jellemző, ami a tengernek, a folyamatosan fújó szélnek és a rengeteg parknak, fának köszönhető - de az biztos, hogy nem úgy érezzük magunkat, mintha egy fővárosban lennénk.

Átsétálunk a már szombaton megismert részeken, és végre be is tudunk menni a központi könyvtárba. Nem csak kívül, belül is különleges tér élmény ez az épület, ahol papi végre beszerezheti a számára szükséges térképeket. Mi elkezdünk bóklászni, megnézünk egy természetvédelmi kiállítást is, majd Ádival fotózkodunk egy EU-s, brüsszeli projektnél. Furcsa látni, hogy az itthoni EU ellenesség, a folyamatosan a médiából áradó "brüsszeli támadás" ellenpéldájaként mennyire büszkék a finnek a közösséghez tartozásukra, arra, hogy ennek részesei lehetnek. De ha már itt tartunk, akkor az is nagyon jó volt - és igaziból csak a magyar határ átlépése után szembesültünk igazándiból vele - hogy sehol sem látunk politikai (se pro, se kontra) plakátokat, a tv-ben, amikor papi kapcsolgatta, akkor egyszer sem láttunk se pártokról sem kormányról szóló "tájékoztatót" sem - vagyis nem ez a folyamatos politikai nyomás van az adófizető polgárokon. Na nem politizálok, mert annak sosincs jó vége ... 

Image00022

Image00021

Image00020

Image00007

Image00009

Image00008

Innen a csapat átsétált az egyetem mellett a város nagy Székesegyházához, ami egy lenyűgöző lépcsősor tetején magasodik a Szenátus tér és a város felé. Gyönyörű, több kupolás, hófehér templom, ami belülről viszont olyan szinten puritán - hogy az már egy kicsit nekünk zavaró volt. Méltóságteljes a belső tér, van bent egy lenyűgöző orgona, egy oltár - de nincsenek freskók, szinte díszítés nélküli a belső tér, de aztán jártunk még egy-két finn templomban, ahol ugyanezt tapasztaltuk.

Image00010

Image00011

Image00012

Image00013

Image00020

Image00015

Image00017

Image00016

Mire kiérünk a lépcsősor tetejére, addigra kicsit elered az eső - ami csak annyiban zavar bennünket, hogy a Szenátus téren lévő sátrakat nem igazán nézzük meg - mert zárt térbe megyünk inkább be.( Ezen a téren még a héten egyszer átmentünk, akkor azonban annyi, de annyi ember volt a szikrázó, nyári napsütésben, hogy akkor meg azért húztunk tovább.)

Image00018

Image00019

A székesegyházzal szinte szemben találtunk egy múzeumot, ami nem okozott számunkra frenetikus élményt, de egy aranyos, a város történetét bemutató, részben interaktív kiállítás - és ami egy hatfős csapatnál lényeges momentum, az pedig az, hogy ingyenes.

Image00024

Image00023

Image00021

Image00022

Innen pedig kiértünk a tengerpartra, ahol a korábbi raktár épületekből menő bárokat, kávézókat alakítottak ki, felettük pedig ott magasodik a város egyik legrégebbi épülete, az Uspenskij székesegyház. Ez az aranykupolás, égetett téglából épített épület 1860-ban épült és nyugat Európa legnagyobb ortodox temploma - és ahova sajnos egyszer sem tudtunk bejutni az itt töltött öt nap alatt - de legalább lesz miért visszatérni...

Image00029

Image00028

Image00026

Image00030

Itt a kikötőben már kezdett fáradni népes kis csapatunk, úgyhogy leültünk kávézni, üdítőzni, feltöltődni.

Maga a kikötő egy nagypolgári villákkal és klasszicista épületekkel keretezett óriási tér, ahol egy szabadtéri piac és kirakodóvásár (Kaupattori) is van - ahol friss erdei gombáktól kezdve, zöldség és gyümölcs is kapható, mint minden ilyen piacon. A standok mellett frissen sütött helyi finomságokat is ehetünk, amit természetesen mi is megkóstoltunk. Mi egy grill-lapon sült törpemaréna és zöldség kombót kóstoltunk, amihez különböző öntetteket ehettünk, de épp akkor sütött a menyecske egy kb fél kilós lazacot is - de a végén nem akartunk annyira bekajálni.

Megnéztük ezen a helyen a hajók indulását is, ugyanis innen mennek a környékbeli szigetekre a séta- és turistahajók - mi pedig terveztünk ilyen utazást is. 

Image00027

Image00032

Image00031

Image00033

Image00035

Image00034

A kikötő egyik oldalánál fekszik egy klasszikus, régi vásárcsarnok épület, amit mi sem hagyhattunk ki. Mivel már délután volt, így kb az üzletek fele volt csak nyitva - de mi így is nagyon jól éreztük itt is magunkat. Van itt pékség, cukrászda - ahol Ádámunk rögtön le is csapott egy klassz édes sütire, de van halas, hentes, népművészeti üzlet, van sajt árus, szóval minden, mi szem-szájnak ingere.

Kíváncsiságból vettem  egy rémszarvas konzervet, de 48 €-ért medvehús konzervet is árultak ennél a standnál - de ennyire azért nem vagyok Húsimádó.

Image00037

Image00038

Image00039

Image00040

Image00041

Image00042

Image00043

Image00044

Innen már az út a apartmanhoz vezetett, ami azért még nem kis távolság volt. Félúton átsétáltunk az Esplanadi parkon, ami Helsinki egyik legnépszerűbb és legszebb parkja, ahol most is minden padon üldögéltek a helyiek, élvezték a napsütést, a szép finn nyarat.

Image00045

Image00046

Image00047

Image00048

Délután négy körül érkeztünk "haza" - és mindenki elvonult egy kicsit kipihenni a napi sétát. Vik és Furuzsi is letették a lantot, majd este egy óriási römi partival zártuk a napot.

 

Előző poszt                                                                          Következő poszt

süti beállítások módosítása