Két gyönyörű nap Tallinn belvárosában, majd ismét 1700 km autózás, immáron haza
2020. augusztus 10. írta: Húsimádó

Két gyönyörű nap Tallinn belvárosában, majd ismét 1700 km autózás, immáron haza

Végre ismét együtt a család, várt ránk két teljes nap Tallinnban - de most nem fogok annyira elmélyülni a helyszínekben, az eseményekben, mert ez a város számunkra egyszerűen az együttlétről, a sétálásról, a nézelődésről, a jófajta, jéghideg sörökről szólt. Nekiindultunk úgy random a történelmi…

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb
2020. július 27. írta: Húsimádó

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb

Temppeliaukio templom, Regatta, Sibelius park és szobor, Olimpiai stadion, Finlandia csarnok, HAM kortárs kiállítás, majd egy laza kerékpározás a tengerparton

Ahogy a címből és az alcímből is látjátok, a keddi nap is az intenzív séta, majd egy könnyedebb kerékpározás jegyében telt. Reggel úgy indultunk, hogy nem volt konkrét terv, csak azt tudtuk, hogy mindenképpen meg szeretnénk nézni a szikla templomot, mert az annyira különleges lehet, Papi pedig…

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával
2020. július 26. írta: Húsimádó

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával

Kampin kapelli, Central library Oodi, Helsiniki székesegyház, Szenátus tér, Városi múzeum, Uspenskij székesegyház, Piac tér, Vásár csarnok, Esplanadi park

Kemény, sétálós napra ébredtünk - ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint 6 km-es távot simán letudták, Ádám pedig már több külföldi utunkon is bizonyította, hogy fáradhatatlan. Fruzsi még a mi ébredésünk előtt elsuhant dolgozni a kórházba, Viktor velünk…

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval
2020. július 22. írta: Húsimádó

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval

Az előkészületek

Most július 22-e, szerda van, immáron itthon ülök – és mesélek. Mesélek egy kirándulásról, egy nagyon klassz útról, ahova el tudtak bennünket kísérni a szüleim is, egy utazásról, aminek a végcélja az volt, hogy találkozhassunk a gyerekünkkel és az Ő drága párjával. Igen drága Véreim, Olvasóim – mit…

Taxco - reggelizés, bogarazás a Krisztus szoborhoz, majd séta és ezüst, ezüst és ezüst
2018. március 15. írta: Húsimádó

Taxco - reggelizés, bogarazás a Krisztus szoborhoz, majd séta és ezüst, ezüst és ezüst

Reggel én ismét hamarabb ébredtem, majd úgy gondoltam, hogy hozok Esztikének egy finom kávét a közeli boltból. Így is lett, lesétáltam a kis terünkre, majd át a zocalóra, ahol egy Oxxo élelmiszer üzletben többféle kávét és capuccinót is lehet venni. A drágám megkapta első adag kávéját, így szépen…

Indulás Pueblába
2018. március 07. írta: Húsimádó

Indulás Pueblába

Kedd reggel van, megrendeltük a portán a taxit, kimegyünk a reptérre és reméljük átvesszük a kiskocsit. Addig van egy kis időm, Eszti pakolgat - én pedig még mesélek egy-két dolgot a városról. Nos két nap alatt lehetetlen bármi karakteres véleményt kialakítani erről a metropoliszról - de valami…

1. nap - Az nagy utazás
2018. március 04. írta: Húsimádó

1. nap - Az nagy utazás

Az esti buli a részünkről elmaradt, mert mire a szakadó hóesésben Pestre értünk, addigra már nem sok kedvünk maradt erre. Tamásnál leadtuk a kajákat és némi kis apanázst - aztán átmentünk Viktorék albérletébe. Autó lepakol, majd Viktor bárszekrényének kulturált megdézsmálása és egy hideg sör…

süti beállítások módosítása