Gyönyörű, kora nyári napsütéseben indult a pueblai napunk, majd kettő óra körül leszakadt az ég, és olyan zápor alakult ki, hogy az étteremből még a személyzet is kifutott, megnézni hogy pattognak a jégszemek az úttesten. A klassz nyárias melegből így lett egy hűvöskés, borongósabb délután - ami azonban nem tudta a kedvünket szegni. Na de ne szaladjunk ennyire előre - ezt csak azért írtam le, hogy megmagyarázzam, miért is ez lett a poszt címe.

Kezdjük azzal a beszámolót, hogy milyenek voltak az első benyomásaink erről a városról. Szóval tegnap amikor beérkeztünk az autópályán a városba, az egyből feltűnt, hogy jobb állapotú és szebb, márkásabb autók suhantak el mellettünk - ellentétben Mexikóvárostól. Ahogy haladtunk tovább, egyre szebb és magasabb épületek mellett mentünk el - tehát kialakult bennünk, hogy "gazdagabb", rendezettebb településre érkeztünk. Ez aztán a mai napon tovább erősödött, mert olyan környékeken jártunk, amely bármely európai nagyvárosban megállná a helyét.

A reggeli után egy hipermarketbe ugrottunk be, hogy némileg feltöltsük majd a konyhát alapanyagokkal - és elámultunk. Rá kellett jönni, hogy ez a város nem az a város, ahol tegnap voltunk - bár Mexikóvárosnak is biztos vannak részei - amik hasonlóan rendezettek. Szóval bevásároltunk, vettünk papayát, mangót, friss és ropogós péksütiket, megnéztük, hogy az üzleten belül hogy készítik a friss tortilla lapokat, láttunk kaktusz levelet, tengeri herkenytűket - szóval itt minden volt, amire egy háziasszony vagy a családja vágyik.

Ezt követően beautóztunk a belvárosba. Az út már Puebla régebbi utcáin vezetett, ami némileg hasonlított Mexikóváros átlag utcáihoz is, de mégse volt annyira lepusztult, nem kaptunk volna sikító frászt, ha netalántán meg kellene állni. Itt is lógtak a vezetékek a házakról, a póznákról, itt is sütögették a taco-kat a kétes tisztaságú készségeikkel az asszonykák - de mégsem volt félelemérzet bennünk, amikor lelassítottunk az autóval.

A belvárosba megérkezve pedig mindkettőnkből az a mondat szaladt ki, hogy: Na ezt a Mexikót kerestük, végre megérkeztünk. A házak, az utcák, a terek olyan városias, de mexikói hangulatot árasztottak - és egyből jöttek az illatok is, ugyanis lépten-nyomon valami finomságot árultak. Szóval a tudatalattinkban valahogy ezt a várost hordoztuk magunkban - és most talán meg is találtuk.

Pueblát hívják az Angyalok városának is, ugyanis amikor megalapította egy püspök, akkor álmában egy csapat angyalt látott leszállni. Első pueblai élményünk természetesen ennek az angyalszárnyak a stilizált meglátogatása volt, ami egy kisebb kézműves piac elején található.

Innen pár száz méterre fekszik a Zócalo, a tényleges belváros és főtér, amely az épületeivel, a gyönyörű parkkal rögtön a szívünkbe zárta magát. Nem fogom leírni, hogy melyik épület mikor épült, ki volt a megálmodója - mert erre ott vannak az útikönyvek - elég csak annyit megjegyeznem, hogy a katedrálist nem szabad kihagyni, aztán enni kell a híres pueblai konyha remekeiből, inni kell egy-egy jófajta tequillát - majd pedig az egyik sarkon frissen sütött churrossal kell zárni a sort. Ami még fontos, az pedig a híres talaverai csempe, amelyeket egyesével, kézzel festettek - és amelyek az épületek külső homlokzatának a díszítését voltak hivatottak szolgálni, és amiket szép terrakotta tégla burkolatokkal is kombináltak. Nos ezek a házak és homlokzatok teszik olyan széppé ezt a belvárost, mint amilyen. 

Miután egyszer körbesétáltuk a főteret és megnéztük a katedrálist, azután felültünk egy régies turista buszra, annak is az emeletére - és ezzel a kis csodával bejártuk a történelmi belvárost, majd felmentünk a város feletti dombon lévő citadellához, ahonnan csodálatos panoráma tárul a városra. Itt már sejtettük, hogy várható egy kis zápor is esetleg - de ezen mi meg se lepődünk, mert ahova mi megyünk - ott szinte mindig leszakad az ég. Annyi mázlink volt, hogy visszaértünk a városnézésből, beültünk egy étterembe - majd szó szerint leszakadt az ég. Mi a teraszról behúzódtunk az éttermi részbe, ettünk, ittunk - s mire végeztünk, addigra az ég is némileg kitisztult. Az ég kitisztult, de a hőmérséklet lejjebb is esett - de azért nem fagytunk halálra. 

Azért néhány képpel azt is megosztom Veletek, hogy mit ettünk, mert azért ez csak egy gasztroblog, úgyhogy:

• Gombaleves: Fehér húsleves jalapeno paprikával és gombával
• Azték leves: Sült tortilla csíkok, darabolt csirke, avocado és friss sajt
• Pipián Verde: Főtt csirkecomb zöld moléval
• Taquitos de Cecina: Kukorica tortillába töltött sült marha csíkok quacamole-val

Ezt követően nyakunkba vettük a környékbeli utcákat, csatangoltunk le és fel, kávéztunk - majd szépen ránk is sötétedett. Hulla fáradtan hívtunk egy Uber-t, majd a gyönyörű kertvárosi lakóparkba fuvaroztattuk magunkat.

Csütörtökön már piramisokat nézünk, gyertek velünk holnap is.