Cuexcomate, Városi Panteon, majd elköszönés Pueblától
2018. március 17. írta: Húsimádó

Cuexcomate, Városi Panteon, majd elköszönés Pueblától

Most szombat reggel van - és az elmúlt 14 nap óta elsőként csúszásban vagyok a blogolással. Általában este, amikor hazaértünk a városnézésekből, akkor én fogtam magam, és megírtam a nap eseményeit, amit Ti otthoni idő szerint reggel már el is olvashattatok. Ez most elcsúszott, ugyanis este kilenckor…

Taxco - reggelizés, bogarazás a Krisztus szoborhoz, majd séta és ezüst, ezüst és ezüst
2018. március 15. írta: Húsimádó

Taxco - reggelizés, bogarazás a Krisztus szoborhoz, majd séta és ezüst, ezüst és ezüst

Reggel én ismét hamarabb ébredtem, majd úgy gondoltam, hogy hozok Esztikének egy finom kávét a közeli boltból. Így is lett, lesétáltam a kis terünkre, majd át a zocalóra, ahol egy Oxxo élelmiszer üzletben többféle kávét és capuccinót is lehet venni. A drágám megkapta első adag kávéját, így szépen…

Indulás Pueblába
2018. március 07. írta: Húsimádó

Indulás Pueblába

Kedd reggel van, megrendeltük a portán a taxit, kimegyünk a reptérre és reméljük átvesszük a kiskocsit. Addig van egy kis időm, Eszti pakolgat - én pedig még mesélek egy-két dolgot a városról. Nos két nap alatt lehetetlen bármi karakteres véleményt kialakítani erről a metropoliszról - de valami…

1. nap - Az nagy utazás
2018. március 04. írta: Húsimádó

1. nap - Az nagy utazás

Az esti buli a részünkről elmaradt, mert mire a szakadó hóesésben Pestre értünk, addigra már nem sok kedvünk maradt erre. Tamásnál leadtuk a kajákat és némi kis apanázst - aztán átmentünk Viktorék albérletébe. Autó lepakol, majd Viktor bárszekrényének kulturált megdézsmálása és egy hideg sör…

süti beállítások módosítása