A tegnap esti sétálgatás, városnézés szépen kivette a zsírunkat. Miután hazaértünk a szállodába, kiültünk a teraszra, néztük a város nyüzsgő forgatagát, én blogoltam, Eszti pedig olvasgatott. A fura az volt, hogy míg otthon hűvöskés vagy hideg az idő, addig itt úgy aludtunk, hogy a két nagy teraszajtó tárva nyitva volt, egy függöny választott el bennünket a szabad égtől, de az is csak azért, hogy a szomszéd szállodából rám ne vessék magukat a menyecskék, amikor is meglátják gyönyörű testemet. Napközben 30 fok körül járt a hőmérő, este pedig huszonvalahány lehetett odakint. Szóval iszonyú jót aludtunk és nyolc után kezdtünk el ébredezni.

A terv az volt, hogy mivel délig el kell hagyni a szállodát - így átmegyünk a zocalóra, reggelizünk, veszünk még ezt-azt, majd megkeresem az autót - bepakolunk és fizetünk. Így is lett. Most direkt egy másik helyen reggeliztünk, szinte szemben a tegnapi éttermünkkel. Én most tükörtojást kértem - de ez is mexikói módon készült, vagyis volt mellette babpüré, guacamole és tortilla, Eszti pedig spenótos omlettet kért - és be kell látni, Ő jobban választott. Mellé még kértünk szeletelt gyümölcsöt, ami jelen esetben papaya volt. Egyre jobban bejönnek reggelire ezek a szeletelt, friss gyümölcsök - pedig én sohasem voltam ilyen gyümölcspárti. 

A tartalmas reggeli után még bementünk egy-két ezüst üzletbe - bár már jeleztem életem párjának, hogy lassan ezüst mérgezésem lesz. Aztán felfedeztük egy kisöreg régiség boltját, ahol egy gyönyörű kincsre is akadtunk - s miután megvettük, az öreg megsimogatta a tárgyat, és elköszönt tőle... Esztivel és velem is kezet fogott, majd jó utat kívánt. Szuper érzés így elköszönni egy várostól... 

Elmentem megkeresni az autót - ami nem volt könnyű mutatvány. Nagy nehezen megtaláltam az épületet, majd elindultam lefelé a lépcsőkön, és próbáltam visszafejteni, hogy két napja hol is jöttünk fel. Szerencsésen megtaláltam a kicsi kocsit, majd néhány sikátor érintésével eljutottam a szállodához. Fent a szobában Eszti érezte, hogy még maradhatnékom lenne - és ez tényleg így is van. Maga a belváros gyorsan bejárható, de mégis rengeteg szépséget, élményt ad. Reggel és este pedig kiülni a teraszra, nézni, hogy az emberek jönnek-mennek - szóval ez most nagyon megfogott. 

Kisvártatva lóra pattantunk, és irányba vettük Pueblát. A táv kb 250 km, de mivel nem csak autópálya van, így több mint 3 óra a teljes utazás. Dög meleg van, 32 C-ot mutat a hőmérő - szóval nagyon monoton az út. A táj nagyon változatos, ahogy azt az ideúton is leírtam - és ez azért színesebbé teszi az autózást. 

Menet közben azért egyszer megálltam, lefotóztam a pipázó öregurat, az El Popo-t is.

Három óra után érkezünk be Pueblába, ledobjuk a csomagjainkat, majd átugrunk egy kisvárosba, Cholulába nézelődni. Erről a városkáról annyit kell tudni, hogy közvetlen Puebla mellett fekszik, és nagyon érdekes történettel bír. Ezen a helyen állt egy 70 méter magas piramis, amit évszázadok alatt építettek az őslakosok. 1519-ben Herman Cortés több napot itt töltött, majd egy iszonyú nagy népirtást követett el - illetve a piramist nem leromboltatta, hanem egy templomot emeltetett rá. Így magasodik manapság ez a katolikus templom a város fölé, miközben egy ősi piramison áll. A templomtérről gyönyörű kilátás van a városra, és a szemben fekvő Popo-ra, azaz a Popocatépetl hegyre, ami Mexikó egyik leghíresebb vulkánja. Az 5.420 méteres hegy most elég nagy párában volt, így csak sejteni lehetett Őkelmét - de a helyiek olyan tisztelettel vannak az irányában, hogy az már döbbenet.

A nagy magasságból szép lassan lecsorogtunk, majd elkezdtünk sétálgatni - és a zocalón megvacsoráztunk. A leves egy Atlixqueno nevezetű leveske volt, amiben csirkehús, tortilla csíkok, avokado és sajt is volt - na meg egy csomó fűszer. A két főétel két-két vegyes tál volt, az egyiknek a neve Arrachera volt, a másikat pedig Sabor a Mexikcó néven nevezte el a chef. A lényeg az, hogy így ettünk csirke, sertés és marhahúst, ismét kipróbáltuk a kaktuszlevelet - és természetesen ott voltak a taco-k is.

Azért azt el kell mondani, hogy Oaxaca és Taxco után már kicsit kopottasabb, kevesebb izgalmat rejtő ez a városka, de az utcácskái, az épületei ezért szintén megfogtak bennünket.  Mire megvacsiztunk, addigra szépen el is kezdett sötétedni - és azért bátrak vagyunk, de nem őrültek - vagyis beültünk a kiskocsiba, majd irány a bázisra, Pueblába.