Egy hosszú hétvége Berlinben - 2.0
2018. augusztus 28. írta: Húsimádó

Egy hosszú hétvége Berlinben - 2.0

img_20180823_181959_hdr.jpg

Szerda

Terveztem is meg nem is, hogy írok a berlini élményeinkről - de a mexikói élménybeszámolóim kapcsán többen is rám írtatok, hogy mikor lesz beszámoló erről útról is, így nem volt mit tennem, tollat illetve klaviatúrát ragadtam, és nekiálltam összefoglalni a négy, négy és fél nap történéseit.

Most "gyerekekkel" utaztunk - ugyanis Esztivel mi tavaly már felfedeztük a város egyedüli hangulatát, atmoszféráját, amit most szerettünk volna átadni a srácoknak is. Hogy miért tettem idézőjelbe a gyerekeket, arra az a magyarázat, hogy már a legkisebb is 23 éves - de nekünk akkor is gyerekek... :-)

Tehát a kis különítményünk hat főből állt: három fiúgyermekünk ( Ádám, Viktor és Tamás), Vik barátnője Fruzsi és mi ketten. Kis nehezítés a szervezésünkben az, hogy - talán sokan nem tudjátok - a legidősebb fiunk ( Ádám ), középsúlyos értelmi sérült, kvázi autista, aki sokkal több törődést, odafigyelést igényel, de aki óriási izgalommal és lelkesedéssel várta a repülőutat és a srácokkal történő utazást. Kicsit azért volt bennünk is félsz, mert Ádi eddig csak egyszer repült még kisebb korában - azóta pedig bár sok helyen jártunk vele Európában, de mindig autóval - szóval volt bennünk egy kis félsz, de alaptalanul, ugyanis minden zökkenőmentesen zajlott. Persze mi azért már rutinosak vagyunk, amikor kisebb volt, akkor is mindig volt mindenre "B" tervünk, akár egy étterembe, akár egy kiállításra is mentünk - de egy repülőtér, egy repülő azért egy kicsit neccesebb ebből a szempontból... 

 

Maga az út hivatalosan csütörtökön indult, de Ádámmal mi már szerda délután elkezdtük a hosszú hétvégét, ugyanis még fel kellett utazni Pestre a srácokhoz, ahonnan majd reggel indulunk a repülőtérre. Ádám már napok óta mutogatta a számítógépe melletti kis repülőket, másról sem tudott diskurálni, mint a tesókról, a repülésről, na meg arról, hogy hova megyünk. Viktor még azt találta ki programnak, hogy amikor megérkezünk Pestre, akkor menjünk el hozzájuk az irodába ( ahol Ők repülőgép szimulátort programoznak ) és ahol be is ülhetünk egy szimulátorba - és "vezethetünk" különféle gépeket. Így is lett, nagy nehezem átverekedtük magunkat a délutáni csúcson, majd már Tomival kiegészülve próbálhattuk ki a VR szemüveg - repülőgép szimulátor kombót, ami őszintén nagy élmény volt. Eszti egy kisgéppel repült a Balcsi körül, én személy szerint egy Raptorral repültem Budapest felett - de egy-egy orsó után tényleg szinte megszédültem, annyira átveri az agyat ez a "szemüveg".

repcsi_1.jpg

Este azért még lecsúszott egy-egy sör és egy-egy nagyszerű pizza az albérlet melletti La Cotre-ban, majd másnap indult a tényleges kirándulás.

la_corte.jpg

Fotók: https://www.propairflight.com/   és   http://www.lacorte.hu/index.php/galeria

 

Folytatása következik :-)

süti beállítások módosítása