Csütörtök

Reggel mi Tomival kocsiba vágtuk magunkat, majd átgurultunk a csapat másik feléhez, ahol még zajlottak az utolsó bőröndbe tuszkolások, szendvics gyártások - de azért nagy para a készülődéssel nem volt, mert mindannyian rutinos utazók vagyunk. Sok bőröndöt egyébként sem terveztünk vinni - mivel fapadoson repültünk, meg egyébként is nyár van, lazák vagyunk, stb. Szóval lecsekkoltuk, hogy mindenkinek megvan-e minden fontos papírja - majd Ádival még vívtunk egy kis harcot, hogy hány kisautót és hány kacsát vihet a gépre, mert ezek nélkül Ő el sem indul. Kompromisszumos megoldásként abba belement, hogy az autóval a reptérig elvisszük az összes műanyag kacsáját (amiket Európa sok országából kapott már tőlünk), majd a kacsák az autóban fognak ránk várni...

Az autót ledobtuk a szokásos Holiday parkolónkba, majd huzibáltuk a kis bőröndjeinket a terminál felé - Ádám pedig csak kérdezgette, hogy hova-hova, az arcán pedig el letörölhetetlen mosoly alakult ki, ami az egész út alatt állandósult is. Vettünk neki egy képes magazint - bár ezt mindig csütörtökön kellene megvenni, de belement abba, hogy ha kint keressük Németországban, akkor az nem lesz ugyanaz - úgyhogy kezében egy kis szatyor autó/kacsa/magazin kombóval indultunk a biztonsági ellenőrzés irányába. 

Baromira tetszett Neki a kordonos rendszer, ahol kígyó alakban sodródott a tömeg - nekünk már ez annyira azért nem volt élmény. Az egyik secus csávónak szóltam is, hogy Ádi értelmi sérült, autista - és azért segítek neki a jövés menésben, ezért az információért cserébe szét is szedett mindkettőnket, sőt még a zoknikba és keresgélt. Ádámnak nagyon bejött a dolog - én már kevésbé voltam boldog, de hát a srácok is mondták utólag, hogy ha rossz fiúk lennénk, akkor egy ilyen kiszolgáltatott utazóval sok mindent át lehetne vitetni. Minden esetre számomra nem volt annyira toleráns elbánás, pláne annak tudatában, hogy a repjegyen is szerepelt, hogy különleges elbánást igényel Ádám személye. Végül is semmi gond, volt már ilyen negatív és persze rengeteg pozitív tapasztalatunk is - úgyhogy ez gyorsan le is pergett rólunk.

A becsekkolásnál már jött is a pozitívum, mert a jegyet látva a srác rögtön az elsőbbségi sorba küldött bennünket, vagyis a végeredmény egy-egy. Az út a szokásos volt, talán annyi különbséggel, hogy a pilóta olyan keményen pakolta le a gépet a kifutóra, hogy szinte belesajdult a gép. ( A pilóta szerintem orosz volt, legalábbis az akcentusa arra utalt, úgyhogy elég oroszos volt a landolás ).

Idén a gépünk a Tegel repülőtérre érkezett, ami csak annyiban volt rosszabb, hogy a schönefeldi reptér kijáratánál egy olyan söröző komplexum van, ami egy német vagy osztrák hüttének felel meg - de ez az antré most kimaradt. A német BKV-s pultnál a helyi menyecskével próbálkoztunk egyet, hogy Ádámnak adnak-e valami kedvezményt az utazáshoz, de Ő közölte, hogy Magyarországon a magyar a sérültek kapnak kedvezményt, Németországban pedig a németek - amit nagyjából sejtettünk is, de azért szerettük volna pontosítani. Eszti sokat osztott szorzott a repcsin, majd kiszámolta, hogy a legjobb megoldás lesz nekünk a napi bérlet - így egész nap korlátlanul utazgathatunk a földfelszínen és a föld alatt is. Van még egy plusz lehetőség is, lehet 5 fős csoportos bérletet is venni, így mi minden nap egy 5+1 fős bérlettel jöttünk mentünk - ez így naponta 26,90 €-ba került. 

A cél a szálloda volt, bár a foglaláskor leírták, hogy csak 3-kor vehetjük át a szállást - mégis úgy döntöttünk, hogy ledobjuk a táskákat a hotelben, majd elindulunk felfedezni a várost. A szálloda a Kurfürstendamm (Ku' damm) melletti utca elején fekszik, szuper helyen.  A Kurfürstendammot a kereskedelem és a gasztronómia jellemzi, és a város nyugati turisztikai kiindulópontja - a korabeli Nyugat-Berlin bevásárló és kulturális utcája. A tavalyi bohémabb negyed után mos egy kicsit fancybb helyet sikerült találnom a Bookingon. 

Tehát elindultunk sétálni - és meg is kaptam az első letolást. Mondtam a népeknek, hogy mielőbb iszunk egy jéghideg Berlinert ahogy letesszük a tatyókat, de hát a Ku' damm-on csupa túl menő étterem volt, sehol egy jófajta berlini kiskocsma, amiről persze rögtön én tehetek... Szóval menni kellett vagy 800 métert a Vilmos császár emléktemplom közeléhez ( ami egyébként a Budapester str. mellett fekszik) - ahol egy kis kultúrkör és templom látogatás után végre sörös korsót vettünk a kezünkbe. Ezt a különleges templomot egyébként a németek "szuvas fognak ("die Hohle Zahn") nevezik, mellette pedig áll egy nagyon modern, kívülről semmit sem mondó, belülről lenyűgöző templom is.

Kicsit megpihenve folytatunk az első sétánkat a nyüzsgő belvárosi forgatagban, voltunk LEGO áruházban, majd felcsaltam a csapatot a KaDeWe  luxus áruház legfelső szintjére - ami egy gasztró élmény és kirándulás is. Tavaly is tobzódtunk már itt Eszterrel, és ez volt most is a cél - de most a srácokat is beszippantotta a hely. Nehéz leírni, próbáltam lefotózni - de igaziból látni, érezni érdemes. Gyakorlatilag egy csomó menő bár, étterem, kifőzde és rengeteg gasztró üzlet található itt - ehetsz homárt, kagylót, angus steak-et, Moet pezsgőt, ezer féle gint - szóval felsorolni sem lehet. Mindenki eszeget, pezsgőzget, vásárol - a világ minden tájáról. Mi is élvezkedtünk, majd megbeszéltük hogy valamikor visszajövünk ide falatozni is - de a következő napok pörgésébe sajna már nem fért bele... úgyhogy jövőre találkozhatunk ugyanitt.

Jöhetett az U Bahn, ami Ádi egyik nagy kedvencévé vált, ugyanis imád "tömegközlekedni". Mosolygott mint a töklámpa, ahogy csörömpölt a földalatti, élvezte az utasokat, a sokszínűséget, a nyüzsit. Végre átvettük a szobákat, majd Fruzsi javaslatára kinevezték a mi szobánkat buli szobává - ami a négy nap alatt tényleg betöltötte a funkcióját. Eszter javaslatára átmetróztunk a keleti oldalra, az Alexanderplatz-ra, ahol a kedvenc török kebabosunknál olyan szinten bekajáltunk, hogy alig tudtunk felállni - és már a sörnek is alig maradt hely...

Folytatása következik :-)