Most július 22-e, szerda van, immáron itthon ülök – és mesélek. Mesélek egy kirándulásról, egy nagyon klassz útról, ahova el tudtak bennünket kísérni a szüleim is, egy utazásról, aminek a végcélja az volt, hogy találkozhassunk a gyerekünkkel és az Ő drága párjával. Igen drága Véreim, Olvasóim – mit nekünk Covid-19 vagy korona vírus, mi csak-csak utazunk, nem tudunk a fenekünkön ülni… Szóval az úgy volt, hogy még tavaly év végén eldöntöttük Esztivel, hogy majd április körül kirepülünk a gyerekekhez Helsinkibe – erre jött ez a fránya vírus, és felborította az életünket, a hétköznapjainkat, az elképzeléseinket. Mi terveztünk, majd a vírus és Cili néni, na meg az operatív törzs döntött, hogy mit és mikor csináljunk. Persze ezzel nem csak mi voltunk így, hanem Ti is illetve sokan mások is.
Szóval terveztünk, de nem jött be a terv. Azt már sejtettük, hogy áprilisban, sőt májusban és júniusban sem tudunk repülni a srácokhoz, Ők pedig nem jöhetnek szintén, mert egyelőre a szabadságuk is kevés, na meg ott a vírus, a karantén, … Aztán jöttek az enyhítések, Cili néni is engedékenyebb lett, mi pedig ismét elkezdtünk tervezgetni. Megy majd repülő? Ha megy, akkor felengednek rá bennünket, vagy a finn vámosok/határőrök leengednek bennünket? Hát erre ráment egy jó pár hetem, hetünk – mert elolvastam mindent, amit lehet – finn külügyminisztérium, rendőrség, magyar külügy, eu-s oldalak – írtam a finn nagykövetségnek, majd kikristályosodott, hogy azért repülni necces lehet. Senki sem garantálta, hogy repcsivel tutira bejutunk az országba, még úgy sem, hogy nem klasszik turistaként, hanem család látogatásra megyünk. Benne volt a pakliban, hogy vagy-vagy. Vagy beengednek a Finnek, vagy nem… Szóval ment itthon a huza-vona, a srácok vártak volna bennünket szívesen, azt jelezték, hogy a finnek normálisan kezelik és kézben tartják a vírust - szóval ott nincs nagy para.
Itthon Esztivel már a repülőt is bevállaltuk volna, de volt egy kevéske nehezítés is. Az ötlet azzal egészült ki, hogy a szüleim is bejelentkeztek az útra, legyen az repülő vagy akár autó is. Nos nem titok, apukám már elmúlt 80, anyukám - bár hölgyeknél erről nem beszélünk - közeledik a nyolcadik ikszhez, de nagyon fiatalos "kisnyugdíjasok", ahogy én szoktam Őket jellemezni. Nos Ők az egyik este beállítottak a nappalinkba, és közölték, hogy korona ide vagy oda, Ők még idén szeretnék látni Viktor unokájukat és Fruzsit - úgyhogy jönni szeretnének velünk és a srácokkal. Mit volt tenni, elkezdtem kidolgozni az autós út lehetőségét.
A mi autónk egyből kiesett a szórásból, mert hatan voltunk utasok. Tehát bérelni kellene valahol autót. Én először gondolkodtam a lakóautós útban is de Eszti zsigerből leszavazott - pedig szerintem az is működött volna. Tehát béreljünk kisbuszt. Net, telefonhívások, majd jön az első egy-két pofon. Ja van a közeli településen több kisbusz is egy "vállalkozó" tulajdonában is, de kiderül, hogy Ő külföldre ki sem adja. Miért? Csak. Mondom Neki, kötök rá biztosítást, fizetek kauciót, stb - de gyorsan leszerel. Na azért nem adom fel, találok egy oldalt, a sinexrent.com/hu -t, ahol aztán már vannak kedvező jelek. Ez egy P2P ( peer-to-peer ) autó megosztó rendszer, ahol gyakorlatilag magán személyek adják bérbe az autójukat magán embereknek, ami szereplőket összeköt egy rendszer és esetleg egy applikáció. Nos ide jutottam, találtam is több számunkra megfelelő autót is, majd elkezdődtek az egyeztetések, az ügy kezdett egyre komolyabbra fordulni.
Mondtam az itthoni és a kinti srácoknak is, hogy lenne autó, szállást biztos tudok keresni - vagyis bevállaljuk, menjünk tényleg? Mindenki egységesen arra szavazott, hogy próba cseresznye, legrosszabb esetben belefutunk egy karanténba, de kockázat nélkül nincs biznisz. Anyuék szintén lelkesek voltak, azt mondták, hogy mi úgyis vigyázunk rájuk, csapjunk bele...
Esztivel azt találtuk ki, hogy úgy számoljuk a napokat, hogy legalább két hétvége essen bele, mert akkor a kinti kis csapat velünk tud napközben is lenni, a többi napon pedig ( amikor Ők dolgoznak ) mi tudunk várost nézni, kirándulni. Így is lett, a naptár előtt kialakult a végleges indulási időpont: július 9, ami a mi házassági évfordulónk másnapja. Tavaly épp ekkor voltunk Párizsban - de most semmi tudatosság nem volt ebben a választásban, egyszerűen a sors akarta így.
Szóval a terv a következő lett. Indulás csütörtök hajnalban, majd autózás észak Lengyelországba, ahol egy tavakkal övezett, olyan Velencei tó jellegű helyere megyünk, ahol csak alszunk egyet, majd másnak suhanunk is Tallinba, majd komp Helsinkibe. A Booking-on találtam is pénztárca barát szállást Augustów településen, három kétágyas szobát be is foglaltam.
Helsinkiben már nehezebb dolgom volt, ott ugyanis két opció volt. Viktorék jelenleg Vantaa-ban laknak, ami alacsonyabb szállásdíjat eredményezett volna, viszont sokat kellett volna utazni, míg a belváros természetesen lényegesebben drágább - azonban minden a szánkban van. Megoldás? Legyünk a belvárosban és Viktorék is legyenek velünk az egész idő alatt - Fruzsi innen megy a kórházba dolgozni, Viktorék irodája pedig szintén a belvárosban van. Szóval kinyitottam a laptop-ot és napokig keresgéltem a Booking és az Airbnb oldalakon. Nyolc főre még ebben a Covid-os időszakban sem egyszerű lakást találni, pláne úgy, hogy a gatyánkat sem akartuk rákölteni a szállásra. Amit találtam, azt egyből küldtem is Viktoréknak, Ők pedig viszont küldözgettek nekünk ajánlatokat. Leszűkült a kör, találtam egy full belvárosi lakást, ami 90 m2-es, 4x2 ágyas, konyhával, étkezővel rendelkező apartman, ahol a nagy asztal mellett egyszerre nyolcan is le tudunk ülni. Szállás pipa, Zoli utal, Voucher érkezik. Alakul az út.
Közben az autót is befoglaltam - egy kilenc fős, hosszított kivitelű Ford Transit mellett tettem le a voksom, ami napi 13.000 Ft-ba fájt nekünk, de egy ekkora autó esetében ez szerintem teljesen elfogadható ár. Már csak azért is, mert így annyi, de annyi cuccot vihettünk, amit nem szégyelltünk. (Remélem, hogy finn vámos barátaink nem annyira olvassák a blogomat, de talán száraz pezsgőből is egy kicsivel többet pakoltunk a végén be, de erre már nem is nagyon emlékszem.... ). Szóval autó lefoglalva, biztosítás, assistance megkötése megtörtént. Ismét előbbre vagyunk.
Kellene két komp jegyet is venni Helsinkibe és vissza, de még sok a kérdőjel a pontos érkezés időpontjáról, így abban maradunk, hogy az majd útközben, konkrétan az észt határ átlépése után történhet meg.
Mi hiányzik még: Hát Tallinn. Azt találtam ki, hogy az öt nap Helsinki után az egész csapat átkompozik Tallinnba, majd szombaton és vasárnap mind a nyolcan, együtt fedezzük fel Tallinn belvárosát. Tehát ismét net és a Booking segítségével találtam egy az Old Town-ban fekvő, igazán autentikus, fa építésű két szintes apartmant, amit be is foglaltam. Maradt még egy luk az útban, az a hazafelé vezető, közbenső szállás Lengyelországban, de ezt már csak az utolsó napon foglaltam le, mert úgy voltunk vele, hogy ezzel nagyon ráérünk. (A végén ez Varsóban realizálódott )
Nos az autó meg lett, a helsinki és tallinni szállások is rendben lesznek, Lengyelországban lesz hol aludni - most már csak készülni kell az útra. Mi is hiányzik még? Hát Samu.... Mivel a mi drága kutyánk nem lakásban szocializálódott és mivel egyik szállás sem állatbarát - na meg az út is szívás lett volna Őkelmének - így ráírtam a kedvenc kutya panziónkra, hogy vinnénk Samut, azonban kiderül, hogy ott nem tudják fogadni a drágánkat. Na most mi lesz? Jön megint a netes keresgélés, majd a FB-on kapok segítséget, így a kutya panzió kérdése is megoldódik. Egy próba ottalvás után látjuk Samun, hogy Neki nincs sok kifogása egy ilyen kaland ellen, ahol egyébként is mennyi féle és fajta kutya van, sőt egy csomó macskát is lehet talán majd hajkurászni. Szóval kutya projekt pipa - anyukám elkezdhetni sütni és főzni az unokáknak és a családnak szánt finomabbnál finomabb ételeket, amik aztán majd mennek a hűtőtáskákba, majd indulnak a távoli Finnországba. Viktor és Fruzsi is egyre nagyobb izgalomban van - tényleg csak elindul a család, lesz ami lesz...
