Azt hiszem meg kell magyaráznom ezt a furcsa címet...
Kedden estére színházjegyet rendeltünk - Debrecenbe. Ennek kapcsán tartottunk egy görbe délutánt, amibe belefért két kiállítás, volt benne egy kisebb városi séta, egy korai vacsora és este egy musical. De kezdjük az elejéről.
MODEM - azaz Modern és Kortárs Művészeti Központ. Ha már Debrecenbe megyünk este színházazni, akkor azért szervezek még rá egy kis látnivalót, vagyis gyorsan ránéztem, hogy milyen kiállítások vannak a városban - és persze a MODEM-ben. Ha az anyagban van Picasso, Warhol, ha ott vannak a régi nagy mesterek, mint Monet, Modigliani - akkor nekünk ott a helyünk. A tárlat elég vegyes; festmények és grafikák is megtekinthetők a falakon, de a kiállítás és a címe is az impressziókra épít - így talán mi is el tudjuk fogadni ezt a kiállítási koncepciót. Jó volt ismét ilyen színvonalú képeket látni - azt hiszem ismét kaptunk egy kis lökést, hogy többet kellene galériába, tárlatokra járnunk.
Ahogy megnéztük a második emeleti kiállítást, utána még nem hagyhattuk ki a földszinten lévő magyar anyagot sem, amely az Antal-Lusztig gyűjteményből szemezgetett, és amely legmeghatározóbb nevei között ott van Barcsay Jenő és Vajda János is - és amely anyag szépen bemutatja ezt a baráti, művészeti társaságot, amely többek között Szentendrén is alkotott. Szomorú volt látni, hogy az öreg Barcsaynak egy-két festménye már olyan színtelen, olyan fekete, hogy már szinte csak a technika, az ecsetvonások láthatók - a színek már teljesen homogének...
Öröm lehet egy ilyen városban élni, ahol folyamatosan megtekinthetők ilyen és ehhez hasonló tárlatok és kiállítások, mint amiket most a MODEM-ben mi is láttunk. Bár mint régi galériás nagyon jól tudom, hogy Debrecen egyébként is pezsgő kortárs művészi életet él, vagyis nagyon nem lepődök meg, csak irigylem Őket egy kicsit.
IKON - Restaurant and Lounge. Amint befejeztük a kulturális feltöltődést, elkezdetünk sétálgatni a Piac utcán - ami a harminc évvel ezelőtti, főiskolás világunkhoz képest nagyot változott. Persze az elmúlt harminc év óta jópárszor jártunk már a Piac utcán, de a sétáló utcává válása nagyon pozitív hatással volt ránk - úgyhogy egy jó nagyot sikerült korzóznunk. Az utcán sétálva vonzóbbnál vonzóbb helyeket találtunk, ahol vacsizni lehetett volna, de mindkettőnknek az IKON portálja volt a legvonzóbb - az étlapról már ne is beszéljünk.
Mivel a konyha csak 1/2 6-tól indult, így csak egy frissítőre ültünk be elsőre - majd egy órával később már konkrét gasztró élményben is részesülhettünk. (Közben a korzózásunk során hogy-hogy nem, egy női táska üzletbe is sikerült betérnünk, ahol egy gyönyörű táskát is meg kellett vennünk...)
Szóval IKON. A teraszon ültünk le, két okból is. Az egyik, hogy láthassunk a délutáni debreceni jövés menést, a másik, hogy elég lazára, nyáriasra vettük a stílust - ami látva a belső miliőt talán kicsit prosztóbb lett volna, de teraszhoz még elment. A felszolgáló nagyon kedves, felkészült és profi volt, figyelt ránk, de nem volt tolakodó, pedig minden fogás előtt és után is koketáltunk. Megbeszéltük a menüt, egyeztettük az igényeinket, Ő javasolt, segített a választásban. Rendelés után kaptunk két kis ízelítőt is, először egy fűszeres házi vajat és házi kiflit, majd egy-egy tormás, kapros, füstölt lazac kanálkát kaptunk - ami tényleg arra volt jó, hogy a gyomrunkat és az ízlelő bimbóinkat előkészítsük a főfogásokra, na meg arra is, hogy ráhangolódjunk a konyhára is.
Eszti első fogása: Bivaly tatár, konfitált kacsa tojás, házi savanyúság, lenmag keksz. Ez egy könnyedebb, talán franciásnak nevezhető tatár volt, amiben az ízek nem voltak annyira harsogók, mint egy hagyományos tatárban, de mégis minden egyben volt benne. A tálalás fantasztikus volt, egy hatalmas tányér közepén egy étel kompozíció érkezett, az pedig,hogy a lenmag kekszet hogyan csinálták, azt nem tudom, de baromi mutatós és finom is lett...
Az én első fogásom: Ázsiai kacsaleves. A tányéromban gyönyörűen fel volt halmozva az összes összetevő, majd a felszolgáló egy teás kannából rálocsolta a kacsalevest, amikor is elindultak rögtön az illatok is. Amikor kanalaztam, akkor pedig megérkezett tényleg Ázsia. A friss koriander, a vékonyka tészta, maga a kacsa hús, az újhagyma, az erős paprika - szóval minden egyben dolgozott a számban, talán úgy mint egy pho levesben, de mégis nagyon máshogy.
Eszti főétele: Fogasfilé sült káposztával és vajmártással. Tálalás tízből tíz, íz is nagyjából ennyi. Maga a fogasfilé hozza amit kell neki, de a feltálalt zöldségek, a mártás olyan ízélményt adott a nejemnek, hogy a mosolyt és az elégedettséget le sem lehetett törölni az arcáról.
Az én főfogásom: Mangalica tarja, hagymás tört krumpli, kovászos uborka, hagyma chips. Egy igazi magyar vagy magyaros étel, de jó értelemben újra gondolva. A hús kapott egy szuvidos előkészítést, majd egy igazán klassz kérget. A hagymás törtkrumpli - nem burgonya - olyan ízeket adott a számnak, amit nem tudok hova tenni, és ezekhez az ízekhez még hozzájött a hagyma chips is, ami adott egy kis roppanósságot is - az alattuk lévő mártás pedig aranyérmes volt.
A két-két fogástól azt vártuk, hogy finom lesz, fine dining adagokra készültünk - ami a végén kellemes csalódást okozott, ugyanis teljesen jól laktunk. Eszter választása kicsit könnyedebb volt, az enyém talán tartalmasabb - de mindkettőnket levett az IKON és a konyha a lábunkról.
(Jelzem, hogy ez nem egy szponzorált poszt, adózott magyar forintjainkból fizetünk - vagyis ha nem helyénvaló dolgot tapasztaltunk volna, akkor az is ide került volna.)
FRIDA - A Budapesti Oprettszínház vendégjátékát nézhettük meg este nyolctól, amely a híres mexikói festőművész, Frida Kahlo életéről szólt. Elsőként azt gondoltuk - egymástól függetlenül - hogy egy könnyedebb, vidám zenés darabot fogunk látni, de szerencsére nem ez történt. Egy igazán tartalmas, elgondolkodtató, táncokkal és zenei betétekkel teleszőtt darabot sikerült megnéznünk - bár ahhoz, hogy teljesen képben legyünk a konkrét történésekkel kapcsolatban - szóval ahhoz azért jól kell ismerni ezt az érdekes életutat. Gryllus Dorka teljesen hitelesen hozta a főhőst - bár egy kőszínházi előadásban vagy közelebbi sorokban a mimikai játék jobban érvényesült volna, de erről nem a művészek tehetnek.
Frida meg nem született gyermekét alakító Molnár Áron annyira "laza" és mégis profi volt, hogy magát az előadást is nagyon megalapozta már az első percekben - majd fiatalsága ellenére ezt a vezető szerepet szépen cipelte is a hátán. A táncosok és a díszlet is nagyon ott volt - egy igazi mexikói, színes és eleven világot láthattunk - na meg két ember szerelmét, vívódásait egymással és a művészetekkel.
Szóval a darab nem könnyed, hanem komoly és elgondolkodtató volt - de ismerve Frida Kahlo életét, ez sokkal közelebb állt ahhoz, amit képviselt ez a művésznő az életében.
