Rablóhús grillezett spárgával, gombákkal
2015. május 25. írta: Húsimádó

Rablóhús grillezett spárgával, gombákkal

Rablóhús grillezett spárgával, gombákkal

080

A világ egyik legegyszerűbb grill étele a rablóhús - ha ilyennel várod a barátaidat, a családodat, akkor szinte biztos sikerre számíthatsz.

Mi most sertés combhúsból dolgoztunk, ami azért igényli azt, hogy kapjon egy alapos pácot - ellenkező esetben rágós maradhat a hú.. Vagyis az előző nap készítettünk egy olajos, mustáros, fűszeres pácot, amiben a felkockázott húsok egy teljes napot pihentek a hűtőben.

Másnap beindítottunk egy klassz parazsat a tűzrakó helyen, majd nekiültünk a pálcikákra felhúzogatni a hús kockákat és a szalonna darabokat. Máskor szoktunk paradicsomot, hagymát is felhúzogatni a nyársakra, de most más volt a koncepció. Szóval míg készült a parázs, addig elszórakoztunk a rablóhúsok előkészítésével, majd következett a zöldségek előkészítése is.

A csiperke gombák tönkjét letörtük, majd a gombákba egy-egy vajdarabot dobtunk - és egy alutálcára pakoltuk őket a spárgákkal együtt. A grillezendő finomságokat meglocsoltuk kevés olivával, sóztuk, borsoztuk őket, majd mehettek is a grillre.

Fontos volt, hogy a tüzet kordában tartsuk, vagyis tényleg parázsra volt szükség, hogy a combhúsból készült kockák meg is süljenek - ne egy rágós végeredmény legyen majd asztalon. A rablóhúsokat időnként sörrel locsolgattam, ami szép aranybarna színt és komplexebb ízvilágot adott a végeredményhez.

A vége felé a gombafejeket átforgattam, hogy egyenletes legyen a grillezés, a húsok pedig folyamatos forgatással kapták meg a pörzsréteget, mely alatt a megpuhult, szaftos állag alakult ki.

020

024

029

034

035

044

045

049

051

053

058

060

064

066

068

074

075

079

 

süti beállítások módosítása