A szerdai napon ismét egy nagyobb sétára készültünk, melyben azért volt egy könnyedebb hajóút is oda-vissza. Az apartmanból 11 után indultunk el - ami azért jelzi, hogy egyre fáradtabb a különítmény. Lesétáltunk a kikötőbe, a már ismerősebbnek tűnő utcákon és tereken át, érintettük a Szenátus teret, ami pezsgett az élettől, majd nézelődtünk egyet a piacon - ezt követően pedig Tomi és Eszti megvették a hajójegyeket. Volt valami kommunikációs hiba a történetben, mert Viktor azt mondta, hogy két kisebb szigeten is meg fog állni a hajókánk - de a miénk egyenesen a Suomenlinna kikötőjébe csorgott. Sebaj, a hajóút így is nagyon tetszett mind a hatunknak, gyönyörűen sütött a nap - kb fél óra volt ez a kis sétahajókázás.
Nos mit is kell tudni erről a szigetről illetve erről az erődítményről? 1991 óta a világörökség része, jelentős hadi építészeti örökség a turistáknak - a finneknek pedig egy nagyon klassz kiránduló és piknik hely, ahol strandolni, napozni és lazulni lehet. Maga az erődítmény több mint 250 éves, és azt a célt szolgálta, hogy az ellenséges erőkkel szemben megvédje Helsinkit - azonban nem árt tudni, hogy alapvetően nem a finnek, hanem a svédek építették. Másik fontos dolog, hogy ez nem is egy sziget, hanem két kisebb és két nagyobbacska szigetből álló szigetcsoport, amiket hidacskák kötnek össze.
A mi kis hajónk az északnyugati parton kötött ki, innen pedig a kiállított térképek szerint kb 1,5-2 km-es sétára van a déli part - vagyis elindulunk felfedezni a szigetet. Minden nagyon szép zöld, a park részek rendezettek, rend és tisztaság van mindenhol. Látjuk a helyiekről, hogy ők tényleg élvezik a saját természeti környezeteiket - itt is rengeteg finn család sétál velünk együtt, annak ellenére, hogy szerda, vagyis munkanap van.
Elsőként egy domb tetőn - vagyis egy sziklán - álló templomot nézünk meg, aminek két érdekessége is van: az egyik, hogy a templom "kerítése" hatalmas, régi ágyúkból és hajóláncokból áll, ami egy szakrális helytől szerintem kicsit idegen. A másik érdekesség, hogy a templom teteje valójában egy világító torony - vagyis two in one funkciós az épület. Belül a templom olyan finn módon puritán, amit már kezdünk megszokni.
Tovább sétálva régi raktár és katonai épületek következnek, majd egy ilyen épületből átalakított múzeum, shop és kávézó hívogat bennünket - ahol lecsúszik egy-egy kávé és süti is. Egy kisebb hídon átsétálva érkezünk a tényleges erődítmény falai alá - de mielőtt "bevennénk a várat, én látok egy régi tengeralattjárót a parton, amit Ádámmal azért meg kell közelebbről is vizsgálni.
Ezt követően össze-vissza mászkálunk az erődítmény falai között, ahol ha nem lenne ez a fránya vírus - akkor lenne egy csomó kézműves és művész standja vagy műhelye, de sajnos ezt most el kell engednünk. Sebaj, a déli partszakasz mindent kárpótol. Hatalmas sziklafalakon és ösvényeken sétálunk, mindenhol óriási ágyúk sorakoznak, amiken a finn kiscsávók le és fel mászkálnak örömmel. A part mentén kis öblök vannak, ahova fa lépcsőkön lehet lejutni - ott pedig a helyiek strandolnak, napoznak, élvezik az életet.
Mi is leülünk, szisszentünk sörikéket, előkerülnek a szendvicsek - mert mi is úgy döntöttünk, hogy finnként próbáljuk élvezni a szigetet. Kisebb és nagyobb sirályok érkeznek, úgy kunyerálják a falatkákat, mint Samu kutyánk szokta. Nagyon élvezzük a friss és tiszta levegőt - délutánra pedig rendesen le is pirulunk a szép napsütésben.
Visszafelé másik ösvényeken sétálunk, kisebb-nagyobb vadlúd családok keresztezik az utunkat, de elmegyünk egy jó pár klasszikus finn fa lakóház mellett is - mert ezen a szigeten laknak is vagy 850-en. A házak a turista útvonaltól kicsit messzebb állnak, rendezett kis udvarokkal, grillező helyekkel - és gondolom szaunával.
Bemegyünk egy régi faépületbe is, amely kortárs kézműves keramikusok, üvegművészek és textil művészek alkotásait árulja - de olyan árak vannak, amiket látva rögtön el is engedjük az ötletet, hogy bármit is vegyünk, pedig szép dolgok voltak benn...
Visszafelé ugyanazt a hajót választjuk, majd a kikötőben úgy döntünk, hogy megnézzük a Uszpenszkij székesegyházat, ahol felbattyogunk a lépcsősoron - majd szembesülünk a ténnyel, hogy az orrunk előtt zárt be. Nagyon sajnáljuk, de magában az épületben és a panorámában is tudunk gyönyörködni - az pedig, hogy a Covid kellős közepén itt lehetünk, bennünket mindenért kárpótol.
Vár még ránk egy kiadós séta az apartmanhoz, ahol ismét együtt tudunk lenni Fruzsival és Viktorral - ami számunkra legalább annyira fontos, mint a városnézés.
