Sikerült  a hétfői napon minden munkát befejeznünk, leadnunk, úgyhogy kedden már tényleg csak az utazás utolsó előkészületeivel kellett foglalkozni. Biztosítás megkötése, boarding pass kinyomtatása (biztos ami biztos), na meg a tényleges  csomagolás várt csak ránk, majd ebéd után kényelmesen elindultunk a gyerekekhez Pestre. Mire felértünk, Tominak éppen befejeződött egy forgatás, úgyhogy Őt is felvettük, majd mentünk Viktorékhoz. Könnyed vacsora következett a La Corteban, majd majdnem 11-ig társasoztunk, dumáltunk és szolidan piálgattunk az albérletben. Viktor próbált rávenni, hogy GreenGo-val menjünk majd hajnalban a repülőtérre, mert így Neki nem kellene felkelnie - de nekem ez túl macerás indulás lett volna,  úgyhogy maradt az eredeti terv,  vagyis Ő lett a sofőrünk. 

Maga a repülés a szokásos módon zajlott, talán csak annyi említésre méltó volt, hogy egy finom croissant és egy selymes Segafredo kávé járt a repüléshez, ami a fapados ridegtartáshoz szokott utazóknak - mint amilyenek mi is vagyunk - nagyon jól tudott esni. 

Landolás után a szokásos csápokon kijutottunk a gépből - de már nem bántam,  mert a

mellettem levő huszonéves forma menyecske - hazánk leánya - folyamatosan a haját b@sztatta, majd a kiszedett hajszálakat aprólékosan vagy az ölembe, vagy a földre szórta. Jól elvoltunk... 

A reptér Európa második legnagyobb reptere,  erre kifelé jövet kivel találkozunk?  Hát Eger és a régió egyik legnevesebb és általunk a legtiszteltebb borászával, akivel nagy örömködve konstatáltuk,  hogy tényleg baromi kicsi ez a világ. 

30 éve a tömegközlekedési árak között óriási szakadék volt. A pontos számokra már nem emlékszünk, de kb tízszeres volt a szorzó a két ország között - vagyis fontos volt, hogy miként utazunk majd Párizsban. Rafkós utazó barátaink mesélték, hogy simán lehet bliccelni az itteni metrókban, de amikor legelőször lementünk a kis csapatunkkal a föld alá, akkor inába szállt a bátorságunk. A metróban akkoriban sorompós,  elektronikus kapuk voltak, amiknek a végén egy fülkében ült egy-egy kaller, aki figyelte a tömeget. Nos nekünk az lett volna a feladatunk, hogy ezeken a sorompókon, kapukon kellett volna átugrani - ami lássuk be nem annyira törpös feladat.  Álltunk ott vagy fél órát, néztük az áramló tömeget, de egyszer-egyszer érkezett ilyen bliccelő csávó, aki simán átlendült a sorompón - a kaller meg le se tojta. Lényeg a lényeg - rászántuk magunkat a bliccelésre, és ezt követően végig sunyiztuk a metrót. Tudom,  nem szép dolog - de fiatalok, csórók és felelőtlenek voltunk. (Remélem azóta ez már elévült...) 

Megvettük a jegyet a RER-re, ami egy távolsági metró,  majd közel 50 perc után érkezés a Saint-Michel Notre-Dame-hoz, ami gyakorlatilag a szállodánk közvetlen közelében lévő megálló. Igen, próbáltam a harminc évvel ezelőtti kempingezős-sátrazós élmény után egy kicsit kafább helyet találni - és sikerült is. Ez egy hangulatos, hat emeletes kis szálloda egy utcára a Szajnától és a Notre Dame-tól,  ami templomként és műemlékként nekem már gyerek koromban is felkerült a nemlétező bakancs listámra, és ahova természetesen annak idején is eljöttünk. Hogy mit éreztem, amikor láttam a  Notre Dame lángoló épületét? Hát őszintén a könnyeimet nyeltem,  pedig nem vagyok egy vallásos ember... 

Szóval a szállásfoglalás nagyon tudatos volt - ugyanis azt szerettem volna,  hogy full a belvárosban legyünk, ha például kedvünk van lemenni a Szajna partjára,  akkor ez ne legyen akadály.

Mivel kvázi reggel kilencor már Párizsban voltunk,  így a cuccainkat ledobtuk a hotelben,  majd megnéztük az öreg hölgy romjait,  ami azért a francia mérnököknek és szakembereknek köszönhetően egész jó állapotban van. Innen elsétáltunk a Pompidou központhoz, ami annak idején nagyon tetszett nekünk,  mivel mi nagyon csípjük a kortárs művészeteket. Lelkes francia barátaink most itt is felújítanak,  de ha időnk engedi,  akkor majd be is megyünk a felújítás ellenére. 

Folytattuk sétánkat a Les Halles érintésével a Rue Montorgueil utcába,  ami egy piac és sétálóutca egyben. Itt végre ettünk egy-egy szuper szendvicset,  sajttortát,  krémest,  majd frissen facsart narancslevet is a híres Paul pékségben - ami már nagyon kijárt nekünk. 

Visszatérve a hotelbe végre becsekkoltunk,  átvettük az ötödik emeleti kis szobánkat,  majd lazultunk,  szunyókáltunk egyet. 

A délutáni szieszta után ismét útnak indultunk,  de rögtön a szállodával szemben meg is vacsoráztunk, majd folytattuk az utat a varosháza elé,  ahol három napon keresztül koncertek lesznek. Óriási tömeg és sorbanállás fogadott bennünket,  úgyhogy ezt a progit töröltük is,  azonban a Szajna partján annyi ember volt,  hogy azt nehéz leírni.  A szerda délután ellenére sok ezren piknikeztek,  ettek,  ittak,  dumáltak a folyó parton - akikhez mi is örömmel csatlakoztunk. Vettünk bort,  sajtot és sonkát,  majd úgy csináltunk mint a párizsiak. 

Jöttünk-mentünk, távolról hallgattuk a koncerteket és élveztük a párizsi éjszakát,  majd 11 után csorogtunk haza. 

Technika információ. Holnaptól sajna kevesebb fotót fogok feltölteni,  mert csak tabletet hoztam és nem laptopot, így azonban nagyon tökölős a képek feltöltése - de majd utólag,  otthon ezt pótolgatom. Remélem ennek ellenére velünk maradtok :-)