Ismét utazás, de most nem egy klasszikus úti cél az, amiről írni fogok - hanem most Finnország a célállomás, pontosabban Jyväskylä. Miért erről írok most? A hozzánk közelebb állók már tudják, hogy a középső fiam és barátnője két hónapja kiköltözött Finnországba, mi pedig mostanra időzítettük az első látogatásunkat.
Hogy Ők miért pont ide, és miért pont most költöztek ki ebbe az északi országba - ez már sajnos mondhatni aktuálpolitika is lehetne, de ebbe nem mennék bele, mert lehet hogy elveszíteném az olvasóim felét. Röviden úgy mondanám, hogy a jelenkori Magyarország nehezen tudja megtartani a fiatal, több nyelven beszélő, minőségi diplomával rendelkező pályakezdő munkavállalókat. Igazándiból csak azt tudom mondani, hogy a kinti fizetések a hazaihoz képest nagyságrendileg magasabbak, a munkakörülmények köszönő viszonyba sincsenek a hazaiakhoz képest - és az is igaz, hogy a megélhetés is drágább, de a lényeg az, hogy majd Ők eldöntik, hogy mit és miért áldoznak fel... A lényeg az, hogy Ők most megpróbálják ezt a kinti életet, kialakítják a saját kis életüket - aztán majd meglátják, hogy bírják-e a hideget, a sötét napokat, nyáron pedig a le nem bukó napot...
Őszig a Ryanair Tamperébe repült, mostanság azonban Lappeenranta városa lett a végcél, amit talán a legegyszerűbben úgy tudok bemutatni, hogy ez a város Szentpétervártól északnyugatra fekszik 200 km-re, vagyis Budapesttől kb 2.000 km a teljes távolság. Maga repjegy emberi árú lenne - kb 30.000 pénz - de azért a fapados trükkökkel és csomagszabályokkal azért ennél magasabb a végösszeg - de kit érdekel, ha már hiányzik a családi együttlét. Mivel a Ryanair vagy vasárnap, vagy csütörtökön repül, így az volt az alternatíva, hogy 4 napra vagy egy hétre megyünk - nálunk ez utóbbi jött be, vagyis vasárnaptól vasárnapig szerveztem meg az utazást.
A gép délután fél ötkor indult Budapestről, így mi már délelőtt elindultunk Egerből Tomihoz, hogy Őt is összeszedjük, majd hogy Ádámmal kellő rátartással ki is érjünk a terminálra. ( Akik esetleg nem tudják, a mi 28 éves legidősebb fiunk középsúlyos értelmi sérült, kissé autisztikus emberke, aki családunk és barátaink nagy-nagy kedvence - de azért egyfajta nehezített pálya a Vele való utazás - bár már nagyon sok helyen járt ennek ellenére a világban Ő is. )
Szóval becsekkoltunk, átestünk a biztonsági ellenőrzésen is, ami most annyiban jobban sikerült, mint a legutóbbi berlini utunk során, hogy Ádámra jobban odafigyeltek a biztonságiak - ugyanis tavaly a securitys csávó ahelyett hogy könnyített volna az átjutáson, inkább szétszedett bennünket, gondolván hogy Ádival fogok drogot csempészni a német fővárosba. Szóval most is volt cipő és öv levétel, meg Ádi játékainak és gumi kacsáinak az átvilágítása is megtörtént - de viszonylag gyorsan átestünk ezen a ponton. Persze elsőszülöttünknek venni kellet még két játék repülőt is, mert otthon kb csak harminc darab van belőle - de ki tud ellenállni az Ő pillantásainak. A duty free-ben vettünk még egy kis égetett szeszt, mondván az északi "rokonoknál" sokkal húzósabb az ár - majd szép lassan becsoszogtunk a gépünkbe. Maga az utazás sok élményt nem okozott, sötétben szálltunk fel és természetesen sötétben érkeztünk, majd magyar idő szerint 7-kor, finn szerint 8-kor kiszálltunk a repcsiből. Maga a reptér a "nászasszonyunk" szerint kicsit nagyobb, mint a nappalink - de meglátva az épületet, tényleg ez jutott nekünk is az eszünkbe. Túlestünk egy-egy pisilésen, de ez is vicces volt, mert nincs külön férfi és női wc, hanem mindenki megy oda, ahol üres hely van...
Átsétáltunk az indulási oldalra, mert reményeink szerint ott kapjuk meg a bérautónkat. A csávó már szemmel láthatóan tűkön ült, mert szinte az összes utas már távozott - Ő pedig csak ránk várt, és szerintem már pánikba volt, hogy nem jövünk az autóért. Kb 6 perc alatt elvégeztük az adminisztrációt, majd megmutatta a járgányt. Egy gyakorlatilag zsír új Skoda Rapidot kaptunk, ami nagyon be is jött mindannyiunknak. Full extrás, tolatókamerás, tempomatos, kulcs nélküli autó, ami nekünk pont megfelelő méretűnek bizonyult. A srác annyit mondott még, hogy egy hét múlva majd ha visszahozzuk az autót, akkor parkoljunk le vele az épület mellett, majd a kulcsot dobjuk be a postaládába... Sem átadás-átvétel, sem ellenőrizgetés. Olyan bizalom van itt, hogy az már zavaró.
Volt még előttünk 220 km, amit nagyjából a 13-as főúton kellett megtenni. Nagy forgalom nem volt, inkább csak szemben jöttek dupla pótkocsis, hatalmas kamionok iszonyú nagy lámpa erdővel felszerelve. Viktor szólt, hogy a sebességgel óvatos legyek, mert rengeteg helyen mérnek - de ott van a waze, ami méter pontosságra mutatja a kamerákat. Volt is belőle bőven, úgyhogy próbáltam tartani a 80-as sebességi határokat ( meg néha a 60-at ), de az út második felében már nagyon untam a tötymörgést, úgyhogy egy kicsit feszegettem a határokat. Fél tizenegykor begördültünk Jyväskylä-be, megtaláltuk a srácok lakását egy nagyon klassz lakóparkban, a tó partján - majd belaktuk a lakást.
Még annyit az autóról, hogy kicsit zajosabbnak éreztem a gumikat, de mondta is a srác, hogy téli gumi van az autón. Menet közben egyszer kicsit beleszaladtam a 120-as tempóba, amikor az autó kiírta, hogy óvatosan menjek, mert ez a gumi nem tud többel menni. Nos az érkezésünk után rájöttünk, hogy spéci finn, szöges gumikkal vagyunk felszerelve, ami itt tök normális dolog.
A lakás egy 54 m2-es, egy hálószobás, nappali-konyha-étkezős, nagy teraszos lakás, ami ránéz a tóra, és amihez van saját szauna helyiség, lift, kerékpár és síléc tároló helyiség is. Ami még nagyon érdekes, az a hulladék gyűjtés. A finnek már annyira zöldek, hogy a lakáson belül és lent is 5 féle szelektív kuka van - amiknek a korrekt használatához már komoly gyakorlat kell.
Mindannyian annyira ki voltunk éhezve a beszélgetésre, hogy sikerült közel háromig dumálni, amikor már én erőltettem a lefekvést.
