Reggel sikerült kilencig aludni, pedig Viktorunk már jóval hamarabb elment dolgozni, és erre sem ébredtünk fel - szóval ennek ellenére túlaludtuk magunkat. A napocska még nem nagyon kelt fel, kissé szürkének indul a reggel - de ez marad is így egész délutánig. Azt hittük, hogy havazni fog, de a végén csak egy kis erőtlen kísérlet volt az a pár pihe, a végén csak nem havazott.

Mire mi összeszedtük magunkat, addigra Viktor szólt, hogy akár ebédelhetünk is együtt. Kicsit fura finn szokással szembesültünk ismét, de északi rokonaink már 11 órakor ebédelnek, aminek állítólag az az oka, hogy nem reggeliznek - de számunkra ez akkor is furi. Szóval megbeszéljük, hogy találkozunk majd a belvárosban, de volt egy kis logisztikai elbeszélés Fruzsi és Vik között - így vagy tíz percet kellett várni egy étterem előtt. Ez idő alatt ismét rá kellett jönnünk, hogy a finn emberek néha nagyon furák. A zebránál lévő jelzőlámpa zöldre váltott, eközben egy kb 25 éves finn csávó kerekesszékben ülve, a lábaival lökve, hajtva magát folyamatos telefonozás, netezés közben csorgott át a kereszteződésen. Majd hogy a dombon fel tudjon menni a kerekesszékkel megfordult, és továbbra is a lábait használva fellökdöste magát a dombra, közben továbbra is netezve. Ja és őkelmét csak öt ember nézte elég furcsán -ezek voltunk mi.

Szóval csak sikerült találkozni másodszülöttünkkel, aki elvitt bennünket egy belvárosi étterembe, ahova a helyi, belvárosi dolgozók is ebédelni járnak. Ez az étterem a Hox, ami a többi belvárosi vendéglátó helyiséghez hasonlóan 9,5-10,5 € közötti áron ad ebéd menüt a helyi irodai dolgozóknak - amire most mi is befizettünk. Ennyi pénzért ezen a helyen választhatsz vagy 5-6 féle salátából, vagy három féle főételből - amikből korlátlanul fogyaszthatsz, utána pedig ott a Finnországban kihagyhatatlan kávé és süti, na meg egy pohár vizecske. Mindenki ráérősen ebédleget, a kollégák jókat dumcsiznak ebéd közben, kávéznak, sütiznek - majd egy óra lazulás után ismét mennek dolgozni.

Ha már az előbb belevágtam a finnek furcsaságaiba, akkor jöjjön egy-két személyes élmény. Köztudott, hogy az itteniek elég maguknak valók, nem nagyon szeretnek idegenekkel kontaktálni. Délelőtt kimegyünk a lakásból, hívjuk a liftet, ami megérkezik, amiben áll egy +75 éves, tök aranyos nénike. Szépen lépnénk be a liftbe, Ő bájosan mosolyog, türemkedik kifelé, és elmondja, hogy Ő inkább lesétál az ötödik emeletről... De nem haragszik, csak nem szeretne együtt utazni egy pár általa ismeretlen emberrel. 

Áruház, Ádival sétálgatunk a gondolák között. Szemben jön egy helyi fiatal ember. Eszter próbálja Ádámnak jelezni, hogy álljon kicsit arrébb, mire a srác inkább visszafordul, csak nehogy esetleg beszélni kelljen Velünk...

Szóval a finnek szeretnek a maguk zárt világában élni, ezt Ők jól tudják is magukról, sőt sokszor ki is figurázzák Önmagukat ezért - de vendégként ezzel szembesülni nagyon érdekes élmény.

Nos ebéd után Vik ment melózni, Fruzsi visszament a lakáshoz - mi négyen pedig elsétáltunk Old Courtyard-ba, ami Jyväskylä régi, falusi udvarháza, vagyis olyan skanzen szerű történet. Tök aranyos, népviseletbe öltözött idegenvezetők mesélnek az itteni, régi életről, mutogatják a berendezett kis szobácskákat, a használati tárgyakat. Több régi épület fekszik egymás mellett, amik tényleg egy hangulatos belső udvart határolnak így le a jelenlegi városból - az házikókban pedig kézműves üzletek találhatók, illetve az egyikben működik egy megtekinthető, kipróbálható kovács műhely is. Úgy látjuk, hogy már itt is nagyon készülnek a karácsonyra, az udvar felső végén vendéglátó helyek készülődnek a vendégek fogadására, úgyhogy talán a hétvégén, este majd visszajövünk csemegézni. ( Itt is szembesültünk a finnek zárkózottságával. A múzeum épület előtt állt és beszélgetett vagy 6-8 finn csóka. Mi is körülnéztünk, láttam, hogy van egy shop, bementem, megkérdeztem hogy kell-e jegyet venni, majd kijött a hölgy, hogy körbe vezet bennünket. Ha én nem szólok a hölgynek, a finnek azóta is ott állnának - de nagyon örültek, hogy én intézkedtem... )

Innen folytatjuk a sétánkat a tóparttal párhuzamosan - és odaérünk a város hírességének a múzeumához, az Alvar Aalto múzeumhoz. Ismét egy érdekes, finn sajátosság, hogy itt alig-alig vannak kiírva a számunkra fontos helyek, alig lehet megtalálni, hogy hol van az épület főbejárata, egyáltalán nyitva van-e. Szóval az itteniek ezt is olyan letisztultan, sallang mentesen kezelik - úgyis meg fogod találni amit keresel. Nos bementünk, megváltottuk a jegyeket, letettük a kabátjainkat a ruhatárba - ahol csak mi voltunk. Senki sem vigyázott a cuccainkra, de minek is, ki bántaná azokat. Itt az fel sem merül, hogy elvenne belőlük bárki is bármit.

Maga a kiállítás, a múzeum nagyon érdekes, nagyon sok új dolgot tanultunk meg erről a különleges művészről. Mi Esztivel még száz éve tanultunk a főiskolán Alvar Aalto-ról, mint meghatározó építészről, de azt azért mi sem tudtuk, hogy hány ma is használatos bútordarabunk, tányérunk, poharunk kötődik ehhez az emberhez illetve feleségéhez. Egy csomó tárgyat látva úgy éreztük magunkat, mintha egy Ikea üzletet látnánk, csak ez az emberke ezeket a tárgyakat a 20-as, 30-as években kezdte el tervezni, legyártani. Nos ha egyszer valamelyikőtök eljut ebbe a városba, akkor nem hagyjátok ki ezt a tárlatot sem.

Míg a földszinti kávézóban üldögéltünk, én mondtam a kis csapatunknak, hogy nézzék meg, milyen letisztult formavilágú, de mégis gyönyörű épület van mellettünk. Mondtam, hogy hazafelé menjünk már be, nézzük már meg belülről is - csak nem dobnak ki, pláne, hogy egy egyetemi épületről van szó. Így is tettünk - és kár lett volna kihagyni. Belépve a hallban egy óriási lépcsősor húzódik, amin pihenhetnek a diákok óriási párnákon, balra egy full extrás kávézó, menza fekszik, hátul ruhatár ( szintén senki nem őrzi a cuccokat ) és ingyenesen használható számítógépek találhatók, jobbra pedig egy nagy előadó, amibe be is lehet látni - vagyis úgy folyik az oktatás, hogy kvázi nyitott a kinti mászkálóknak. Minden nagyon modern, világos, jól használható - vagyis csak irigyelni lehet az itteni hallgatókat. 

Innen ismét egy jó félórás séta vár ránk a tóparton, majd "otthon" nekiülünk raclette sütőn a családi vacsora elkészítéséhez, amihez lazac, garnéla, sajt, gomba, póré, stb elemeket sütögetünk saját kedvünk szerint. 

Vacsi után Viktor beizzítja a szaunát - de csak Ő és én vállaljuk be a forróságot - természetesen Ádám kosztümben, mert Finnországban sértés számba megy, ha valaki nem pőrén szaunázik. Közben füstös olajos vízzel és kevéske sörrel is locsoljuk a szaunát, míg a család többi tagja trécselget a nappaliban. 

Holnap a terveim szerint repülő múzeumba és kortárs művészeti galériába megyünk kocsival, de majd meglátjuk, hogy mit sikerül ebből összehozni...