Bakonyi húsgolyók
2020. április 06. írta: Húsimádó

Bakonyi húsgolyók

Image00051

Image00053

A karantén előtti hetekben a Dunántúlon voltunk értékbecsülni Eszteremmel, amikor útközben megálltunk ebédelni egy kamionos, autós kifőzdében. Sok klassz készétel volt a kínálatban, többek között bakonyi húsgolyókat is láttam - és ez a fogás nekem már látványra be is jött. Rendeltem egy adagot, majd az ebéd végeztével el is döntöttem, hogy fogok itthon is készíteni - mert milyen jó és tartalmas étel ez. Miközben autóztunk, eszembe villant, hogy talán már én is készítettem ilyet, de őszintén fel kellett mennem a blogra, hogy rájöjjek - hogy valóban ez már megtörtént ... Két dolog lehetséges: vagy erősen öregszem és könnyen felejtek, vagy olyan sok ételt elkészítettem már, hogy néha kiesnek ételek a memóriámból - de reménykedem, hogy inkább ez utóbbi igaz most rám.

Image00001

Elsőként előkészítettem a húsgolyókat. Én most sertés darált húsból dolgoztam, amihez tojást, aprított hagymát, zsemlemorzsát, apróra vágott petrezselyem zöldet, sót és borsot kevertem - majd kézzel és villával alaposan összedolgoztam a masszát. A zsemlemorzsát úgy adagoltam, hogy egy könnyen gyúrható, könnyen formázható alapanyag jöjjön létre, majd bevizezett kézzel pin-pong labda méretű golyókat formáztam. 

Egy nagyobb serpenyőben kevéske zsírt olvasztottam, majd szalonna csíkokat is dobtam az edénybe, majd ebben a zsírban elősütöttem a golyókat. Az elősütés azt jelentette, hogy inkább csak halvány színt kaptak a golyók, nem sütöttem aranybarnára őket. 

Image00004

Image00006

Image00007

Image00009

Image00013

Image00015

Image00018

Míg a golyók készültek, addig a gombafejeket megmostam, majd felszeleteltem őket. Egy kevéske olajon a gomba szeleteket elősütöttem, ez a művelet azért fontos, mert ilyenkor az ízek intenzívebbek lesznek.

Image00021

Image00022

Image00024

Image00025

Két fő alkotóelem már elő van készítve, jöhet a folytatás. A nagyobbik serpenyőben szintén szalonnát pirítok, majd az apróra vágott vörös és fokhagymát megdinsztelem. Amikor a hagyma már üveges, akkor megszórom az alapot szegedi piros paprikával, amit alaposan bedolgozok a hagymás alapba. Jöhet a feldarabolt, roppanósan friss paprika és az elősütött gomba, majd egy kevéske víz, só és bors, amiket így fedő alatt hagyok összerottyanni.

Ezt követően érkezik egy marék friss és felaprított petrezselyem zöld illetve az elősütött húsgolyók, amik mellé egy doboz konzerv paradicsomot öntök. Fedő alatt párolom a kombót, majd a végén egy tejfölös habarással zárom le a főzés ezen részét.

Image00028

Image00029

Image00031

Image00033

Image00032

Image00039

Image00035

Image00041

Image00042

Image00037

Készítek egy adagnyi nokedlit vagy galuskát - kinek hogy tetszik - majd már tálalok is.

Image00049

Image00050

Image00051

Image00061

Image00064