Egy nagyon izgalmas és tartalmas napot mesélek most el Nektek - de gondolom a címadást is meg kell magyaráznom...
Nos Porvoo Finnország második legrégebbi települése, nagyjából úgy lehetne jellemezni, mint Budapestnek Szentendre, vagyis egy kis gyöngyszem a főváros szomszédságában, ami autóval vagy kerékpárral is könnyen megközelíthető - és ami a hangulatával le is nyűgöz szinte mindenkit. A Virvik Frisbeegolf-al azonban még egy kicsit adós leszek, mert így sokkal izgibb a dolog... :-D
Szóval reggel megint én ébredek a leghamarabb, ami az öregem részéről nagy dolog, mert azért általában Ő az első, aki fel szokott kelni, de most a sok séta, a friss, tiszta levegő, a késő estig tartó kártyaparti - na meg esetleg a Vana Tallinn is - megteszi hatását. Szóval indul a kávé projekt - pedálozok a családnak. Este már eldöntöttük, hogy kimegyünk kocsival Porvoo-ba, ami nekem már több hónapja becsípődött, mint látnivaló. Az a helyzet, hogy Fruzsinak volt egy esetleges álláslehetősége ebbe a kisvárosban, ami aztán sajnos kútba esett - de amikor felmerült ez a lehetőség, akkor ránéztünk a neten a látnivalókra - és rögtön bele is szerettünk. Nos végre itt az alkalom, családostul megnézhetjük ezt a kis ékszerdobozt. Az autóba bepakolunk egy hűtőtáskát némi kis elemózsiával és frissítőkkel, majd elindulunk Porvoo-ba. Az út gyönyörű, az idő kitisztult, nyárias napsütés van. A finn táj egyszerűen lenyűgöző, az utak és a környezetük tiszták, rendezettek, a fák és a vidéki kisbirtokok szintén a tisztaság és rendezettség érzetét sugározzák. Minden szín élénk, a zöldek nagyon zöldek, a házak vidám színekben pompáznak - a levegő pedig kristálytiszta. Ami még nagyon meglepő, hogy nincs rettenetesen meleg, viszont a nap ereje olyan, hogy néhány óra alatt le lehet pirulni, akár le is lehet égni. Mi is kellemes megpirultunk délutánra, pedig java részt fák alatt, árnyékban jöttünk-mentünk.
Nos Porvoo-ba érve leparkolunk, nincs parkolóóra, hanem itt is online felületen, applikáción keresztül rójuk le a hálánkat a parkoló társaság felé. Míg átsétálunk az óvárosba vezető kis hídon, rögtön meg is tanulunk két cifra finn káromkodást, mert egy kerékpáron száguldozó finn nyugdíjas hölgy ezeket szórja felénk, mert megzavartuk őkelmét a száguldozásban... :-D Na jó, ez a szösszenet azért nem jellemző, de olyan megmosolyogtató volt számunkra, Tomival pedig megtanultuk azt a két fontos kifejezést. ( Vittu és Perkele )
A városról nem várjatok tőlem részletes beszámolót, mert minek. Az épületek, az utcák, a terek magukért beszélnek - egyszerűen sétálni kell a macskaköveken, érdemes enni egy kis sütit a kikötőben, a folyó parton, de érdemes bemenni a sok kis üzletecskébe is, mert sok apró csecsebecsével is gazdagabban lehetünk.
Több mint két órát mászkáltunk, élveztük a városka hangulatát. Visszasétáltunk az autóhoz és indultunk Virvik-be, frisbee golfozni.
Igen, ez egy újfajta sport, mondhatni tömegsport, ami egyébként már Magyarországon is elérhető ezen a helyen. Északi rokonainknál ez a sport olyan szinten népszerű, hogy rengeteg kiépített pályarendszer van az erdőkben - a játékosok pedig kézi- vagy hátizsákban hozzák magukkal a frizbee készleteiket, amik különböző súlyban, kialakításban különböző pályákra alkalmasak. Viktoréknak is van már vagy 8-9 fajta frisbee-jük, van profibb és van egyszerűbb fajta is a készletben. A pálya hasonló, mint egy klasszikus golf pálya, csak itt annyi a nehezítés, hogy itt erdőben zajlik a játék, a terület nem sík, hanem sziklákon, árkokon, fákon keresztül kell dobálni a tányérokat - de néha ott a tenger is, amibe az óvatlan versenyző akár bele is dobhatja a nem túl olcsó frisbee-t is.
Nálunk a felállás az volt, hogy anyuék Ádámmal próbáltak követni bennünket, mi pedig elindultunk az egyes pályától, majd vagy 2 órás terep küzdelem és dobálózás után a 8-as pályán befejeztük a dobálózást - mert kellemesen elfáradtunk. Őszintén fantasztikus élmény volt mindannyiunknak. Vannak egyszerűbb pályaszakaszok, ahol nagyjából látni is lehet, hogy hol van a cél kosár, ahova be kell dobni a tányért, de volt nem egy olyan pálya is, ahol először szinte fogalmunk sem volt, hogy merre is fogunk játszani.
A finnek olyan szinten csípik ezt a sportot, hogy szinte sorban állnak, pláne utánunk - mert mi baromi lassan tudtunk csak haladni. De Ők nem türelmetlenkednek, megvárnak bennünket, majd kis unszolásra meg is előznek bennünket - és már pörögnek is tovább. A pálya mentén minden profin ki van építve, mindenhol tájékoztató táblák vannak, mindenhol van szemetes és wc, padok a fáradt embereknek - és mindezért egy kumma vasat sem kell fizetni....
A hab a tortán pedig az, hogy a pálya egy gyönyörű kis tengerparti öbölbe torkollik be, ahol kiépített szabad strand és grillező hely, játszótér is van - vagyis minden arra szolgál, hogy az adófizető finn polgár és családja ki tudja élvezni az életet, a finn tájat és tengert.
Visszatérve Helsinkibe a családot ledobom az apartmannál, majd Fruzsival keresünk egy parkolót az autónak. Az ingatlan tulaja szerint a tengerparton van egy ingyenes, közparkoló, ahova elgurulunk az autóval - de kiderül, hogy ott csak 4 órán át lehet ingyenesen parkolni, de Fruzsi talál a telcsijén egy térképet - amely szerint pont az Ő kórházuk mellett van egy zöld zónás (ingyenes) parkoló, amit meg is találunk. Leparkolunk, szemmel látható, hogy itt több olyan autó is van, amely már hetek óta itt parkol - más figyelmeztető vagy tiltó tábla pedig nincs, vagyis tök legálisan parkolhatunk itt.
Fruzsival biciklire szállunk, majd végig kerékpárúton letekerünk a városba, az apartmanhoz, ahol természetesen még zárható bicaj tárolónk is van. Mire hazaérünk, addigra az illatok már a lépcsőházban jelzik, hogy mama klassz kis hazai vacsorát rittyentett az unokáknak és nekünk, majd a család lenyom egy kőkemény Tokió Királya társasjátékot, majd a világos ellenére megpróbálunk elaludni.