Egy nagyszerű majd egy kevésbé nagyszerű bicajozás Helsinkiben, majd az év grillezése egy tó partján
2020. augusztus 03. írta: Húsimádó

Egy nagyszerű majd egy kevésbé nagyszerű bicajozás Helsinkiben, majd az év grillezése egy tó partján

Image00021

Csütörtökre már kellően fáradttá vált a család, így közösen úgy döntöttünk, hogy egy lazulós délelőttöt tartunk, majd délután elmegyünk egy erdőbe finn kolbászkákat grillezni. A terv eleje és vége be is jött - a közepébe pedig becsúszott egy kis hiba - de majd részletezem. :-)

Nos tényleg nem kapkodtunk reggel, kényelmesen kávézgattunk, reggelizgettünk, majd anyuék kettesben lementek sétálgatni, Tomi meg Ádám a finn és orosz tv csatornák kapcsolgatásával töltötte az időt - mi Esztivel pedig bicajra pattantunk. Úgy döntöttünk, hogy most alaposabban megnézzük Helsinki kerékpárútjait és kicsit más szemszögből is felfedezzük a várost. Először a belvárost érintettük, majd a Töölö öböl és a Töölönlahti park volt a cél, ahol egy dombról gyönyörű panoráma nyílt a Finlandia palotára és a szikrázó vízfelületre.

Image00028

Image00002

Image00001

Innen feltekertünk egy dombon egy csodaszép, kovácsoltvas és üveg kombinációból épült botanikus kerthez - amit természetesen meg is néztünk belülről. Bent egzotikus pálmák, különleges növények és egy kicsit múlt századi hangulat fogadott bennünket - ami ehhez a naphoz nagyon illett is. A nézelődés után még mindig felfelé kellett tekernünk egy dombon, majd érintettük az olimpiai stadion épületét - és egy légies kis kerékpárhídon átmentünk egy autópálya felett, majd egy erdős, fás parkba érkeztünk - ahol természetesen még mindig kerékpárúton tekerhettünk tovább. Innen már szinte tényleg egy erdőben voltunk, több helyen az online térképet is meg kellett nézni, mert mindenféle bicaj utak keresztezték egymást - és lassan úgy nézett ki, hogy akár el is tévedhetünk.

Image00003

Image00005

Image00004

Image00006

Image00008

Persze nem tévedtünk el, nagyszerű kis parkokat találtunk, utunkba esett egy lovastanya - és közben rengeteg sportoló, sétáló, lazuló helyivel találkoztunk, de itt is jellemző volt a napokban már említett "kispapák" és csemetéik látványa is, mert sokan ide is kijönnek a kicsikkel sétálni, játszani.

Mivel a térkép szerint már jócskán elhagytuk a belvárost, így délnyugatra fordultunk, majd nagy nehezen ismét lakóházak közé érkeztünk, amik már lassan a tengerpart közelségét is mutatták. Menet közben szép és rendezett lakótelepek, kertvárosias házak váltották egymást, majd láttunk egy impozáns, nagyon színes üveges "iroda" épületet is , amelyről kiderült, hogy egy gyermek kórház - ami számunkra nagy meglepetést okozott. 

Image00007

Image00009

Image00010

Innen már majdnem ismerős részeket érintettünk, amik között szerepelt a Regatta kávézó is - amelyet lassan már törzshelyünkké is neveztünk ki. Lecsúszott egy-egy kávé, nekem egy süti - majd a helsinki plázs következett ismét - ahol a helyiek ismét szívták magukba a gyönyörű és simogató napsütést.

Image00011

Image00012

Image00013

Image00014

Tekertünk közel 13 km-t, nagyon jól érzetük magunkat, gyönyörű  időnk volt egy gyönyörű városban - kell ennél több?

"Otthon" folytattuk a pihenést, lazulást ugyanúgy, mint a család többi tagja. A tervem az volt, hogy délután bicajjal elmegyek Fruzsika munkahelyéhez, a kórházhoz, ahonnan együtt elhozzuk a kisbuszt - majd megy a család grillezni. Igen, van benne egy kis feltételes idő, ugyanis nem egészen ez történt...

Szóval három óra felé fogtam a kis hátizsákomat, bicajra pattantam, majd nekiveselkedtem a reám váró 3-3,5 km-es tekerésnek. Semmi gond nem volt, mielőtt megérkeztem volna, csörgött a telcsim - Fruzsi hívott - de már nem vettem fel, mert szinte ott is voltam a parkolónál. Az ifjú doktor néni, már ott állt a parkolónál, majd egy olyan mondattal fogadott, amitől majdnem leestem a bicajról:

- Arrébb álltál a kocsival? .... Én erre válaszolni sem tudtam, azt hittem poénkodik Fufa, de az arcán láttam, hogy nem ez a helyzet. Lényeg a lényeg - a kocsi nincs a helyén, nincs ott, ahova pár napja leparkoltam.... Bakker, ellopták a buszt - ez volt az első reakcióm. Hát sem én, sem Fruzsi sem tudtuk, hogy most mihez kezdjünk. Álltunk, mint két rakás szerencsétlenség, nem tudtuk hirtelen, hogy mi legyen. Szerencsénkre érkezett egy - feltehetően kórházi dolgozó - hölgy egy személyautóval, aki a lehúzott ablakon keresztül mesélte Fruzsinak, hogy délelőtt egy csomó autót elvittek trélerrel a parkolós cég emberei - vagyis legalább már annyit megtudtunk, hogy nem lopták el a buszt. (Azért pánikba azért sem estem, mert a buszban volt GPS nyomkövető, tehát lett volna még ötlet, hogy merre mozduljunk - de a baj azért még baj volt). Az én kis leendő menyem fogta a telefont, majd perfekt finn nyelven elkezdett intézkedni, de elsőre nem találták az autót a cégnél. Közben a család is felpörgött az albérletben, majd talált Tomi egy webes felületet, amely segítségével Fufa és az ügyintéző megtalálta az autót az egyik telephelyen. Oké, van baj, de meg fogjuk oldani. No hol is van ez a telephely? Nos szinte ott, ahol a gyerekek laknak, vagyis 17 km-re tőlünk. 

Nálam van egy kerékpár, Fruzsinál nincs, neki viszont van busz bérlete. No nem ragozom, több alternatíva is felmerült, de maradtunk abban, hogy én ismét bicajra pattanok - és kitekerek az autó telepre, majd találkozunk a lakásban. A probléma csak az volt, hogy hogy a telephely 6 óráig van nyitva, vagyis nincs sok időm - haladni kell.

vagolap01_1.jpg

Jobb kezemben a telefon, amin fut az online térkép, hátamon a kis hátizsákom, én pedig nekiindulok Helsinki külső kerületeinek. Őszintén kettős érzés volt az egy órás tekerés. Egyrészről rettenetesen bosszantott, hogy megszívattak ismét a finn parkolóőrök és most őrült tempóban rohanok egy idegen város dimbes-dombos kerékpárútjain, másrészről tök jó kerékpárutakon, gyönyörű kertvárosok érintésével haladok -valahogy ezek jártak a fejemben. Hogy az otthoniak mit gondoltak, azt nem tudom, de biztos mindenki tök ideges volt. 

Én valahogy mégis úgy voltam, hogy nagyobb problémát is megoldottunk már, az hogy nem beszélek finnül, angolul is csak konyhanyelven - nos ez engem már kevésbé zavart.

Nos kemény egy órás tekerés után megérkeztem egy ipari területre, ahol több autós telephely is volt, de rögtön meg is találtam az "enyémet". Mindenhol rácsok, sorompó, miegymás - két koreai vagy valami hasonló csajszi épp most váltja ki az autót - de látom a telephelyen, hogy túlnyomó részt külföldi autók vannak benn. Érkezik egy csóka, finnül kérdez, angolul válaszolgatok, hogy itt van az autónk. Ő keresgél a papírok között - én is keresgélek a szememmel, de nem látom a Fordunkat sehol. Mondja, hogy megtalálta, de pár száz méterre van egy másik telephelyen, majd át kell menni érte. Közben átnézi az összes papírt - forgalmi, jogsi, személyi, biztosítások, zöldkártya, bérleti szerződés - majd mondja, hogy ez nem is az én autóm. Mondom neki tört angolságommal, hogy igen, ezért van hivatalos bérleti szerződésem és számlám is kocsiról, mire Ő azt mondja, hogy az magyarul van, és Neki ez egy nehéz nyelv - amit le kellene majd fordítani Helsinkiben... Én lefehéredek, és rájövök, hogy ez a csíra nem akarja ideadni az autót, majd elkezdem győzködni - innen már félig magyarul - hogy ne szórakozzon velem, mert pipa leszek. Elmagyarázom neki a szerződés főbb elemeit - bérbeadó, bérlő, autó adatai, rendszám ,miegymás - majd látja az elszántságot és a kezdeti őrületet a szememben, illetve már a munkaidejük is lejárt - így megenyhül, és 196 € ellenében visszaadja a kisbuszt.

Én beülök, rohadtul bosszant, hogy lehúztak ennyi pénzre bennünket - de másik részről letojom. Szép helyen vagyunk, együtt a család, egészségesek vagyunk - nem ezen fogok most infarktust kapni. Közben persze a családdal megy a telefonálgatás - kérdezik a srácok, hogy megyünk-e grillezni, vagy elegem van a napból? Francokat érdekel ez a liezon, megyünk grillezni ha a fene fenét eszik is. 

Mire beérek a házhoz, már mindenki kész az indulásra, a hűtőtáska meg van pakolva hideg sörökkel és helyi grill kolbászokkal, a hátizsákokban péksütik és poharak sorakoznak - vagyis indulunk egy nemzeti parkba kolbászkákat grillezni.

A park és a tó, ahova megyünk Vantaa és Porvoo között fekszik nagyjából félúton, és tényleg egy nemzeti parkban található. Gyönyörű erdőkön és mezőgazdasági területeken megyünk keresztül, az autó utak kiválóak, nem kátyúsak - pedig itt egy kicsit durvább szokott a tél lenni, mint nálunk... Szép lassan elhagyjuk a szép fából épített vidéki kis "tanyákat", majd befordulunk az erdőbe, ahol egy pár kilométer után egy parkolóban ledobjuk az autót. Este nyolc óra van (!), gyönyörűen süt a nap - most indulunk egy rövid kis egy km-es túrára...

Image00015

Image00016

A "túra" útvonal egy autó szélességű, apró kaviccsal leszórt, de csak gyalogosan megközelíthető erdei út, amiről még azt is érdemes elmondani, hogy ide akár kerekes székkel is el lehet jönni, mert pl ez a túraútvonal a mozgáskorlátozottak számára is ajánlott. Szóval sétál a család, mindenki hoz valami kis motyót, majd a tóhoz érve leesik az állunk. A tó önmagában egy érintetlen kis csodaként csillog az esti verőfényben, a fák gyönyörűen tükröződnek a víz felszínében, a parton egy szuperül kialakított, fedett grillező hely van, a dombon férfi, női és mozgáskorlátozott wc-k találhatók, mellettük pedig egy hatalmas fatároló épület áll, ami dugig van felhasogatott, száraz tüzifával. A tüzelőanyagok mellett több balta, fűrészek fekszenek - és mondanom sem kell, semmi sincs lebetonozva, innen semmit sem lopnak el. Számunkra, Európa keleti feléből érkezőknek ezek értelmezhetetlen dolgok, nálunk már a grillező helyet is elbontanák egy hétvége alatt, itt pedig ez senkinek sem jut eszébe...

Image00017

Image00018

Image00019

Image00020

Image00021

Mi Viktorral vágunk két-három hasáb fát, a család kipakol az asztalokra, szisszenek a sörök, a pezsgők, telnek a műanyag poharak - mi pedig közben elkezdjük sütni a kolbászkákat, a paprikákat. Én annyira élvezem, hogy még Eszter meg is jegyzi, hogy olyan otthonosan mozgok itt, mintha jártam volna már itt. A hely, a csapat, a környezet, az illatok, a füst olyan élményt adnak - ami az egyik legjobb lezárása lehet egy ilyen útnak. Igaziból ez az utolsó esténk Helsinkiben - és ez annyira jól sikerült, hogy azt elmondani sem lehet. Készülnek a különböző grillkolbászok, mindenki falatozgat, nézzük a vizet, a kacsákat, a ludakat, figyeljük a túlparton horgászó finneket - és észre sem vesszük - hogy este fél 11 van. A fák ágai fölött most kezd lebukni a nap, de még tök világos van - de a gyerekeknek holnap még dolgozni kell - úgyhogy szép lassan szedelőzködünk. 

Image00023

Image00024

Image00025

Image00026

Image00027

Image00022

A két fiatalt ledobjuk Vantaa-ban - ma már Ők otthon alszanak - mi pedig visszagurulunk Helsinkibe, este még iszom egy Vana Tallinn-t a nagy izgalmakra, majd álomba merülünk. 

Volt egy gyönyörű napunk, amibe próbált belecsúnyítani a finn parkolási cég - de nem sikerült nekik, felül emelkedünk rajtuk.

 

Előző poszt                                                           Következő poszt