Helyi minőség
2013. május 16. írta: Húsimádó

Helyi minőség

Ismételten nem egy receptet írok, hanem egy tegnapi élményemet. Hivatalos ügyben tegnap a fél országot végig kellet autóznom, és az első helyszín Szekszárd volt. Őszintén nem nagy lelkesedéssel szoktam csak úgy 300 km-re elugrani - ehhez képest nagy élmény volt.

Szóval egy olyan helyen jártam, amely a magunk fajtának - vagyis olyan emberkének, aki szereti a finom, hazai ízeket, az igényes alapanyagokat - szinte kánaán. Ez az üzlet egy  hazai termékeket árusító, szinte megszállottan ennek a szellemében élő és dolgozó üzletembernek a megvalósult álma - nekünk meg egy nagyon szép, igényes és rendezett üzletecske. A munkám során nagyon sok éttermet, vendéglátó helyet és élelmiszer üzletet látok belülről, oda is bejutok ahova a vendégek és vásárlók nem, tehát van komoly összehasonlításom ezen a téren. Itt a hátsó, kevésbé frekventált helyeken is tisztaság és letisztultság, koncepció volt.

Az üzlettérben igényes, nem túlzott autentikus belső, rengeteg hazai termék - borok, húsok, zöldségek, fűszerek, lekvárok, édességek, társítva a nem hazai, de ilyen helyen természetes kiegészítő termékkel ( pl. oliva ). A termékeket úgy árulják, hogy megtudod, ki és hol termelte, az eladó hölgyek a fülem hallatára tájékoztatták az egyik vásárló hölgyet az áruról szinte teljes körűen. Nem ragozom túl, egyszerűen javaslom, hogy nézd meg, ha erre jársz.

Ha tehát Szekszárdon vagy a környékén laksz, vagy oda kirándulsz, akkor nyugodt szívvel javaslom, hogy keresd meg ezt a klassz helyet, melynek címe:

7100 Szekszárd, Nefelejcs köz 12.

Szekszárdi Helyi Élelmiszer Bolt

http://www.szekszarditermek.hu/aktualis/326-egyevesek-lettunk.html

szekszárd.jpg

szekszárd2.jpg

süti beállítások módosítása