Sült almás pulykacombok római tálban
2013. október 12. írta: Húsimádó

Sült almás pulykacombok római tálban

Sült almás pulykacombok római tálban

377

Ezt a fogást még múlt vasárnap sikerült abszolválnom, de csak most jutottam el oda, hogy fel is töltsem...

Szóval a recept. Végy négy darab baseball ütő méretű pulykacombot, tisztítsd meg, és fűszerezd be őket. Én egy vegyes fűszerkeveréket kreáltam: bazsalikom, kömény, oregánó, petrezselyem, rozmaring, só és bors került bedörzsölésre egy kevés olívával. A római tálat kicsit beáztattam, majd a tál aljára szalonnákat tettem - no nem azért, mert féltem, hogy ráég, hanem kizárólag az íze miatt. A szalonnákra ráfektettem a négy combot, majd 6-7 gerezd szétnyomott fokhagymát is bedobáltam a tálba, illetve két almát is felnyolcadoltam, és ezek is mentek a húsokra, a húsok közé. Ugyanezt tettem 3 fej vöröshagymával, sőt itt a hagymák héját is rajta hagytam, úgyis szétpárolódik majd. 200 C-os előmelegített sütőbe tettem a lefedett római edényt, majd pároltam addig, amíg a hús már kezdett puhulni. Ekkor levettem a tetejét, a sütőt 220 C-ra tekertem, és addig sütöttem, míg a leve elfőtt, illetve a hús gyönyörűen lesült.

Omlós, finom, kicsit almás aromájú vacsora született belőle, nem kívánt sok munkát - úgyhogy bárkinek ajánlom.

( Ja és a két kutyánk is imába foglalta a nevünket a négy csont után... )

242

252

261

263

270

310

376

383

süti beállítások módosítása