Spenótos, kolbászmorzsás gnocchi
2014. december 09. írta: Húsimádó

Spenótos, kolbászmorzsás gnocchi

Spenótos, kolbászmorzsás gnocchi

161

Írhattam volna azt is, hogy Gnocchi Zé módra, ugyanis szinte teljesen Szárnyas Ízvadászunk receptje és videója alapján készült ez a nagyszerű, de egyszerű fogás - csupán annyi változtatást eszközöltem, hogy zsályalevél helyett és friss bazsalikom levéllel turbóztam fel őkelmét.

Ahogy Zé videójában elmondja, a gnocchi tésztája gyakorlatilag ugyanaz, mint nálunk a szilvás gombóc alapanyaga - tehát főtt burgonya, liszt, tojás sárgája - melyeket majd összegyúrunk ügyesen.

Én egy kiló főzni való burgonyát tettem fel a lábasba, főztem őket héjastól mindaddig, míg a villával simán megszúrhatók nem voltak. Ekkor kivettem őket a sós vízből, hagytam, hogy kicsit pihenjenek - kiszáradjanak, majd villa és éles kés segítségével meghámoztam mindet. Előhalásztuk a krumplinyomót, majd egy komoly fizikai küzdéssel mindegyik krumpliból szép, gőzölgő halmot nyomtunk ki a deszkára, amire 4 tojás sárgáját dobtuk rá. Lisztből 34 dkg kell az egy kiló burgonyához, na meg só, bors és szerecsendió megy még rá, mint fűszer. Finoman, de akkurátusan összegyúrjuk a tésztánkat, majd ujjnyi vastag csíkokat sodrunk, amelyeket éles késsel feldarabolunk. A darabolás során 1,5 ujjnyi darabok alakulnak ki, melyeket még villával meg is nyomkodunk, majd a zubogó, forró vízben megfőzzük őket. Amikor a víz felszínére érnek, akkor még egy percet várunk, majd egy tálba szórjuk mindet úgy, hogy egy kis vajat dobunk a felszínükre - így nem ragadnak össze, míg a többi adagot is kifőzzük.

A kolbászt felkarikázzuk, egy serpenyőben megsütjük őket, majd kézi darálóval ledaráljuk mindet - mely eredményeként egy pikáns, morzsa szerű anyag alakul ki, amitől nagyon extra ízhatás jön majd létre.

A megfőtt gnocchikat egy serpenyőben vékony vajon elkezdjük pirítani, majd bazsalikom leveleket tépkedünk rájuk, illetve két nagy marék bébi spenótot dobunk erre a kombóra - majd a serpenyőt finoman mozgatva fonnyasztjuk a spenótot, pirítjuk a gnocchit. Nyomunk még rá fokhagymát, és amikor már aranybarnák a tészták, összeestek a spenótok, a fokhagyma pedig belengi a konyhát - akkor gyorsan tálalunk, majd ünnepeltetjük magunkat.

Ennek az ételnek az alapja a gnocchi, ami egy olyan tészta, amire sok mindent pakolgathatunk - de ez a spenót, kolbászmorzsa kombó olyan frappáns, hogy csak na... Zé, le a kalappal előtted, köszönöm a receptet.

058

084

089

090

093

094

095

088

102

105

106

109

110

113

116

117

120

060

065

069

074

070

077

135

137

141

142

144

149

153

158

facebook.jpg

süti beállítások módosítása