Marhaburger karamellizált körtével
2016. január 06. írta: Húsimádó

Marhaburger karamellizált körtével

086

Igen sokszor előfordul nálunk a burger különböző formában, aminek most egy kísérleti, talán egzotikusabb változatát mutatom meg.

Kezdem azzal, hogy a bucikat most nem mi készítettük, hanem egy profi cégtől, a Beretka Pékségtől kaptunk jó pár, gyönyörű puffancsot - amit ezúton is köszönök Nekik. 

A munka a marhahús kiválasztásával, majd darálásával kezdődik, amit a kedvenc hentesünknél illik megejteni. Ezt követően - már otthon - a húsokat elkezdjük kiporciózni. Nálam most 15 dkg-os húspogácsák készültek, amiket egy formába passzíroztam, majd sütőpapíron pihentettem őket. 

051

052

053

055

056

Elkészítettem egy bbq mártást - és még mielőtt a troll hadak nekem esnek jelzem, hogy erre is érvényes: ahány ház, annyi szokás. Szóval: karamellizáltam barna cukrot, amibe passzírozott paradicsomot öntöttem. A mártásba került még worcester szósz, bors, méz és folyékony füst, majd hagytam, hogy sűrűsödjön az öntetünk. Ahogy elkészült és kihűlt, szószos palackokba töltöttem őket, és folytattam a munkát.

041

043
045

047

Készítettem egy káposzta salátát, aminek az íze inkább a citrusosság felé vitte az irányt. Először is vékony csíkokra vágtam egy fél fej káposztát, majd úgyanígy jártam el a lila hagymával is. Megsóztam és borsoztam a kombót, majd kézzel alaposan összedolgoztam az alapot. Locsoltam rá kevés olivát, majd szintén csak ízelítőül majonézt - és már csak a citrom leve hiányzott. Egy fél citrom levét ráfacsatartam a salátára, majd ezt is hagytam egy kicsit összeérni.

059

060

061

Hogy még legyen mivel melózni, csináljunk ropogós, ízletes sült bacon-öket. Forró serpenyőben kisütjük őket, majd egy szalvétán lecsöpögtetjük mindet. Ugyanebben a serpenyőben elkezdjük megsütni a felkarikázott körtéinket, majd átfordítjuk őket, és megszórjuk barna cukorral. Hagyjuk, hogy karamellizáldódjanak, majd ismét fordítás, cukrozás.

063

065

067

066

070

071

Megtörténtek az előkészületek, irány a terasz, süssünk marhaburgert.

A grill feltekerjük, és a rácson elkezdjük sütni a marhahús pogácsákat, a bucikat pedig előmelegítjük, finoman megpirítjuk. Amint elkészülnek a husik, tálalunk. 

073

077

074

080

081

A puffancsok alsó elemére halmozzuk a salátát, majd érkezik a marhahús, amit a bacon követ. A tetejére pakolunk egy-egy körtét, majd a bbq szósszal locsoljuk meg az egészet. 

087

Érdemes kipróbálni, jó étvágyat! :-)

 

 Ha még nem like-oltad a Húsimádó oldalt, itt megteheted... 

facebook.jpg

süti beállítások módosítása