Kemény, sétálós napra ébredtünk - ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint 6 km-es távot simán letudták, Ádám pedig már több külföldi utunkon is bizonyította, hogy fáradhatatlan.
Fruzsi még a mi ébredésünk előtt elsuhant dolgozni a kórházba, Viktor velünk reggelizett, majd Ő is a munkába vetette magát - mi pedig felvettük a legkényelmesebb cipőinket - majd nyakunkba vettük a várost. Papa kérése az volt, hogy szerezzünk Neki helyi térképet - Ő még a klasszikus, régi iskolában szocializálódott, amit mi tiszteletben tartunk. Tehát az irány a központi könyvtár, mert ott láttunk a portálokon keresztül, hogy vannak tájékoztató prosik, térképek - de útközben betérünk a Kampin kapelli-be, a Csend kápolnájába is.
Ez egy kortárs építészeti alkotás és ökumenikus kápolna egyben, ami a belvárosi zajból egy teljesen csendes, érdekes formát mutató belső teret nyújt a betérőknek. Az épület fából készült, az alaprajza kvázi ovális - és benn effektíve nincs semmi látványosság - mégis átjárja az embert az az érzés, hogy egy kicsit érdemes magunkba fordulni a rohanó világunkban. Külön érdekesség volt számunkra, hogy a három padsor mellett volt egy pár óriási párna is, ami tök úgy nézett ki, mintha folyami, mosott kövek lennének - miközben ezek olyanok, mint a babzsákok.
A kápolnából kiérve ismét a nyüzsgő belvárosban folytattuk sétát, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy nem egy budapesti nyüzsgést, pörgést kell ezen érteni. Sokkal nyugodtabb a forgalom, úgy érzi az ember, hogy itt nem rohannak úgy az emberek mint nálunk - kisebb a zajterhelés és nincs szmog. Egész Helsinkire a friss levegő a jellemző, ami a tengernek, a folyamatosan fújó szélnek és a rengeteg parknak, fának köszönhető - de az biztos, hogy nem úgy érezzük magunkat, mintha egy fővárosban lennénk.
Átsétálunk a már szombaton megismert részeken, és végre be is tudunk menni a központi könyvtárba. Nem csak kívül, belül is különleges tér élmény ez az épület, ahol papi végre beszerezheti a számára szükséges térképeket. Mi elkezdünk bóklászni, megnézünk egy természetvédelmi kiállítást is, majd Ádival fotózkodunk egy EU-s, brüsszeli projektnél. Furcsa látni, hogy az itthoni EU ellenesség, a folyamatosan a médiából áradó "brüsszeli támadás" ellenpéldájaként mennyire büszkék a finnek a közösséghez tartozásukra, arra, hogy ennek részesei lehetnek. De ha már itt tartunk, akkor az is nagyon jó volt - és igaziból csak a magyar határ átlépése után szembesültünk igazándiból vele - hogy sehol sem látunk politikai (se pro, se kontra) plakátokat, a tv-ben, amikor papi kapcsolgatta, akkor egyszer sem láttunk se pártokról sem kormányról szóló "tájékoztatót" sem - vagyis nem ez a folyamatos politikai nyomás van az adófizető polgárokon. Na nem politizálok, mert annak sosincs jó vége ...
Innen a csapat átsétált az egyetem mellett a város nagy Székesegyházához, ami egy lenyűgöző lépcsősor tetején magasodik a Szenátus tér és a város felé. Gyönyörű, több kupolás, hófehér templom, ami belülről viszont olyan szinten puritán - hogy az már egy kicsit nekünk zavaró volt. Méltóságteljes a belső tér, van bent egy lenyűgöző orgona, egy oltár - de nincsenek freskók, szinte díszítés nélküli a belső tér, de aztán jártunk még egy-két finn templomban, ahol ugyanezt tapasztaltuk.
Mire kiérünk a lépcsősor tetejére, addigra kicsit elered az eső - ami csak annyiban zavar bennünket, hogy a Szenátus téren lévő sátrakat nem igazán nézzük meg - mert zárt térbe megyünk inkább be.( Ezen a téren még a héten egyszer átmentünk, akkor azonban annyi, de annyi ember volt a szikrázó, nyári napsütésben, hogy akkor meg azért húztunk tovább.)
A székesegyházzal szinte szemben találtunk egy múzeumot, ami nem okozott számunkra frenetikus élményt, de egy aranyos, a város történetét bemutató, részben interaktív kiállítás - és ami egy hatfős csapatnál lényeges momentum, az pedig az, hogy ingyenes.
Innen pedig kiértünk a tengerpartra, ahol a korábbi raktár épületekből menő bárokat, kávézókat alakítottak ki, felettük pedig ott magasodik a város egyik legrégebbi épülete, az Uspenskij székesegyház. Ez az aranykupolás, égetett téglából épített épület 1860-ban épült és nyugat Európa legnagyobb ortodox temploma - és ahova sajnos egyszer sem tudtunk bejutni az itt töltött öt nap alatt - de legalább lesz miért visszatérni...
Itt a kikötőben már kezdett fáradni népes kis csapatunk, úgyhogy leültünk kávézni, üdítőzni, feltöltődni.
Maga a kikötő egy nagypolgári villákkal és klasszicista épületekkel keretezett óriási tér, ahol egy szabadtéri piac és kirakodóvásár (Kaupattori) is van - ahol friss erdei gombáktól kezdve, zöldség és gyümölcs is kapható, mint minden ilyen piacon. A standok mellett frissen sütött helyi finomságokat is ehetünk, amit természetesen mi is megkóstoltunk. Mi egy grill-lapon sült törpemaréna és zöldség kombót kóstoltunk, amihez különböző öntetteket ehettünk, de épp akkor sütött a menyecske egy kb fél kilós lazacot is - de a végén nem akartunk annyira bekajálni.
Megnéztük ezen a helyen a hajók indulását is, ugyanis innen mennek a környékbeli szigetekre a séta- és turistahajók - mi pedig terveztünk ilyen utazást is.
A kikötő egyik oldalánál fekszik egy klasszikus, régi vásárcsarnok épület, amit mi sem hagyhattunk ki. Mivel már délután volt, így kb az üzletek fele volt csak nyitva - de mi így is nagyon jól éreztük itt is magunkat. Van itt pékség, cukrászda - ahol Ádámunk rögtön le is csapott egy klassz édes sütire, de van halas, hentes, népművészeti üzlet, van sajt árus, szóval minden, mi szem-szájnak ingere.
Kíváncsiságból vettem egy rémszarvas konzervet, de 48 €-ért medvehús konzervet is árultak ennél a standnál - de ennyire azért nem vagyok Húsimádó.
Innen már az út a apartmanhoz vezetett, ami azért még nem kis távolság volt. Félúton átsétáltunk az Esplanadi parkon, ami Helsinki egyik legnépszerűbb és legszebb parkja, ahol most is minden padon üldögéltek a helyiek, élvezték a napsütést, a szép finn nyarat.
Délután négy körül érkeztünk "haza" - és mindenki elvonult egy kicsit kipihenni a napi sétát. Vik és Furuzsi is letették a lantot, majd este egy óriási römi partival zártuk a napot.
