Jelentem nagyjából túl vagyunk a jetlag-en és reményeim szerint sikerült elintézni az elmaradt autó bérlést is. Na nem a mexikói America Car Rental jóvoltából fordultak pozitívra a dolgok, ( akik kinn hagytak bennünket a reptéren, és akik sem az e-mailekre, sem egyéb dolgokra nem reagáltak ), hanem a Rentalcars.com ügyintézői segítettek nagyon sokat nekünk - akik végül is leszervezték a holnapi autó átvételt. Úgyhogy holnap reggel a reményeim szerint kapunk egy kisautót, majd átsuhanunk Pueblába.

Tehát reggel túlestünk a kocsi projekten, bereggeliztünk - majd úgy döntöttünk, hogy a szűken vett belvárost vesszük a nyakunkba - mindezt gyalog. Elindultunk a Juárez sugárúton, ami a szállodánk előtt húzódik. Ma már nem volt olyan csendes és békés, mint vasárnap, hanem ezer számra suhannak rajta a taxik, a klasszikus amerikai teherautók na meg a helyi lakosság autói. A sétánk először a helyi telefonos céghez (Telcel) vezetett, ahol kisebb sorban állás és adminisztráció után vettünk egy mexikói SIM kártyát. 2 giga net és a kártya ára 375 peso volt, ami durván ötezer forint. Bár a szállodában van wifi, de azért így biztonságosabb és kényelmesebb az életünk. 

A telefonos cég egy 37 emeletes toronyház ( La Torre Latino America ) földszintjén van, amely épületet egyébként is meg akartunk nézni, így befizettük a fejenként 110 peso-t, majd a liftes néni felsuhant velünk a legfelső emeletre. Itt egy körpanoráma kilátó van, kicsit avítt környezetben, büfével és ajándékbolttal - de azért a várost tök jól körbe lehet nézni, fotózni. Bár a szmog és a hatalmas távolságok miatt a várost végét még sejteni sem lehet, de legalább a belváros épületei jól kirajzolódnak. A toronyház saját kis parkjában jó néhány Salvador Dali szobor van kiállítva - természetesen ezeket is végig mustráltuk.

A Torre Latino-val szinte szemben van a Palacio de Bellas Artes ( Szépművészeti palota ), ahova ingyen bejutottunk, benn azonban épp valami konferencia zajlott, így csak a hall részt láthattuk. Ettől függetlenül szép és lenyűgöző épület, nappal és este is nyüzsgő környékkel.

Gyakorlatilag innen indul Mexikóváros Váci utcája, amit tegnap este végig sétáltunk, most pedig a nappali arcára voltunk kíváncsiak. Ismét megerősödött bennünk, hogy a mexikóvárosiak 2/3-a valamit épp el akar adni a maradék 1/3-nak, smindezt igen hangosan. Kb 10 méterenként áll valaki, aki fejhangon kínálja a portékáját ( ékszer, szemüveg, wc, franc se tudja... ) és ez így megy egész nap. A kereszteződésekben mindenhol 2-2 rendőr posztol, majd amikor a közlekedési lámpa vált, akkor elkezdenek fütyülni, mintha mi nem látnánk, hogy zöldre váltott  a lámpa. A lámpa, ami egyébként pont senkit sem zavar - ugyanis mindenki megy tökön-babon át. A piros lámpa itt egy jelzés az utazóknak, hogy kicsit jobban figyelj, de egyébként menj csak nyugodtan.

A belvárosban már csak ezért is lehet nyugodtan sétálni, mert mindenhol rendőr áll. Este azonban ( ahogy azt tegnap személyesen is tapasztaltuk ) az idő előrehaladtával előjönnek a "zombik" - akikről tényleg csak így tudok írni. Lecsúszott, drogos fiatalok, akik a kezükből vagy üvegekből szívnak valami szart - és egy másik dimenzióban mozognak. Ahogy sötétedik, úgy lesznek többen - vagyis mi már ezt nem megvárva elhúzunk a szállásra. Tehát ezért van mindenhol rendőr és minden üzletnél, szállodánál biztonsági őr - ami egyrészről megnyugtató, másrészről para. Az biztos, hogyha odajön hozzám egy ilyen figura és jelzem neki, hogy olaj van - akkor tudomásul veszi, és lelép. Ettől függetlenül ez komoly árnyoldala ennek a városnak. 

Szóval végig sétálunk ezen a korzón, ami beletorkollik a világ második legnagyobb terébe, a Plaza de la Constitucion-ba ( Függetlenség tere ) vagy Zócalo-ba. Mivel nem útikönyvet írok ezért nem részletezem - de van itt katedrális, amit még Cortez építettet, van egy rakás spanyol hódítói épület - de akit részletesen érdekel, annak ott a barátunk - a Google. :-)

A katedrális keleti sarkánál fut egy utca, ahol árusok tömkelege árulja az igaz Ray Ban szemüvegeket és minden más hasznos holmit - és ahogy beljebb mész, úgy érzed egy idő után - hogy lassan innen kifelé kellene sétálni. Semmi gáz, de annyira top gagyi és zajos az egész, annyira sok a helyi arc, és annyira kevés a turista - hogy jobb innen lelépni. Iszonyú éhesek vagyunk, itt egy csomó helyi kifőzde - de nincs az az isten, hogy itt bármit is megegyünk. A utcán, a porban szaggatják a tortilla tésztát, sütik valami békebeli vaslapon a cuccot, majd műanyag széken majszolják ezeket ezerrel a helyiek. Szerintem elég edzett gyomrunk van, de egy ilyen fogás után komoly bajaink lennének. Szóval visszaporoszkálunk a Zócalo-ra, eszünk egy olyan helyen, ahol a belvárosiak sorban állnak a taco-ért - aztán majd reménykedünk, hogy holnap minden rendben lesz a gyomrunkkal.

Gyorsan vettünk is egy üveg tequilla-t, már csak a fertőtlenítés miatt is, majd pihizünk a szálláson.

....

A délutáni pihenés, lazulás, útikönyv böngészés után ismét elindulunk. Most a cél a Zona Rosa, ami egy könnyedebb városrésze a városnak, itt néhány tömbön belül éttermek, szórakozóhelyek találhatók. Ahogy a neve is jelzi talán, ez a tömb nem csak arról híres, hogy jó kaják vannak itt, hanem arról is, hogy a meleg közösség is jobban kötődik ehhez a részhez. A Paseo de la Reforma sugárút melletti óriási irodaházak és toronyházak mellett meghúzódó negyed bárhol Európában lehetne, talán olyan, mint Barcelona - a kávézók és éttermek, tacozós helyek váltják egymást, teli van terasszal - amit a belvárosban például nagyon hiányoltunk. A közönség is nagyon más, a felső középosztály fiataljai róják az utcákat, ülnek benn a helyeken - költik a pesót. Persze kicsit drágább is egy-egy étel, mint a belvárosi helyeken - de minőségibb is a kínálat, a higiéniáról már nem is beszélve. A lényeg az, hogy beültünk egy szimpatikus helyre, a teraszra, majd helyből kértem két tequillát - már csak a fertőtlenítés miatt is. Erre azt mondja a menyecske, hogy olyanjuk nincs - igyunk sört. Ezen kis liezonon kívül le a kalappal előttük, mert olyan kaját hoztak, hogy csak na. Bemelegítőnek én kértem pastor burritot, Eszter pedig casadilla-val nyitott. Az első rendelésénél én jobban jártam, Esztié sem volt rossz, de otthon legalább ilyen csinálunk mi is. Jelzem, én nem vagyok oda a csípős, erős ételekért, de a chili és jalapeno hazájában én is kenegettem a burritót mindenféle jóval. A bemelegítés után szívem választottja szintén egy burritóra szavazott, én taco-ban gondolkodtam - mikor a szomszéd asztalhoz gyönyörű szendvics szerű, húsos ételeket hoztak, amit rögtön én is megrendeltem. A kaja neve tortas, amit tésztának lehetne talán fordítani. Na ez volt a csúcs. Szálas, sült sertéscsíkok, zöldségek, hagyma és ki tudja még mi, na meg a chili és jalapeno. A végére ki is fogott rajtam, szégyen szemre egy kicsit ott is kellet hagynom. Utána azért csúszott a mexikói sör, kicsit még mászkáltunk, buszoztunk - aztán most "itthon" pihegünk. 

Mostanra tényleg átálltunk, lassan mexikóiak leszünk. Telefonkártyánk már van, holnap lesz mexikói autónk - szóval asszimilálódunk. Ja csak spanyolul nem beszélünk ...