Fokhagymás, tejszínes gombakrémleves
2014. február 23. írta: Húsimádó

Fokhagymás, tejszínes gombakrémleves

Fokhagymás, tejszínes gombakrémleves

656

A szombati főzicskézésem a fokhagyma jegyében telt el, melynek első etapja a szokásos gombakrémleves volt, melyet fokhagymával tuningoltam.

A receptet eleve magyarázkodással kell kezdenem, mivel több mint két hete nem posztoltam semmit. Na nem azért, mert beleuntam volna a blogolásba, hanem egyszerűen nem jött össze, hogy a konyha környékén tébláboljak, a meló, egy szoba felújítása és egyéb dolgok közbeszóltak. Szóval igazoltan voltam távol - remélem hiányoztam. :-D

A gombakrémleves az egyik legnagyobb kedvencünk, többször is készítettem és posztoltam már róla, de most annyival volt másabb a mutatvány, hogy intenzív fokhagyma íz párosult a gombával, így izgalmasabbá téve az ebédet. Másfél fej vöröshagymát egy lábasban vajon megdinszteltem, úgy hogy négy gerezd fokhagymát is belepasszíroztam. Amikor már jó volt a hagymás egyveleg, akkor liszttel besűrítettem, majd vízzel is felengedtem a levesalapot. Jöhettek az apróra darabolt gombák, só, bors, chili, sok petrezselyem zöld - és főztem tovább az egészet. Amikor már kellemes gomba illat lengte be  a konyhát, akkor két fej fokhagymát még bele passzíroztam a lébe, majd botmixerrel homogénné varázsoltam a levest. Tejszínnel még selymesebbé tettem a művet - illetve nagyon vékonyra szeletelt, szép gombákat is dobtam a lébe - mert én úgy szeretem a gombkrém levest, hogy elvétve egy-egy gombahús is a kanálba úszik. Pár perc főzés még, majd néhány csepp olíva olaj - és már lehetett is tálalni.

584

586

588

592

590

596

601

654

 

süti beállítások módosítása