Vajon sült lazacok rusztikus burgonyával, hollandi mártással
2014. november 21. írta: Húsimádó

Vajon sült lazacok rusztikus burgonyával, hollandi mártással

Vajon sült lazacok rusztikus burgonyával, hollandi mártással

054

Nagyon szeretjük a halak és tengeri herkentyűk mindenféle fajtáját, de valahogy frissen nehezebben tudunk beszerezni ilyeneket - a fagyasztott halkészítményektől pedig hidegrázásom lesz. Most mégis a kezembe került két szép szelet friss lazac - úgyhogy már kattogott is az agyam.

A két gyönyörű lazacszeletet besóztam, megborsoztam és citrom levével alaposan belocsoltam, majd készítettem egy egyszerű kis pácot - hadd legyen ízes és zamatos a hús. Két evőkanál szójaszószt öntöttem egy tálkába, majd olíva olajjal kevertem össze, illetve ezt is meglocsoltam citrom levével - majd ebben a közegben hagytam negyedórát állni. Míg a halacskák pihentek, addig feltettem héjastól főzni a burgonyákat, melyeket akkor kellet kivenni, amikor már a villával szúrhatók voltak, de még nem a szétesés határán álltak.

Jöhetett a hollandi mártás. Igen, mi is néztük a tévében a főzős versenyt - és becsípődött, hogy a halételekhez nagyon finom és illő a hollandi mártás - így Eszterrel megpróbáltuk. Jobban mondva Ő csinálta, én segítettem, fotóztam. Kezdem azzal, hogy harmadszorra sikerült... (Fontos, hogy vajjal kell készíteni, tehát nem margarinozunk). Fém edényben melegítjük a vajat, majd a felületén kicsapódó írót eltávolítjuk. Egy keverő tálban egy kanál víz és egy tojást gőz fölött elkezdtünk folyamatosan kavarni habverővel, mindaddig, míg krémes nem lesz az állaga. Majd szinte cseppenként öntöttük bele a tiszta vajat, míg ezerrel kevertük, fűszerként pedig cayenne bors ment bele.. Elmondani egyszerű, megcsinálni elsőre nem annyira. Én az első kicsapódás után feladtam volna, de az én drága párom nem.  Szóval harmadszorra csak összejött - és tényleg finom is lett a végeredmény. Csillogóan sárga, selymes ízű mártást kaptunk, ami színben és ízben tényleg jó párosítás volt. ( És kondizásnak is elmegy, mert úgy jár az ember keze, hogy belefájdul)

Vissza a halakhoz és a burgonyákhoz. Ahogy írtam a krumplik már megpuhultak, így nagyobb, rusztikus darabokra vágtam, majd forró olajban kisütöttem őket - így belül lágy, kívül ropogós köretet kaptunk - ami szintén nagyon illett a főfogáshoz.

A lazacok megsütése nagyon egyszerű és gyors volt. Vékony vajon sütöttem a két szeletet, először a bőrös oldal kapott 4 percet, majd a másik oldal 3 perc alatt lett kész.

A fotók szerintem magukért beszélnek. Könnyű elkészítésről beszélhetünk, ha már rutinos hollandi mártás készítők vagyunk - addig azonban még egy kicsit gyakorolni kell.

002

003

006

008

009

011

012

013

014

015

017

018

021

022

026

027

029

030

033

036

034

035

042

044

047

süti beállítások módosítása