Rozéborban párolt, gombás sertéstokány hagymás bulgurral és céklával
2015. február 13. írta: Húsimádó

Rozéborban párolt, gombás sertéstokány hagymás bulgurral és céklával

Rozéborban párolt, gombás sertéstokány hagymás bulgurral és céklával

162

Volt a hűtőnkben két kisebb combdarab - és úgy gondoltam, hogy valami szaftos, ízes ebéd fog belőlük kerekedni.

A húsokat felcsíkoztam, majd sóval és borssal ízesítettem őket. Lisztben megforgattam mindet, majd egy nagyobb serpenyőben elősütöttem a csíkokat úgy, hogy három gerezd fokhagyma is belekerült az olajba. Egy nagy rakat csiperke gombát felszeleteltem, majd hagymát dinszteltem - aminek a tetejére mentek a gombák.

Ahogy a gombák kicsit megereszkedtek, jöhettek a húsok - majd nyakon öntöttem az egészet rozé borral - és fedő alatt elkezdtem párolni a cuccot. Többször is megkavartam az egészet, időnként öntöttem alá vizet is - na meg szórtam bele gazdagon petrezselymet és bazsalikomot is.  Hagytam, hogy közepes lángon hadd rotyogjon - közben pedig feltettem a bulgurt. Eszter, a nejem a múltkor már készített ilyen köretet, de én még bulgur-szűz voltam. Pont úgy készítettem el a bulgurt, mint a rizst szoktuk - vagyis egy egység száraz anyag, két egység víz, illetve tettem még hozzá egy fej hagymát is. Amikor a kukta sípolt, akkor lekapcsoltam - majd kb 10 perc után lehetett is tálalni.

Mit mondjak, baromi jó lett, és rekord gyorsasággal betermeltük. És most jöhetnek a részletek:

075

077

078

080

081

084

088

090

092

093

095

097

102

122

123

132

134

162

160

 

süti beállítások módosítása